(Fotó: dac1904.sk)

A Dunaszerdahely érvényesítette opciós jogát, azaz kivásárolta genovai szerződéséből Schäfer Andrást, az együttes magyar válogatott futballistáját.

A klub honlapjának szerdai beszámolója szerint a nemzeti csapatban

múlt héten Törökországban bemutatkozó játékos az év elején kölcsönbe érkezett a Csallóközbe, ezt a klubok augusztus végéig meghosszabbították, emellett a DAC átigazolási opcióval is rendelkezett, amit most érvényesített.

Ennek eredményeképpen a 21 éves középpályás 2024. június 30-ig szóló szerződést írt alá. „Nagyon boldog vagyok, ezzel a szerződéssel sokkal biztosabb lett a hátterem, hiszen az elmúlt másfél hónap nem volt egyszerű. Rossz volt az engem körülvevő bizonytalanság, azonban most már kicsit megnyugodhatok, ami nagyon jót fog tenni nekem. Ezáltal jobban ki tudom magam pihenni fejben, és már nagyon várom a folytatást. Remélem, sikerül fenntartani az előző hónapban mutatott remek teljesítményt” – mondta az aláírást követően Schäfer András.

Az Európa-liga selejtezőjében is érdekelt DAC öt forduló után százszázalékos teljesítménnyel vezeti a szlovák bajnokságot.