Idén is november 11-én, 11 órai kezdettel szervezik meg a nemzetközi gyertyagyújtást a hősök emlékére Kárpát-medence szerte. A kezdeményezéshez még lehet csatlakozni.

Nem kerül semmibe, mégis sokat tudunk tenni! A megadott időben, november 11-én 11 órakor egy szál gyertya vagy mécses meggyújtásával lehet csatlakozni ahhoz a nagyszabású nemzetközi megemlékezéshez, melynek keretén belül a hazájukért harcoló hősökre emlékezünk közösen. A főszervező székesfehérvári Krajczáros Alapítvány és hivatalos felvidéki partnereként a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség nevében is kérünk minden jóakaratú embert, szervezetet, intézményt, hogy idén is csatlakozzon.

A kialakult járványhelyzetre való tekintettel idén legalább az otthonok ablakában, bejáratánál egy szál mécses vagy gyertya meggyújtásával fejezzék ki tiszteletüket a hazájukért halt magyar és más nemzetek katonái iránt.

A szervezők egyben emlékfák ültetését is szorgalmazzák, valamint törekednek a vér virága, azaz a pipacsjelkép népszerűsítésére is.

A megemlékezés egyik fő célja, hogy a „közös Európában együttes emlékezés” jegyében a ma élő nemzedék tagjai közül minél többen érezzék sajátjuknak a csatatereken maradt déd- és ükapáink sorsát, tekintsék fontosnak az emlékezetünk ébrentartását. A hősök – köztük a számtalan közkatona – ezáltal lesznek halhatatlanok.

A megemlékezés jelképei a gyertyaláng és a pipacs, valamint a 11-11-11-11 számsor. A számsor megfejtése egyszerű, ugyanis 1918. 11. hónapjának 11. napján 11 óra 11 perckor lépett életbe a fegyvernyugvásról szóló megállapodás, mellyel befejeződtek a harci cselekmények a fronton, s katonai értelemben kezdetét vette a négy éve milliók által várt béke időszaka az első világháborút követően.

A pipacs viselésének hagyománya egészen a 19. század elejéig nyúlik vissza. A napóleoni háborúkat lezáró waterlooi csata után feljegyezték, hogy napokkal az ütközet után vérvörös pipacstenger borította be a véráztatta harcmezőt. Ez a kép ihlette meg az első világháborúban tüdőgyulladásban elhunyt katonaorvost, a Vermonti Egyetem patológus professzorát, John McCrae alezredest (1872–1915). Az I. Kanadai gyalogos ezred tisztje az ypres-i ütközetben vesztette el barátját – és egyben korábbi tanítványát – Alexis Helmert. Az ő emlékére írta a lövészárokban McCrae professzor-alezredes a világirodalom legszebb háborús költeményének tartott A flamand mezőkön (In Flanders Fields) című verset. A vers Boulogne-től, ahol McRae meghalt, hosszú utat járt be, de szerencsére fennmaradt, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az 1919 óta megünnepelt emlékezés napjának jelképe ez a bájos, mégis mély emlékeket idéző virág lett.

A nemzetközi gyertyagyújtási akció felett védnökséget vállalt nagyon sok hazai és határon túli köztiszteletben álló közéleti személyiség, akiknek az életútja, munkássága sokunk számára példa.

A csatlakozási szándék bejelentését, majd a megemlékezésről fényképek és rövid tudósítás küldését az szmcs@szmcs.sk e-mail címre várják a szervezők!

A program médiapartnere a Felvidek.ma hírportál.

A rendezvény Facebook-csoportja ITT érhető el.  A 2020-as rendezvény Facebook-eseménye ITT található.  Ötletadó – készítsenek pipacsokat a rendezvényre, erről bővebben ITT olvashat.