Illusztráció (Fotó: Getty Images)

A középiskolák, elsősorban a szakközépiskolák igazgatói, pedagógusai már most érzékelik, hogy diákjaik eredményei jóval elmaradnak az előző években megszokottól. Főleg a gyakorlati oktatás hiányzik nekik. A pandémia bonyolítja a tehetségvizsgákra való felkészülést és a gyakorlati érettségi vizsgák megvalósulását is.

A jövendőbeli színészek, énekesek, sportolók, de a kozmetikusok és fodrászok is a gyakorlati oktatás helyett csak elméleti oktatásban részesülnek, azt is távoktatás keretében. Ez alól csak az autógyárakkal vagy más üzemekkel szerződött, duális oktatásban résztvevő tanulók a kivételek. De gyakorlati felkészítés nélkül maradnak az egészségügyi szakiskolák tanulói is.

Az oktatásügyi minisztérium és egyes iskolaigazgatók véleménye szerint a diákoknak két körülményre kell felkészülniük.

Egyrészt a követelmények nem csökkennek a vizsgáknál annak ellenére, hogy sportedzésekre vagy ének és dramaturgiai felkészülésre nem volt lehetőségük. Másrészt mivel várható, hogy a tanulók gyengébb teljesítményt nyújtanak, nem lesz közöttük nagy konkurencia, körülbelül valamennyien egy szinten lesznek.

Az iskolaigazgatók az érettségi vizsgákkal és a felvételikkel összefüggésben több kifogást is emeltek. Elfogadhatatlan például, hogy az előző évek gyakorlatával ellentétben az idén a tehetségvizsgákat az általános felvételi vizsgák után tartják. A tehetségvizsgákra május 5-én vagy 6-7-án, illetve a második körben május 12-én illetve május 13-14-én kerül sor. További gondot okoz az is, hogy a sportiskolákban a téli sportágakra márciusban, a többi sportágakra májusban lesznek a felvételik. Az iskolaigazgatóknak a felvételi vizsga után három nappal el kell küldeni a felvételiről szóló határozatokat. Ha márciusban betöltik a létszámot a téli sportokban kiváló diákokkal és betelik a számukra megállapított létszám, a többi sportágban jeleskedő diákok számára már nem lesz helyük. Az iskolák számára ugyan nem írják elő az egyes sportágakban felvehető diákok számát, de az iskolák a tanulókat a teljesítményük szerinti sorrendben veszik fel.

A lockdown idején egyedül a duális oktatásban részesülő diákok számára létezik gyakorlati oktatás, de ez sem általános. Azok számára biztosított ez, akik az autógyárakban vagy egyéb üzemekben részesülnek gyakorlati oktatásban. Ezért nekik nem is lehet gond az érettségi vizsga.

A művészeti iskolák, konzervatóriumok tanulóinak azonban komoly problémát jelenthet gyakorlás nélkül tehetségvizsgát tenni. Hasonló nehézségekkel küzdenek az egészségügyi szakközépiskolák diákjai is, a jövő fizikoterapeutái, fogtechnikusai, optikusai, hiszen jelenleg gyakorlásra nincs lehetőségük. Néhányan legalább az országos COVID-19 vírustesztelésnél segédkezhettek.

Fennáll annak eshetősége is, hogy a gyakorlati érettségikre különféle munkahelyeken kerül sor, kérdéses azonban ezek időpontja.

„Az érettségizők bizonyára nem örülnek majd annak az intézkedésnek, hogy számukra a tanév esetleg csak augusztus végén érne véget, és augusztusban valósulnának meg a gyakorlati érettségi vizsgák is” – jelezte nemrégiben egy beszélgetésben Branislav Gröhling oktatásügyi miniszter.

(aktuality.sk/Felvidék.ma)