Csáky Máté, a művészeti kategória díjazottja

A Gróf Széchenyi Család Alapítvány és a Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlap az idén is meghirdette a Stádium-díjat.  A Gróf Széchenyi Család ifjúsági programjához tavaly negyven, ebben az évben további kilencvenhárom Kárpát-medencei középiskola csatlakozott.

Széchenyi Tímea, az Alapítvány elnöke elmondta, hogy a jelenlegi járványhelyzet a Stádium-díjhoz kapcsolódó több kulturális rendezvénynek is akadályává vált,

ennek ellenére a diákok szép számmal állítottak jelölteket mindhárom kategóriában, s közel harmincezer szavazat került leadásra.

A Stádium-díj győztese tudomány kategóriában Dávid Katalin, a sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium tanára, művészet kategóriában Csáky Máté, az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola végzős gimnazista diákja, közélet kategóriában pedig Kosztolányi Zoltán, a pécsi Sz. C. Zsolnay Vilmos Szakgimnázium és Szakközépiskola tanára nyerte el.

Kosztolányi Zoltán és Dávid Katalin

Tudomány kategóriában a II. díjat Dr. Csókay András a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Idegsebészeti Osztály osztályvezető főorvosa, a III. díjat Dr. Kubassek János földrajztudós, az Érdi Földrajzi Múzeum igazgatója veheti majd át. Művészet kategóriában a II. díjat Czabányi Attila „vers- és dalbirtokos” énekes, szabadúszó művész, a III. díjat Nyerges Attila az Ismerős arcok zenekar énekese és dalszerzője nyerte el. Közélet kategóriában a diákság a II. díjat Mihalik Saroltának, a budapesti Teleki Blanka Gimnázium tanulójának, a III. díjat pedig Szatmáry Zsoltnak, a budapesti Szent István Gimnázium matematika-fizika szakos tanárának ítélte oda.

A díjak átadására a pandémia miatt csak 2021. április 8-án (Széchenyi István halálának 161. évfordulóján) kerül sor, a tavalyihoz hasonló ünnepélyes keretek között.

A Stádium-díj fővédnöke Széchenyi Géza, gróf Széchenyi István egyenes ági leszármazottja és Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter. Fazekas István, a Stádium Kulturális Hírlap főszerkesztője tájékoztatást adott arról, hogy a Stádium ebben az évben a magyar ifjúság lapja lett, a lap online magazinja az alábbi weboldalon olvasható.