(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma, archív)

Jelentősen lelassult a koronavírus-járvány terjedése Csehországban. Hétfőn 5406 új fertőzöttet szűrtek ki, amely 642-vel kevesebb, mint egy hete, és a legalacsonyabb hétköznapi szám, amelyet az utóbbi néhány hónapban mértek – derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján kedden reggel megjelent kimutatásokból.

Az aktív fertőzöttek száma 117 858, míg a kórházakban 6592 beteget kezelnek. Ezek a számok is csökkentek az utóbbi napokban. A koronavírus-fertőzés következtében elhunytak száma hétfőn 85-tel 6416-ra emelkedett. A hét első napján elvégzett tesztek számát egyelőre nem közölték. A múlt heti munkanapokon átlagban 30-33 ezer tesztet végeztek, mintegy tízezerrel kevesebbet, mint az előző hetekben. A pozitív eredményt hozó tesztek aránya a hét végén a korábbi 25-26 százalékról 21 százalékra csökkent.

A járvány terjedési mutatója a legfrissebb adatok szerint már 0,6-ra csökkent, ami szintén a helyzet javulásáról tanúskodik.

Csehországban november 20-ig szükségállapot van érvényben. A kormány hétfőn délután úgy döntött, hogy felkéri a képviselőházat a szükségállapot 30 nappal való meghosszabbítására. A parlamenti alsóház csütörtökön tűzi napirendre a témát. A pártok egyetértenek a szükségállapot meghosszabbításával, de eltérőek a vélemények annak hosszáról.

Karel Havlíček ipari és kereskedelmi miniszter korábban úgy nyilatkozott: ha tovább javul a helyzet, jó esély van arra, hogy szigorú óvintézkedések mellett december elején újra kinyithassanak az október elején bezárt üzletek és működhessenek a szolgáltatások.