A Középső-Ipoly mente Ipolysággal egyetemben két időszakban – 1552-től 1595-ig, illetve 1626-tól Buda visszafoglalásáig – is az Oszmán Birodalom részét képezte. De nem volt itt nyugalom a köztes időszakokban sem: hol a török rajtaütések vagy átvonulások, hol a császári és királyi csapatok, hol Bethlen, Bocskai erre átvonuló, hadba induló katonái sanyargatták az ittenieket; szedték olykor többen is az adót, a sarcot.
Azt is tudnunk kell, hogy a határok nemcsak a birodalom és az ország közt változtak gyakran, hanem a török hódoltságon belül is. A XVI. század végén például a határ megjelölésére Tesmag és Ipolyság között a Szilberke-réteken húzott árkot nevezte el a nép pogányároknak. Tesmagi adatközlőim a múlt század 70-es, 80-as éveiben még emlegették, hogy a falu kataszterében sokáig dűlőnevek is őrizték a nehéz idők emlékét.
A Pogányárok vagy Török-sánc mindenki előtt ismert volt egykor a faluban. Valamikor itt egy mély árok s egy magas földtöltés képezhette a határt a hódolt meg a hódolatlan terület között.
A rabló törökök azonban ezt a határt is többször átlépték, a bányavárosokat – Bakabánya, Korpona, Selmecbánya – is veszélyeztetve. (Koczó, 2013:138. p.) Másik társközségünk, Pereszlény (Pereszlín) meg egy időben az Újvári ejálet (helytartóság) Hond náhijébe (járás) tartozott.
Településünk (Ság) a XVI. század közepén a Nógrádi szandzsák Nógrádi néhijének része volt. A szandzsák az Oszmán Birodalomban a vilajet (helytartóság) kisebb területi egységeinek a neve. Szó szerinti jelentése zászló (törökül: sancsak). A magyar vármegye megfelelője. Eredetileg egy zászlóaljnyi katonaságot jelentett. A náhije az Oszmán Birodalom kisebb közigazgatási területe, a szandzsák része, adózási és gazdasági (a magyar járásoknak megfelelő) egysége. A hódoltságban számuk a katonai helyzettel együtt gyakran változott.
Ipolyság már elég korán adót fizetett a töröknek. Az 1559-es defterekben prépostságként szerepel. A nógrádi náhije (járás) adó-összeírásaiból tudható, hogy az adó összege ekkor csupán 7500 akcset ( Az akcse, akcsa török pénz. A 7500 akcse körülbelül 150 magyar forintot ért.) tett ki, ami jóval kevesebb volt a környező nagyobb falvak adókötelezettségénél. Ez talán azzal is magyarázható, hogy miután a török a monostort, azaz az erődített prépostságot felégette, a jobbágyok egy része elmenekült, a földek műveletlenek maradtak, s így nem estek adó alá.
Az 1562-63-as összeírásban a helység Város Ságként szerepel, s a defter szerint még mindig 7 500 akcse (a régebbi defter szerint 10 910 akcse) adót fizetett, tehát ez volt a fejadó összege.
Csak megjegyezzük, hogy a közeli Hídvég ugyanekkor 16 645 akcse összegű adóilletéket szolgáltatott be. Ságon ez idő tájt 18 házat írtak össze, s megemlítjük még, hogy a ma közigazgatásilag ide tartozó Pereszlényben akkor 9, Tesmagon 23 ház állt. (Velics- Kammerer, 1896-1890:132. p.)
Értékes ipolysági adatokat tartalmaz számunkra a Nógrádi szandzsák 1570-es deftere (Közli: Bayerle, 1973:42. p.). Ebben a helység Kariye-i Pripos Sagh – Prépost Ság faluként szerepel, s fizetett 11 000 akcset terményadóként, továbbá fizette a vásártartási díjat, a hídvámot, a prépostság rétjei utáni járandóságot. A vízimalom Píri aga tulajdonában volt. Mindez jelentős gazdasági előrelépés volt az ezt megelőző összeíráshoz viszonyítva: a településen ugyanis összeírtak 18 háztartást és 40 felnőtt férfit.
A török kor egyik kutatójának, Matunák Mihálynak a könyve. Csáky K. repr.
