November 15-én 350 éve, hogy meghalt a nagy pedagógus, reformátor, a nemzetek tanítómestere, J. A. Comenius, vagy ahogy mi ismerjük, J. A. Komenský. Ebből az alkalomból csaknem reprezentatív kivitelű könyv jelent a budapesti Heraldika Könyvkiadónál, amely a Comenius újrafelfedezése címet viseli. Számunkra a könyvnek azért is van nagy jelentősége, mert szerzője a felvidéki Zoboralja szülötte és lakója, Csámpai Ottó.
A könyv hiánypótló, hiszen nemcsak sok új információt tár fel még a Comeniust ismerők és kedvelők számára is, de úgy mutatja be a pedagógus géniuszt, ahogy eddig még nem találkoztunk vele. A könyv szerzője, amint azt a bevezetőben írja, nem tartja magát komeniológusnak. Mégis az olvasás során mindenkiben akaratlanul is tiszteletet kelt a hatalmas munka eredményének elismeréseként. Az életrajzi adatok olyan információkat tartalmaznak, amelyeket csak nagyon kevesen fedezhettek fel ezidáig. Az olvasó rácsodálkozik a tájékoztató tudásanyagára és a pedagógus nagyságára, ahogy azt az író már a könyv elején érzékelteti.
Nemcsak a pedagógusról és didaktikusról, de a filozófusról, a nehéz sorsú reformátorról is találunk benne különös és különleges újdonságokat.
Eszmerendszerének kialakulása, filozófiájának, nevelési stílusának formálódása valóban egyfajta „Fény útja”, amelyet nem csupán mások okítására ír a mester, de saját életútjának mozzanatait is beleszőve mintha magát is tanítaná azzal, ahogy szemléli a szellem megvilágosításának, megvilágosodásának fényét önmagában és környezetében. A tudomány és a vallás, a vallás és az ész harmóniája alaptétel Comenius életében, amelyet szerinte csak a tiszta erkölcs szemüvegén keresztül láthat és tapasztalhat meg az ember.
Számkivetettsége nem a kalandozások sora, inkább új ismeretanyag gyűjtése, illetve a már megszerzettek gyakorlatba való átültetése, kipróbálása. Persze álmai nem váltak hiánytalanul valóra, de életútja bemutatásával a könyv írója kíváncsiságot ébresztő nyugtalanságot kelt bennünk, olvasókban, hogy újraértelmezzük és beépítsük életünkbe mindazt, ami oly varázslatos egyéniséggé tette a tanítók nagymesterét.
Ha valaki nem szívleli meg a módszertani útmutatót a könyv olvasásához, az nagyon könnyen elméje útvesztőjében találja magát. Maga a szerző így nyilatkozik: „Nem garantálhatjuk a teljes megértést, hiszen még azok sem, akik a tárgyalt személlyel és életművével foglalkoznak, értik őt teljesen.“ De megéri a fáradságot azoknak, akik a géniusz szellemének mélyebb megismerésére törekednek.
A szubjektív önvallomás is olyan alázatot hordoz magában, amellyel csak azoknál találkozik az olvasó, akikben tudatosul az a szókratészi jellem, aminek következtében az emberi szellem az Isten Szellemének és valóságának teljesen és önként alárendeltjévé válik.
A „tudom, hogy semmit sem tudok“ nem a semmit tudás érzékeltetése, de az emberi és isteni tudás közti lényegi különbség, s aki alázattal lép a Mindentudó elé, az minden bizonnyal felmagasztaltatik: „Hiszen az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok – mondja az Úr. Igen, amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, az én gondolataim – a ti gondolataitoknál.“ (Iz 55:8-9)
Comenius újrafelfedezése tehát újrafelfedezés volt, a könyv szerzője – az író-tanár és kollégái, tanítványai számára is és közzététele által újrafelfedezés mindazoknak, akik a pedagógus, filozófus és nevelő életútjával, mint az emberi életek végtelen lehetőségeinek feltárásával szeretnék még inkább megismerni az európai nemzetek tanítómesterét.
A Comenius életszakaszaiban való elmerülés sok-sok új tudnivalót is szolgáltat a régiek mellé. Ezek hatására az olvasóban valóban megszilárdul a nézet, hogy Comenius nem kisajátítható, egy nemzethez sem csatolható maradéktalanul, holott a cseh nemzethez az ott megélt politikai, vallási és népi intenzívebb élettapasztalás erősebb érzelmekkel is kötötte. Ami minden nemzetet képes volt comeniusivá tenni, ahol csak megfordult élete folyamán, az a tanulmányainak, nevelési módszertanának, oktatási gyakorlatának egyetemessége. A Fény útja egyúttal az emberi életutak fénye is volt.
