(Fotó: TASR)

Robert Fico, az ellenzéki Smer-SD elnöke pénteken felszólította Mária Kolíková igazságügyi minisztert, tájékoztasson róla, mi történt Milan Lučanský volt rendőrfőkapitánnyal a vizsgálati fogságban.

Fico erről egy videóüzenetben beszélt a közösségi hálón. A volt rendőrfőkapitányt információk szerint a rózsahegyi  kórházban ápolják.

„Nem elég, hogy minden ok nélkül helyezték vizsgálati fogságba és egy úgynevezett vezeklő személy vallomása alapján ül, most ráadásul a rózsahegyi kórházban fekszik, ahol komoly műtéten esett át és súlyos fejsérülése van”

– mondta Fico.

Az igazságügyi miniszternek Fico szerint el kell oszlatnia a történtekkel kapcsolatos kételyeket, és cáfolnia kell a találgatásokat. Monika Kacvinská, a Büntetés-végrehajtási Testületek (ZVJS) szóvivőjének csütörtöki közleménye szerint nincs tudomásuk róla, és nem érkezett bejelentés arról, hogy az eperjesi büntetés-végrehajtási intézetben fizikai támadás ért elítélt személyt vagy gyanúsítottat, illetve kényszerítő eszközöket kellett volna alkalmazni ilyen személy ellen.

Mária Kolíková igazságügyi miniszter kizárta, hogy más okozta Milan Lučanský sérülését, és hogy megtámadták a volt országos rendőrfőkapitányt.

Mindemellett az ügy körülményeit részletesen kivizsgáltatja. Kolíková ezzel Robert Fico ellenzéki képviselő felhívására reagált, állásfoglalását Peter Bubla, a minisztérium szóvivője ismertette a TASR-rel. „Nincs tudomásom arról, hogy Milan Lučanskýnak más sérülései is lennének, mint azok, amelyeket elsősorban saját elővigyázatlansága miatt szenvedett el, és amelyek egyébként nem súlyosak. A büntetés-végrehajtási intézetben kivizsgálták és ellátták, majd a kórházban újból kivizsgálták” – tájékoztatott Kolíková.

A miniszter sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Fico a különféle alternatív weboldalakon terjedő információkra támaszkodik és azokra alapozza érvelését, majd hozzátette, ezt már nem is tartja meglepőnek. Az ügyről Kolíková tárgyalt az illetékes ügyésszel is, akinek szintén nincs tudomása gyanús körülményekről.