Fotó: tasr

Akár 1500 katona is erősítést nyújthat a rendőrségnek a közrend fenntartásával és az új típusú koronavírus terjedése ellen hozott óvintézkedések betartatásával összefüggésben. Ez az intézkedés 2021-ben is érvényben marad.

A belügyminiszter és a védelmi miniszter javaslatát keddi, online tanácskozásán hagyta jóvá a kormány.

A belügyminisztérium közleménye szerint a rendeletet, melynek értelmében naponta akár 1500 katona is bevethető, a kormány még 2020. április 6-án hozta meg.

Az új típusú koronavírus terjedésével összefüggő kedvezőtlen helyzet miatt jövőre is szükség lesz a katonák és a rendőrök együttműködésére.

„A Szlovák Fegyveres Erők tagjai szükség esetén és a helyzet alakulásától függően együtt járőrözhetnek majd a rendőrökkel az Ukrajnával közös külső határon lévő átkelőknél, a Magyarországgal, Ausztriával, Csehországgal és Lengyelországgal közös belső határokon lévő átkelőknél, valamint a közrend fenntartása érdekében a Szlovák Köztársaság egész területén” – áll a kedden elfogadott dokumentumban, amely 2021. december 31-ig érvényes.