Ezeket név szerint említik az alábbi formában, kirajzolódva így Ipolyság akkori névanyaga is: Antal bíró; Bálind(t) bíró, Benedek testvére; Cak (Csák?) Ferenc, Bálind fia; Gal (Gál) Lőrinc, János fia; Simoni (Simonyi) Péter, Imre fia; Tot (Tót) Benedek, Balázs fia; Mesaros (Mészáros) Lőrinc, Gergely fia; Elek Mátyás, Mátyás fia; István bíró; Molnar (Molnár) Pál; Molnar Mati (Máté); Vaka Ambrus, Gergely fia; Türk (Török?) György, Tamás fia; Bartal István; másik Molnar Mété; Kodus János, Kodus Orbán, Pastor (Pásztor) Mihály; Pastor György; Simon János, Pap Simon; Sitas (Szitás)Péter, Mátyás fia; D´örd´(György) Markus; Koco (Koczó?) Mihály; D´örd´Ambrus;Alayos István, Bálint fia; Estergas (Esztergályos?) Péter, György fia; Lakatyarto (Lakatgyártó?) Sebestyén.
Mielőtt egy-egy adó-összeírást részletesebben is ismertetnénk, ejtsünk néhány szót az érintett időszak török adóztatási szokásairól.
Hódításaik után a megszállók gyorsan és pontosan nyilvántartásba vették az adott település családfőinek, nagykorú testvéreinek és fiainak számát, nevét. Tőlük évi 50 akcse kapuadó járt. Ez egy magyar forinttal volt egyenlő. Az adózóknak ezen kívül a termény és az állatállomány után is kellett tizedet adniuk.
A gabonánál és más terményeknél (széna, káposzta, zöldség, gyümölcs, hagyma) a tized nagyságát az előző három év termésátlaga alapján állapították meg. Amennyiben egy házban három-négy férfitestvér is lakott, s vagyonuk elérte a háromszáz akcsét, akkor külön-külön fizetniük kellett az 50 akcse harácsot. Abban a szandzsákban, melybe Ság is tartozott, a kapuadót két egyenlő részletben kellett befizetni, mégpedig Szent György (ápr. 24.) és Szent Demeter (okt. 26.) napjáig. A jegyzékek legfontosabb tételét képezte a búzaadó. A búza egysége a kile (kila) volt (1 kile=25,65 kilogramm), amiből egy kile 12 akcsét ért. Ugyancsak fontos tétele volt az adózásnak a szőlőtermő vidékeken a must, amit pintben számoltak ki (l pint =1,69 liter).
Az összeírásból tehát az is megtudható, milyen növényeket termesztettek még, hisz ezek is adó alá estek. Ugyancsak egyik tételét képezte az összeírásoknak a sertésadó. Egy sertés után 2 akcsét kellett fizetni, s ez alapján könnyen kiszámítható a listákból, hogy mennyi sertést tartottak az adott időben a ságiak. Adóztak a malmok után is. Itt a malomkerekek számát vették alapul. Szintén adóköteles volt a hídvám, a méhészet, a menyegző. Az utóbbinál a hajadon menyasszony esetében 60 akcsét, az özvegyért a felét kellett fizetni. Volt időszak, amikor az adózás mértéke változott, kevesebb vagy több is lehetett az előbbinél.
A társközségként ma Ipolysághoz tartozó Tesmagon 1570-ben 26 kaput (portát) írtak össze. Ezek száma itt tehát az előző adatokhoz képest növekedett, ám a befizetett adó kisebb volt, mint a prépostság egykori központjában, Ságon.
Mindössze 6 544 akcset tett ki. A felnőtt férfiak száma (48) is több volt, mint Ipolyságon. Kariye Tesmag – Tesmag falu férfiainak névanyaga így nézett ki: Berko János, testvére György; Yenői Balázs, testvére István; Sabo (Szabó) Ambrus, fia János; Kucora György, testvére Imre; István kovács, János fia; Fabiyan (Fábián) Pál; Kerekes Bendek, fia András; Fabiyan (Fábián) András, fia Mihály, fia Imre; Fabiyan (Fábián) György; Hamar Dénes; Hamar János, András fia; Fabiyan (Fábián) Miklós; Hamar Tamás; Fabiyan (Fábián) István, fia Mátyás; Söcini (Setény ?,) Pál, fia György; Söcini András ; Hamar Ferenc, fia Orbán, fia Benedek; Hamar Bemedek, fia Gergely; Bálind (Bálint) Mátyás bíró, fia Péter, fia Fábián; Ambrus Albert, fia András, fia Lőrinc, fia Péter, fia János; Varga Péter; Tót Lőrinc, fia Mihály; Damiyan (Damján) Benedek; Bati Mihály; Tót András; Tót János, fia Mihály, fia András.
