(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma,archív)

Az október 15-én életbe lépő korlátozások az egyházi szertartásokra is vonatkoznak. Elmaradnak a szentmisék, valamint az istentiszteletek, emellett a hitet erősítő egyéb alkalmakat sem tarthatják meg.

Nem lesznek nyilvános szentmisék

Holnaptól nem tarthatnak szentmiséket  a katolikus templomokban. Mint Molnár Tamás atya, a pozsonyi magyar katolikus hívek lelki vezetője szerkesztőségünknek eljuttatott közleményében kifejtette:

Ma kaptuk Stanislav Zvolenský érsek atyától az értesítést, hogy október 15-től kezdődően, meghatározatlan időre templomainkban nem lesznek nyilvános szentmisék.

„Így csütörtöktől a ferences templomban nem lesznek a magyar misék sem megtartva, valamint a virágvölgyi plébániatemplom vasárnapi magyar miséi is szünetelnek egy időre” – emelte ki az atya.

Mint hozzátette: készülnek a vasárnapi mise közvetítésére, jelenleg még pontosítják a közvetítés módozatát.

„Még intenzívebben alkossunk az imában közösséget, a családok együtt is imádkozzanak, figyeljünk oda egyedül élő testvéreinkre, az idősekre és betegekre különösképpen”

– hangsúlyozta bejegyzésében Molnár Tamás atya.

A pozsonyi és a környékbeli magyar katolikus hívek ma este 18 órai kezdettel még részt vehetnek a pozsonyi ferences templomban tartandó szentmisén. A  misén megáldásra kerülnek az otthonról hozott gyertyák, melyeket a következő időszakban az otthonaikban használhatnak (családi) imádság, Szentírás-olvasás, miseközvetítés hallgatása/nézése közben. A szentmise szentségi áldással fejeződik majd be. Mise után a hívek a sekrestyéből szenteltvizet vihetnek magukkal otthonról hozott palackban, amit otthonaik meghintésére használhatnak, valamint keresztvetéshez. Emellett lesz gyónási lehetőség is a szentmise előtt fél órával.

A mise után kínálják fel segítségüket a következő időszakra az idősebb, talán bevásárlásra vagy gyógyszerkiváltásra szoruló testvéreknek, az internetet nem használóknak pedig, hogy telefonon értesítik őket közösségünk híreiről – olvasható a közleményben.

Szünetelnek az istentiszteletek is

Mint Izsmán Jónás, az Ipolysági Református Gyülekezet lelkésze kifejtette:

sajnos az állami rendeletek értelmében istentiszteleti és egyéb más gyülekezési alkalmainkat egyelőre határozatlan ideig szüneteltetni kényszerülünk.

„Vasárnap, ha az Úr is engedi és élünk, reménység szerint egy újabb videós igehirdetéssel jelentkezünk majd, ami elérhető lesz a videómegosztó csatornánkon  vagy a gyülekezet közösségi oldalán” – emelte ki a lelkipásztor.

Erősödjetek meg minden erővel az Ő dicsőségének nagysága szerint a teljes állhatatosságra és az örömmel viselt hosszú tűrésre!

(Pál levele a kolossébeliekhez 1. fejezet 11. Vers)