(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma, archív)

Csökkenteni kell a koronavírusos megbetegedéseket, mert ha továbbra ilyen ütemben nő a fertőzöttek száma, akkor a kórházak nem tudnak megbirkózni a rájuk nehezedő teherrel – jelentette ki Orbán Viktor hétfőn, a Facebook-oldalán közzétett videóban, amelyben ezért a járvány terjedését korlátozó intézkedéseket jelentett be.

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a kórházakat ugyan felszerelték és minden rendelkezésre áll: ágy, lélegeztetőgép, maszk, védőfelszerelések, valamint az orvosok és az ápolónők is emberfeletti munkát végeznek, de – emelte ki –  ők is emberek, és számuk véges. Hozzátette: ráadásul a vakcina megérkezéséig még több hét van hátra.

Kijelentette: a maszkviselés önmagában már nem lassít eléggé, ezért a járvány terjedését korlátozó intézkedéseket kell bevezetni.

Ezért közölte: amennyiben az Országgyűlés megadja a kormány számára a rendkívüli felhatalmazást, akkor kedden éjféltől a kormány kijárási tilalmat vezet be este 8 óra és hajnali 5 óra között, 8 órára mindenkinek haza kell érnie – fogalmazott. Felmentés csak a munkába és a munkából hazajárás, illetve rendkívüli esetekben lehetséges – tette hozzá.

Orbán Viktor bejelentette továbbá, hogy minden gyülekezés tilos lesz, az éttermek bezárnak, csak házhoz szállítás lehetséges, az üzemi étkezdék azonban nyitva tarthatnak.  Az üzletek és a fodrászatok és az egyéb kisipari szolgáltatók este 19 órakor bezárnak, a szállodák csak üzleti célból érkezett vendégeket fogadhatnak, turistákat nem – folytatta.

A miniszterelnök közlése szerint általános rendezvénytilalom lép életbe: családi összejöveteleken, magánrendezvényeken legfeljebb tízen vehetnek részt, a sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött lehet megrendezni, szabad téren az egyéni sportolás megengedett, de az amatőr csapatsport tilos.

Ismertette: a felsőoktatás csak online formában működhet, és a kollégiumokat, a felsőoktatási kollégiumokat is be kell zárni. Hozzátette: a középiskolákban, nyolcadik osztály fölött digitális oktatás lép életbe, míg a bölcsődék, óvodák és általános iskolák a 14 év alattiak számára nyitva maradnak.

Az intézkedések kedden éjféltől, vagyis szerdán 0 órától lépnek majd hatályba.

Most harminc napra vezetik be őket, de szükség esetén meghosszabbíthatják.

A kormányfő bejelentette azt is: a sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött lehet megrendezni, szabad téren az egyéni sportolás megengedett, de az amatőr csapatsport tilos. A szabadidős létesítményeket – fitneszterem, fedett uszoda, múzeumok, színházak, állatkertek – zárva kell tartani – rögzítette.

Orbán Viktor bejelentette: a kórházi dolgozókat, az iskolai tanárokat, az óvónőket és a bölcsődei dolgozókat hetente célzottan tesztelni kell. Hozzátette: ezt akkor is meg kell tenni, ha tudják, hogy a gyorsteszt csak 50-60 százalékos biztonságot ad.