Fotó: Zuzana Čaputová Facebook-oldala

Zuzana Čaputová államfő hétfőn elnöki kegyelemben részesített egy 41 éves nőt, bizonyos J. G.-t, akit 2018-ban jogerősen nyolc hónapra ítéltek kiskorúak erkölcsi nevelésének veszélyeztetése miatt.

Az illető két gyereke igazolatlanul hiányzott az iskolából. A TASR hírügynökséget Martin Strižinec elnöki szóvivő tájékoztatta hétfőn. J. G. elítélt több gyermek édesanyja, a legfiatalabb közülük mindössze kétéves. A gyerekek apját ugyanezért a bűncselekményért szintén nyolc hónapra ítélték, a büntetését már letöltötte.

„Ha az elítélt nő megkezdené a börtönbüntetése letöltését, a családfenntartó édesapa nem tudna gondoskodni a három legkisebb gyerekről, akik még nem járnak iskolába, viszont az édesanyjuk egész napos gondoskodásban részesíti őket. A családra a községben nincs panasz”

– mutatott rá Strižinec. J. G.-t most ítélték el először.

Az iskolaköteles gyermekei azóta már látogatják az iskolát, nincsenek igazolatlan hiányzásaik. Az államfő a kegyelmi kérelem elbírálásakor a jogi aspektusok mellett figyelembe vette az elítélt családjának összetett szociális helyzetét, valamint azt is, hogy az édesanya bizonyította: képes és akar is gondoskodni a gyerekeiről, az iskolalátogatás terén pedig jelentős javulás mutatkozik.