Fotó: pravda.sk

A válság közepette, egy különösen sújtott szektorba nem érkezik milliárdos beruházás csak úgy a semmiből, ugyanis a másik oldal valami ellentételezést mindig elvár.

Egyes elemzők kiemelik, hogy mostanáig minden nagyobb hazai beruházást hatalmas mértékű gazdasági ösztönzőkkel sikerült megvásárolni.

Egyik sem érkezett hozzánk csak azért, mert vonzóak voltunk az infrastruktúra, az emberi erőforrások, vagy a vállalkozói környezet szempontjából.

„Ez jelenleg a nagyfokú konkurenciaharc miatt Európában nem is lehet másképpen. A nagy beruházók válogathatnak az országok között, ugyanis gyakorlatilag mindegyikben fejlett az infrastruktúra és képzett a munkaerő. Aki nyerő szeretne lenni, valamilyen hozzáadott értéket kell felkínálnia” – fogalmazott Alexander Matušek, az Autóipari Szövetség elnöke az Euractiv portálnak adott nyilatkozatában.

Mi volt hozzáadott érték a Volkswagen esetében?

A pozsonyi vállalat képviselői elismerték, hogy az új Superb és Passat modellek gyártásának beindításra végül csak 500 millió eurót fognak költeni, további 500 millió eurót más fejlesztési programokra fordítanak, amit nem konkretizáltak, mint ahogy a leendő modellekről sem tudunk semmit.

„Az ilyen nagy volumenű beruházások esetében a feltételezett elvárások és kilátások szintjén folynak a tárgyalások” – árulta el Eduard Heger pénzügyminiszter, majd hozzátette, hogy a Volkswagen esetében a vállalkozói környezet minősége volt az alapkérdés.

Mi volt a döntő érv?

„Az ilyen nagy beruházó esetében szükség volt arra, hogy meggyőzzük őt arról, hogy azok a reformok és változások, melyeken jelenleg is dolgozunk, kompatibilisek a beruházási és fejlesztési terveikkel” – magyarázta Heger.

Ugyanakkor a Volkswagen számára lényeges az adórendszer beállítása és a jogi normák végrehajthatósága.

A miniszter leszögezte, hogy az uniós szabályok értelmében „a pozsonyi régióban nem lehet alkalmazni közvetlen beruházási ösztönzőket, így azok szóba sem jöhettek”.

Kérdés tehát, hogy mi győzte meg a Volkswagent arról, hogy az új modellek gyártásának beindításába 1 milliárd eurót beruházzon.

Heger szerint az volt a legfontosabb ütőkártya, hogy a kormánynak sikerült a beruházót meggyőznie, hogy a munkaerőpiacunk képes továbbra is elegendő létszámú magas szakmai színvonalú munkaerőt kínálni.

Ugyanakkor a kormány ígéretei szerint növelni fogja az adórendszer hatékonyságát és fejleszti a jogállamiság követelményeit. Az idő majd megmutatja, hogy mindez valóban így lesz-e.

(Felvidék.ma/Pravda.sk)