Mint ismeretes, az egykori Csehszlovákia háború utáni történetében is voltak sorsdöntő, embert próbáló idők. Ilyen volt az 1960-as területi rendezés egyik drasztikus formája, amikor is a közigazgatásban napjainkig kiható negatív események történtek. Hogy csak a legismertebbeket említsem: egykori járási székhelyek megszűnése, majd iskolák összevonása. 1989 novemberében viszont naivan azt hittük, hogy minden rossznak vége, rendeződnek dolgaink.
Nána település, amely harminc évig teljesen Párkány irányítása alá tartozott, ez alatt az idő alatt semmit sem kapott, semmilyen fejlesztési programban nem szerepelt. A régi romos, bezárt kultúrházért harcoltak a városi testületben a Nánát képviselők. Ennek eredménye egy klub felépítése lett, a mai napig nem kultúrház küldetéssel (öltözők, technikai felszerelés, stb. nélkül).
A fűtetlen kultúrház, amelyben régi vaskályhák voltak az átadástól, 1977-től egészen az önállósulásig, nem szolgálta küldetését.
A Csemadok-alapszervezet volt az egyetlen, amely a „harminc évig tartó házasság” alatt is folyamatosan önállóan működött, ahol tudott. Legfőképpen az állami gazdaság irodaépületében, míg a céljának nem megfelelő klubházat 1977-ben Z akcióban (önkéntesekkel) fel nem építették.
A szervezet működését segítette a helyi önkormányzat létrejötte, s több mint 200 taggal, igényes programokkal, emlékművekkel, jelekkel öregbítette a település jó hírnevét.
E nem éppen egyszerű és problémamentes harminc év alatt bebizonyosodott, hogy egy település fejlődését csak helyi vezetéssel lehet biztosítani.
1989 novemberének szele az 1100 lelket számláló faluba decemberben ért el. Egy maroknyi (a Csemadok vezetői) csoport úgy érezte, elérkezett az idő, le kell választani a falut Párkánytól. A városnak nagy érvágás volt ez, mivel a fejkvóta tekintetében a mínusz 1100 fő komoly hiányt jelentett.
A Csemadok vezetői december 13-tól hetente tartottak gyűléseket a faluban, hogy megértessék az emberekkel, hogy az önállóság csak előnnyel járhat, s a forradalmi hangulat alapot adhat a változásra.
Ezeken mindig volt egy ügyész, jogász, politikus, akit a szervezők vendégül hívtak, hogy alátámasszák a kezdeményezés jogosságát. Ugyanis akkor is nehéz volt az embereket meggyőzni, hogy az önálló gazdálkodással csak nyerhet a település. Az egyik aggály az volt az emberek részéről, hogy a térségben abban az időben tervezték a gáz bevezetését, s attól féltek, hogy az önálló falu majd nem kap gázt.
1990 februárjában beindult a különválást kezdeményező petíció. Ekkor már megalakult az FMK (Független Magyar Kezdeményezés), mely márciusig élt, majd márciusban az EPM (Együttélés Politikai Mozgalom), s működött még (formálisan) a kommunista párt is.
A falu közvéleménye természetesen megoszlott, a város sem hitt az ügy megvalósulásában, a petíció viszont eredményes volt. A hazai magyar jogászok mind eljöttek a meghívásra és bizonyították a falu önállósodásának előnyeit.
Az aláírásgyűjtés után következett a hivatalos ügyintézés. Ekkor már csak egy ember kezében összpontosult az ügyvitel, a többi lemorzsolódott, ahogy az lenni szokott. Majd pár hónapon belül megérkezett a belügyminisztériumi jóváhagyás, elfogadták az önállósulási kérelmet.
Amikor a vagyonelosztásra került volna sor, a város még egy irodai asztalt, széket sem adott egy községi hivatal beindulásához.
Az önálló község 1991-es indulásához nem volt könnyű polgármestert sem „szerezni”, hiszen nulláról indulni bátor vállalkozás volt. Tapasztalatok nélkül, de nekivágott az első testület, élén egy független polgármesterrel. Az 1991-es választásokon megalakult az önkormányzat.
Még az év őszén beindult a helyi iskola is – heves vitát követően, az összevont osztályok indítása miatt. Végül sikerült meggyőzni a szülőket és 1991 őszén 34 kisdiákkal, 1-4. évfolyammal megkezdte működését a kisiskola.
Az elmúlt harminc év természetesen nem volt zökkenőmentes. Mindössze három polgármestere volt eddig a községnek. Nem volt könnyű a falu lakosságát igazi közösséggé formálni, alakítani.
Számos fejlesztés megvalósult (iskola, óvoda, utak, temető). A kulturális élet fő mozgatója továbbra is a Csemadok-alapszervezet maradt közel kétszáz állandó taggal. Rendszeressé vált általuk a nemzeti ünnepek megtartása. A Csemadok-alapszervezet által létrehozott 15 emlékmű, emlékjel, emléktábla őrzi a múlt értékeit, emlékeit, személyiségeit. Nagyon jó együttműködést alakítottak ki a kisiskolával, a nyugdíjasok szintén nagyon aktív klubjával, az egyházzal, de kapcsolataikat kibővítették az esztergomiakkal is. Több mint tíz évig a régi hagyományokhoz híven egy országos hírű színjátszó csoportja is volt a községnek.
Viszont van mit pótolni is, mert nem valósult meg az önállósulás óta tervezett helyi múzeum vagy tájház, az utóbbi évben bezárt a könyvtár is, s az egykor elherdált földvagyona, a gazdasági épületeinek hiánya is rányomja a bélyegét a falu gazdasági fejlődésére. A visszakapott kaszárnyaépület sem járt a remélt előnyökkel.
Mára lassan egy éve nincs könyvtára, nincs a megálmodott tájháza, nincs hagyományokat éltető fiatalsága. Mindezen hiányosságok a harminc év hátrányával és a kisváros közelségével is magyarázhatók. Legfőképp pedig talán azzal is, hogy a falu vagyonának nagy része (földek, az állami gazdaságok majorjainak területe) idegen tulajdonba kerültek.
2020 nyarára sikerült a ma már kultúrháznak nevezett épületet felújítani, az óvoda és iskola épületét korszerűsíteni, a temetőt bővíteni. A csaknem harminc éve jól működő helyi iskola pedig már a régió egyetlen kisiskolája, növekvő létszámmal, kitűnő eredményekkel, iskolán kívüli sikerekkel, melyek elsősorban a pedagógusok odaadó munkáját dicsérik. Ugyanakkor mindez a mindenkori önkormányzatoknak is köszönhető, melyek még a legnagyobb nehézségek ellenére is megóvták létezését.
Mára tehát bebizonyosodott, hogy a harminc évvel ezelőtti döntés helyes volt, mert az emberek társadalmi összefogását csak egy adott közösségben lehet létrehozni, amikor érzik, hogy minden értük és az ő érdekükben történik.
Sajnos az évfordulós megemlékezés nem tartható meg a jelenlegi tilalmak miatt, de reméljük, hogy a jövőben erre is sor kerül majd.
A szerző volt városi és helyi önkormányzati képviselő.
