Pozsonyban, a Brämer-kúriában, a Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában a Hagyományok és Értékek Polgári Társulással közösen szervezett kiállítás nyílt Vox Humana címen Fábry Zoltán halálának 50. évfordulója alkalmából.
A megnyitóra érkezett vendégeket Jarábik Gabriella és Lépes Anikó köszöntötték a múzeum részéről, a Szlovák Nemzeti Múzeum nevében Branislav Pánis igazgató üdvözölte a résztvevőket, majd Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke mondott ünnepi beszédet. „Ki volt ő?” – ezzel a kérdéssel kezdte előadását.
Valóban elgondolkodtató, hogy ma, halála után 50 évvel a fiatalabb nemzedék tudatában van-e, hogy mit jelentett Fábry Zoltán közösségünknek, milyen helyet foglal el irodalmunkban és értékeljük-e eléggé közösségünk összetartását, megmaradását erősíthető útmutatásait.
A kiállítás részletei (Fotó: Benyák Mária/Felvidék.ma)
Úgy volt ő a felvidéki magyarság élő lelkiismerete, ahogy Illyés Gyula az összmagyarságé. Stószi magányában is rajta tartotta szemét honfitársain, átérezte sorsukat és papírra vetette legégetőbb gondjaikat. De egyben híd volt a felvidéki és magyarországi, valamint a Kárpát-medencei irodalmi és közéleti szereplők között is. Stósz pedig, ahol élete végéig élt, szellemi őrhely és találkozóhely volt, ahol az értelmiség képviselőit mindig szívesen fogadta beszélgetésre, találkozásra, értékes eszmecserére, fontos kérdések megvitatására.
(Fotó: Benyák Mária/Felvidék.ma)
Stósz Kelet-Szlovákiában, Kassától 30 kilométerre, egy idilli völgyben fekszik, magyarok, mánták, németek lakta település, távol a fővárostól, ezért az írót sokan remetének titulálják, de maga úgy nyilatkozott, hogy nem érez elzártságot, hiszen 7000 kötetes könyvtár veszi körül, a klasszikus alkotások és a kor irodalmi művei karnyújtásnyira vannak tőle, megkap minden folyóiratot, újságot, hallja a világ hangját. Az alkotói munkára pedig valószínűleg ideális hely volt a stószi családi ház. A belső emigráció tehát nem jelentett elzártságot. Írásaira odafigyeltek itthon és a magyarok által lakott térségekben mindenütt, Felvidéken korának elismerten ő volt az irodalmi vezéregyénisége. Nem véletlen, hogy még ha kihagyásokkal, megkurtítva is, de az Új Szó indulásakor, 1948 decemberében ő jegyezte a vezércikket, ugyanígy az ő írása indította útjára az Irodalmi Szemle folyóiratot is.
(Fotó: Benyák Mária/Felvidék.ma)
Bárdos Gyula kiemelten említette irodalmi terméséből A vádlott megszólal című művet, amely a második világháború utáni jogfosztottságokat, kitelepítéseket, sérelmeket sorakoztatja fel, azzal a megjegyzéssel, hogy
ha Fábry mást sem tett volna le irodalmunk asztalára, már ezért érdemes lenne megőrizni őt emlékezetünkben és tisztelettel emlékezni rá. Fábry Zoltán a Csemadok mindenkori tiszteletbeli elnöke is, aki könyvtárát és javait a Csemadokra örökítette.
(Fotó: Benyák Mária/Felvidék.ma)
Tóth László József Attila-díjas költőnk arról beszélt, mennyire őriztük meg Fábry Zoltán irodalmi örökségét. Emlékének adózva alapítottak díjat, indítottak fesztivált, nevét iskola, utca őrzi. A rendszerváltoztatás után, az 1990-es években újra erőteljesebben tárgyalták a Fábry-örökséget, fellángolt a vita műveinek értéke körül, megkérdőjeleződött nézeteinek időszerűsége. Minden rosszban van valami jó, ezek a kérdőjelek jók voltak arra, hogy bebizonyosodott, az író életműve egyértelműen megérdemli az elismerést és évtizedek múltán is időszerű. Az ma is, amikor nagy-nagy szükség van önismeretünk gyarapítására, közösségtudatunk erősítésére és annak felismerésére, hogy szülőföldünkön itthon vagyunk, de csak akkor maradunk meg, ha mi is teszünk érte magyarságunk megőrzésével, gyermekeink magyar iskolába terelésével, intézményeink megtartásával és irodalmunk éltetésével.
(Fotó: Benyák Mária/Felvidék.ma)
A múzeum helyiségeiben berendezett kiállítás megnyitására ezután került sor. A múzeum munkatársai derekas munkát végeztek. A tárlat nemcsak gazdag anyagával, hanem elrendezésével is figyelemreméltó. Mindez Sipos Szilvia, Szabó Réka és Baum Péter igyekezetét dicséri.
Láthatók a polcokon az író művei, kedves könyveinek néhány példánya, használati tárgyai, halotti maszkja, írógépe, sok-sok fénykép és világos eligazítások életrajzi adatokkal, helytörténettel, a családra vonatkozó ismertetésekkel.
Nagyon pontosak az idézetek, amelyek még inkább hozzájárulnak az író jobb megismeréséhez. „Keresd és őrizd az igazságot!”, „Tanú és tanulság voltam.”, „A csend, a magány és a könyvek.”
(Fotó: Benyák Mária/Felvidék.ma)
Mindez együtt volt Fábry Zoltán, aki kitartott szülőföldjén, hiteles jelképe volt és maradt felvidéki közösségünknek. Ezért kötelességünk őrizni emlékét, de főleg forgatni műveit és rájuk irányítani a fiatalok figyelmét is. Reméljük, hogy ez a kiállítás valamennyire hozzájárul ehhez. Pozsonyban 2021. január 30-ig látható a tárlat, de a szervezők továbbviszik a Felvidék több településére, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy általa hozzájáruljanak a nagy humanista életművének és emlékének megőrzéséhez. Hiszen, ahogy a címünk is mutatja, az író szándéka is az volt, hogy szó lehessen, ige.
