Tán egyetlen felvidéki magyar család karácsonyi ünnepi asztaláról sem hiányozhat az ostya és a szervesen hozzátartozó méz. Ez egykoron csupán szakrális kellék volt, majd fokozatosan teret hódított a háztartásokban s vált a paraszti kultúra részévé.
Az ostya egy sajátos sütőcukrászati termék, a felhasznált tészta állaga folyékony. A lisztbe kevés zsiradékot és ízesítőt, cukrot, tojást és sütőport kevernek. A tejjel vagy vízzel levesszerűen híg tésztát készítenek. Ezt a tésztát kell két hevített fémlap között megsütni. Az elkészítése elsőre könnyűnek tűnik, azonban a sikeres felgöngyölítés gyakorlást igényel.
Az ostyasütés hagyománya a 17 századból ered. Első időszakban szakrális célokra készítették. A nagyipari ostyakészítés Ausztriából indult. A 19. század elején Bécs, majd Karlsbad volt a központja.
Az ostyát alakjuk, összetételük valamint a felhasználásuk szerint osztályozhatjuk. Az alakjuk szerint ostyalapokat, tölcséreket, kagylókat különböztetünk meg.
Az egyik ostyasütőlap míves mintázata (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Nyersanyagösszetétel szerint megkülönböztetünk vizes, tehát vízzel készített ostyát, tejes ostyát, tojásos ostyát, tejjel és tojással készült ostyát és olyanokat, amelyekben a tojást más emulgálóanyaggal helyettesítjük.
A felhasználás szerint megkülönböztetünk fagylaltostyát, fagylalt ostyaszeletet, tortalapokat, töltött, valamint mártott ostyákat. Igazán kedveltek a fürdővárosokban kapható töltött ostyalapok. Manapság a legkülönfélébb krémekkel töltik meg a lapokat.
A katolikus egyházban a szentostya az a búzalisztből készített kovásztalan, lapos, kerek kenyér, amit a mise során az átváltoztatáshoz használnak.
A katolikus tanítás szerint a konszekrált ostya Krisztus testévé változott át.
Régente nagyobb, ujjnyi vastagságú bevágásokkal ellátva használták, hogy könnyebben törhető legyen. Jelenlegi alakját a 12. században alakították ki. A megszentelt ostyát a pap a misében veszi magához, a hívek áldozása előtt. Megőrzésére, a misén kívül való használatra szolgál a szentségtartó (cibórium), a szentségmutató (monstrancia) és a szentségház (tabernaculum).
Akadnak mintázat nélküli sütőlapok is (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Az ostyát kezdetben nem az egyház központi ostyasütödéjéből kapták az egyházközségek, hanem ostyasütő mesterek műhelyeiből. Legtöbbször a ministránsok hordták szét kis csomagocskákban a faluban, s érte különböző adományokat kaptak. Ez ajándék volt a családoknak. Minden porta annyit kapott, ahányan ott éltek, plusz még hármat – egyet a karácsonyfára, egy másikat, hogy szögezzék föl a mestergerendára figyelmeztetésül – maradjon velük egész esztendőben karácsony békessége –, s a harmadikat pótlásul az esetleg összetört ostyák helyett.
Egyházi eredetű középkori gyökerű szokás volt, hogy karácsonykor a falvak lakóinak küldtek az ostyából. Az ostyahordás szokása sokáig fennmaradt a palócföldi falvakban.
Honton például így köszöntek be a házba az ostyahordó legények: „Dicsértessék a Jézus Krisztus! Küldött a kántor úr ostyát, fogyasszák el egészséggel!”. Az ostyáért cserébe különféle étkekkel jutalmazták a gyermekeket. S így köszönték meg: „Köszönjük szépen, Isten fizesse meg! Dicsértessék a Jézus Krisztus!”.
Egy paraszti konyha részlete a Honti Múzeum egyik kiállítótermében (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Már a múltban jelentős hagyománya volt a falusi házaknál az ostyasütésnek. A háziasszony a község ügyes kovácsánál készíttette el a sajátos ostyasütővasat. Az öntött vasból készült szerkezet egy óriási ollóként működött, a kétágú nyél végén egy-egy míves kimunkált vaslap volt.
A vaslap mintázata igen változatos volt.
Vallási jelképek közül előszeretettel mintázták meg a feszületet, úrmutatót, Isten bárányát, avagy a csillagokat. Mindez Jézus Krisztus születésének ünnepére utalt.
Kedvelt mintázat volt továbbá a magyar királyi címer. Egyes sütőformák szövegeket is tartalmaztak. A kovácsmesterek igyekeztek egyedi, különleges sütőlapokat készíteni, melyek között nem igazán találtak azonos mintázatút. A vaslap alapja legtöbbször kört formált, ismert ugyanakkor szögletes formájú változata is.
Az ipolysági Honti Múzeum állandó kiállításának részlete (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Az ipolysági Honti Múzeum gyűjteményében is fellelhető pár öntöttvas ostyasütő. Szakrális mintázatúak mellett egyszerű sima felületű ostyasütővas is található. Az ostyakészítés napjainkban sem könnyű dolog, nem még egykoron, amikor a háziasszonyoknak a tömör vasszerkezetet kellett emelgetniük minduntalan.
Felhasznált irodalom:
Lengyel Ágnes-Nagy Zsófia: Régi palóc konyha – étkezési szokások, receptek
magyarkurir.hu