Comeniust, mint filozófust, úgy igazából nem nagyon képes az olvasó elfogadni. A könyv szerzője itt mégis boncolgatja a mester viszonyát a filozófiához. És joggal. Mert lehet-e tanítással, neveléssel, emberi életek formálásával foglalkozni úgy, hogy közben a bölcsességnek még az árnyékát se érintse a kutató, a tudását a gyakorlati életbe átültetni igyekvő, ismeretanyagokkal felvértezett szellemi vezér? Ugye, nem? Mint ahogy nem lehet a szó legszorosabb értelmében jó filozófus, aki nem ismeri a természet és társadalom tudományainak különféle vonásait, úgy a világban a rend és a rendszeresség csak a természet és társadalom bizonyos filozófiai elgondolására épülhet, amely egyben meghatározza az ember helyét is a világban (az író után szabadon). A test és a lélek kölcsönhatásai ezek, melyek foglalkoztatták Comeniust is, mint eszmerendszerének filozófiai töltetei.
Erkölcs nélkül szinte elképzelhetetlennek tartja az emberi lét kiteljesedését. Harmónia nélkül a nevelést és tanítást érzi céltalannak, megvalósíthatatlannak. „Minden ismeret közvetíthető legyen és legyen észszerűen modellezhető.“ („Ne beszélj arról, – ne taníts olyat – amit képtelen vagy bemutatni, megmutatni!“ – Montágh Imre).
Comenius életútja, hogy ne vessük el mítoszainkat, mondavilágunkat, szellemi örökségünket, nehogy történelmünk elértéktelenedjen – olvassuk a szerző tolmácsolásában. Csak néhány kiragadott kérdéskör a géniusz filozófiai rendszeréből: Comenius vallásfilozófiája – az ember aktív szerepe a teremtéstörténetben, ismeretfilozófiája – az érzéki és értelmi megismerés egyetlen rendszerbe hangolása, társadalomfilozófiája – az Irenicum-ban tömören megfogalmazva: a béke kultúrája. Comenius művelődésfilozófiájának lényege pedig a követelmény, amelyet ugyan naponta ismételgetünk, de nem eléggé tartjuk be: az emberi fejlődés, a nevelés és művelődés egysége, a béke biztosítéka. A politikafilozófiája pedig napjaink minden rákfenéjére vonatkozik – összjavítással a pedagógiában és a társadalom politikai fejlődésében az emberi bölcsesség érvényesítése.
Comenius nem volt ugyan filozófus, de a nevelés és művelődés fontossága az emberi fejlődésben kulcsszerepet játszott rendszerének panszofista és panorthoszista felépítésében (Egyetemes értekezés az emberi dolgok megjavításáról). Műveit mintha egy fejlettebb civilázációnak, a jövő emberének írta volna.
De nem ez lenne a kötelessége minden nevelőnek, tanítónak, oktatónak, hogy olyan szellemi értékeket adjon át a következő generációknak, amelyek segítségével egy jobb, igazságosabb, s általuk egy szebb és fejlettebb létközösség alapjait rakja le? S az olvasóra hagyott örökségi kötelesség pedig, „tudtára adni mindenkinek, akit illet!“
S mint ahogy filozófusként sem ismertük Comeniust eddig, úgy elmondhatjuk, hogy szociológusként még kevésbé. A könyv utolsó fejezete, az Appendix (a függelék, a toldalék) épp ezen tévhitünket hivatott cáfolni, még akkor is, ha a szociológia, mint tan csak készülőben volt valahol a kutató, (előre)gondolkodó ember elméjében (ez a tudomány csaknem 170 évvel a halála után jött létre). A Gentis felicitas-ban, a Nemzet boldogságában Comenius olyan szociológiai precizitással elemezi az akkori magyarság lelki állapotát – erényeivel, hiányaival –, hogy szinte előrevetítette egy jobb és igazságosabb társadalmi berendezkedés megvalósulását.
Ezt a könyvet nem csak érteni, de érezni is kell olvasása közben. Mint egy levél, amely nem csupán információt hoz írójától, de betekintést is enged gondolatai, érzelmei világába. Méltó tanítvány és méltó mester!
És még egy kuriózum: a rezümék, az összefoglalók azon országok nyelvén vannak megjelenítve, amelyekben Comenius mint számkivetett, vagy meghívott szakember megfordult: cseh, német, lengyel, angol, holland és svéd nyelven. Mert nekik is fontos lenne Comenius újrafelfedezése!
(Csámpai Ottó: Comenius újrafelfedezése. Heraldika Kiadó, Budapest 2020)
