Fotó: TASR

Nyilvánvaló, hogy Szlovákiában elindult egy megtisztulási folyamat az igazságszolgáltatás területén, hiszen már senki sem érinthetetlen, reagált Zuzana Čaputová államfő arra a médiában megjelent információra, hogy csütörtökön őrizetbe vettek több volt rendőrtisztet. A TASR hírügynökséget Martin Strižinec elnöki szóvivő tájékoztatta.

„Hogy ma bilincsben vittek kihallgatásra több volt magas beosztású rendőrtisztet, annak a jele, hogy releváns a média által régóta hangoztatott gyanú” – közölte Čaputová.
Hozzátette: amellett, hogy teljes mértékben tiszteletben kell tartani az ártatlanság vélelmét, kijelenthető, hogy Szlovákiában elindult egy megtisztulási folyamat az igazságszolgáltatás terén, hiszen már senki sem érinthetetlen.

Hangsúlyozta: a törvény előtti egyenlőség minden jogállam, tehát a Szlovák Köztársaság alapelve is.

A csütörtöki, Tisztítótűz fedőnevű rendőrségi akció során több gyanúsítottat is őrizetbe vettek, akik ellen különféle bűncselekmények ügyében indított büntetőeljárást a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nyomozója. Az érintettek között van Tibor Gašpar volt rendőrfőkapitány, Peter Hraško, a NAKA volt igazgatója, Bernard Slobodník volt magas rangú rendőrtiszt és Róbert Krajmer, a korrupcióellenes egység volt főnöke.