Fotó: Aktuality.sk

A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség ma a kora reggeli órákban több helyszínre is kiszállt annak az akciónak a keretén belül, mely többek között Tibor Gašpar korábbi országos rendőrfőkapitányt és Peter Hraškot, a NAKA egykori vezetőjét is érinti.

Jana Tökölyová, a Főügyészség szóvivője hivatalosan is megerősítette, hogy a csütörtöki akció során néhány személyt őrizetbe vettek, több bűncselekménnyel összefüggésben.

Tibor Gašpar nagyemőkei (Janíkovce) háza előtt már kora reggeltől nyolc rendőrautó áll és az utcát is lezárták. A helyszínre érkezett az ismert ügyvéd, Marek Para is, aki feltehetően a volt országos rendőrfőnök jogi képviseletét látja el, s mint mondta, ebben az ügyben több személyt képvisel. Később megjelent a helyszínen Eugen Cimmermann ügyvéd is.

A NAKA kiszállt Pozsonyivánkára is, Peter Hraško, a NAKA egykori vezetőjének házába, őt is őrizetbe vették. Ugyancsak őrizetbe vették Robert Krajmert, a NAKA korrupcióellenes egységének volt vezetőjét.

A tvnoviny.sk értesülései szerint megjelentek Bernard Slobodníknak, a NAKA gazdasági bűncselekményekkel foglalkozó egysége egykori vezetőjének lévai házában is. Az ötödik őrizetbe vett személy állítólag Marián Zetocha, az országos rendőr-főkapitányság volt szervezési igazgatója.

A Denník N információi szerint az akció összefügg az „Isten malmai” elnevezésű szeptemberi rendőri akcióval, melynek során Dušan Kováčik speciális ügyészt, valamint Ľudovít Makót, a pénzügyőrség bűnüldözési hivatalának korábbi igazgatóját vették őrizetbe. Utóbbiak a gyanú szerint segítséget nyújtottak a Takáč-banda néven ismert bűnszervezetnek.

A portál úgy tudja, Bernard Slobodník, a NAKA gazdasági bűncselekményekkel foglalkozó egységéjének egykori vezetője is együttműködik a hatóságokkal. Az információt Daniel Lipšic, Slobodník jogi képviselője is megerősítette.

Gašpar szerdán maga ment a speciális ügyészségre, hogy feljelentést tegyen rágalmazás és becsületsértés miatt Slobodník és más személyek ellen. Vélhetően ezzel a lépéssel próbálta elkerülni, hogy őrizetbe vegyék.

Makó rögtön az őrizetbe vételétől együttműködik a rendőrséggel, azzal gyanúsítják, hogy kapcsolatban állt a Takáč-bandával, s bűnrészes zsarolásban és személyi szabadság korlátozásában is.

Amennyiben a volt vezető rendőrök elleni gyanú beigazolódik, ez lehet a rendőrség berkeiben az eddigi legnagyobb hatalommal való visszaélési ügy. A mai őrizetbe vételek ugyanis Makó és Böhm vallomásával függhetnek össze, amivel kapcsolatban vállalkozók zsarolásáról beszélnek, akiknek fizetniük kellett azért, hogy az adóhatóságok ne vonják őket felelősségre.

(Aktuality.sk/Denník N/tvnoviny.sk)