A kóvári szabadtéri színpadon zajlott az esemény (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya jelentős múltra visszatekintő rendezvényeként számon tartott juniális rendhagyó időpontban és új helyszínen került megrendezésre. A nagyrészt a Csemadok járási szervezete mellett működő csoportokat felvonultató eseménynek szeptember 20-án a kóvári szabadtéri színpad adott otthont.

„Ez az esemény rámutat arra, hogy tiszteljük a múltunkat, értékeinket, amit méltóképpen át kell adnunk gyermekeiknek, unokáinknak” – kezdte beszédét Podori Renáta, a házigazda község polgármestere. Hozzátette: ez a nap kiváló alkalom arra, hogy új kapcsolatokat létesítsenek, bemutatva a népszokásaikat, népi játékaikat, táncaikat.

Balogh Gábor, a Nagykürtösi Területi Választmány elnöke kifejtette: „Az idei év formabontó a rendezvény történetében, hiszen negyven éven keresztül június utolsó hétvégéjén Nagycsalomja adott otthont a járási kulturális ünnepélynek.” A koronavírus-járvány miatt átütemezett rendezvény technikai okok miatt került át az alig kétszázötven lelket számláló Ipoly menti településre.

A vásárnapi eseményen nagyrészt a járás különböző községeiben működő csoportok, illetve egyéni előadók léptek fel. Emellett olyan fellépői is voltak az ünnepélynek, akik kötődnek a járáshoz.

A közönség az alábbi előadók rövid műsorát tekinthette meg a kora őszi, kellemes délutánon: Böjtös Natália, Villant Dávid, Kuzma Noé, az ipolysági Sendergő Néptáncegyüttes, a bussai Melódia Éneklőcsoport, a Húros Banda, az Ipolyszécsénykei Éneklőcsoport, Ónódi Krisztián valamint a Skutigera zenekar

A rendezvényt a Szlovák Köztársaság Kisebbségi Kulturális Alap 2020 programja támogatta.

Pásztor Péter felvételei a rendezvényről.