(Fotó: szlovák rendőrség, facebook)

„Bejegyzésünk megjelenése után 7 perccel már értékes információkhoz jutott a rendőrség“ – állítja ma délutáni Facebook-posztjában a szlovák rendőrség, melyben egyúttal meg is köszönték az állampolgárok segítségét, hiszen nekik köszönhetően sikerült fényt deríteni a szombati tüntetők kilétére.

Mint írják, a múlt hétvégén az érvényben lévő szükségállapot alatti gyülekezési tilalom ellenére tüntetést szerveztek Pozsony belvárosában. „Ezzel összefüggésben a rendőrség a közösségi felületét használta fel értékes információk begyűjtésére“ – közölték.

„A tüntetés előtt, alatt és után a nyilvánosság privát üzeneteket küldött a rendőrség hivatalos Facebook-oldalára. Az állampolgárok által küldött több száz üzenet a legradikálisabb résztvevőkről és szervezőkről szóló információkat tartalmazott. Noha a rendőrség már rendelkezett saját információkkal, az állampolgárok »bejelentései« megerősítették a rendelkezésre álló információinkat“ – olvasható a rendőrség által működtetett Facebook-oldal bejegyzésében.

Még vasárnap délelőtt a rendőrség által közzétett bejegyzésben a tüntetők között feltűnt kiskorúak és felnőttek azonosításában kérte az állampolgárok segítségét a szlovák rendőrség (két férfit megafonnal és három gyermeket kerestek, a gyerekek többek között azt kiabálták a hangosbeszélőbe, hogy Matovičot meg kéne ölni – szerk. megj.) Mint írják, fiatalok erkölcsi nevelésének veszélyeztetésével gyanúsítják a keresett felnőtt személyeket.

A mai bejegyzésből kiderült, privát üzenetben több mint száz polgár azonnal válaszolt erre a felhívásra. A hétfői elemzés alapján kiderült, hogy a személyek személyazonosságára vonatkozó információkat a bejegyzés közzététele után hét perccel már továbbították a rendőrségre.

Mint írják, 22 óra alatt több mint 16 ezer ember kedvelte a szóban forgó bejegyzést, és több mint 11 ezren meg is osztották. Ennek köszönhetően több mint 1 millió 400 ezer felhasználót ért el ez a konkrét poszt. A rendőrségi Facebook-oldal fennállásának történetében a legnagyobb számú reakciót érték el a közzétett bejegyzéssel, és rengeteg értékes információt szereztek a bűncselekmények felderítéséhez – írják.

„Miután a személyek személyazonosságát végérvényesen és egyértelműen megállapították, az említett bejegyzést eltávolították, a csatolt fényképeken pedig elhomályosították a keresett személyek arcát, hogy a továbbiakban ne lehessenek beazonosíthatók“ – írták. Az üggyel kapcsolatban további információkat nem közöltek.

A rendőrség megjegyezte, fontos és teljes mértékben működő eszköz a közösségi háló használata a bűnözés elleni küzdelemben. Mindez nem lett volna lehetséges a nyilvánosság aktív részvétele és az egyre növekvő számú rajongói tábor nélkül

– tették hozzá. A rendőrségi Facebook-oldal csak a hétvégén 2500 újabb követővel gyarapodott.