Szondi György drégelyi szobra a volt emlékkápolnában. Csáky K. repr
A befizetett adóösszeg pedig ilyen tételekből állt: 26 kapu után 1 300 a (akcse); 130 véka búza után 2 327 a; 124 véka kevert gabona után 744 a; 250 pint mustért 1 000 a; lencse és borsó után 55 a; méhkaptáradó 140 a; dézsmavám 80 a; tűzifa és széna után 500 a; kenderért 50 a; szalmáért 40 a; vízimalom után 25 a; hídvám díjból 212 a.
Mint látjuk, az előző defteradatokhoz viszonyítva, e helységben is emelkedett a kapuk száma és az adótétel összege. Ebből talán a lakosság némi nyugalmára, s a török stabilitás növekedésére is következtethetünk.
Mindez pedig a törökök további önbizalmának erősödését, hódítási tervük kiszélesedését jelenthette. Így egyre jobban beásták állásaikat e vidéken; tervezték a lerombolt hajdani kis erődök újjáépítését, a portyázások számának északi irányba terjedő növelését. Minderről vidékünk történésze, a török korral behatóan foglalkozó Matunák Mihály is tudósított, az alábbiakat írva egyik könyvében: „A bányavárosok Bécsben nov. 29-én (1574) a bég fenyegetése ellen segítséget kértek a királytól, kinek azt is jelentették, hogy a törökök a bányavárosok előtt nagy számban mutatkoznak s portyázásaik alkalmával nagy kárt tesznek. A budai basa a bányavárosok között fekvő falvakat lovas tisztjeinek, a spahiknak ajándékozta s osztotta ki. A lerombolt sági klastromot s Drégely falvának templomát, hogy a törökök annál könnyebben s gyorsabban űzhessék zsarnoki portyázásaikat, égetéseiket és pusztításaikat, megépíteni és erősíteni akarja, amint a városok erről mindenféle jelentésekből s a hódolt parasztok majdnem naponkénti figyelmeztetései folytán értesülnek.” (Matunák, 1901:28. p.)
Természetesen vidékünkön a törökök az adóbehajtást továbbra is kíméletlenül elvégezték, deftereiket pedig következetesen és pontosan vezették. Egy hét évvel későbbi, 1579-es újabb összeírást (Közli: Velics – Kammerer,1890) érdemes összevetnünk az előbb bemutatottal. Helységünket itt Prepos Ságh faluként jegyzik 18 házzal és 34 felnőtt férfival. A prépostsági birtokon tehát a hét év alatt alig történt változás, csupán az adózó férfiak száma csökkent hattal. Az adóösszeg 7000 akcset tett ki, s ilyen tételeket tartalmazott (A megnevezéseket és a személyneveket az idézett helyen közölt formában írjuk.): 18 kapu után 900 a (akcse); 270 kila búza után 3 240 a; 70 kila kétszeresért 420 a; 150 pint must után 600 a; méhkas-adó összege 200 a; bidát (új adó – pl. sertésadó) 370 a; fa- és széna-adó 450 a; len- és kender-tized 112 a; hagyma- és foghagyma-tized 32 a; kert-tized 100 a; káposzta. és répa-tized 115 a; rét hasznából jövedelem 200 a; bádhava (kisebb vétségekért kiszabott bírság, büntetés)- mátka- és hordó-adó 232 a; Tebri kocsmáros porciója Bertus malma után (amely Piri aga birtokában van (az összeg nincs jelölve). Emleget még a defter egy Lepönyel féle földet, amit az adatokat közzétevők is megkérdőjeleztek. Talán a Lipót (Lipóc) nevű földre utalhat? (Velics-Kammerer, 1890:290. p.)
