Tíz oldalon, 3 700 példányban a napokban minden füleki háztartásba eljut a Füleki Hírlap 17. évfolyamának első száma, amely immár hagyományosan az összegzés jegyében dupla számmal indít. A lap elolvasható és letölthető a város internetes oldaláról is.

Amikor egy évvel ezelőtt Agócs Attila polgármester és a városi szervezetek vezetői a 2019-es évet összegezték, s a 2020-as terveikről szóltak, egyikük sem gondolhatta, hogy az elmúlt évtizedek egyik legkülönösebb és legnehezebb éve előtt állnak a város lakóival együtt.

A COVID-19 sok minden átírt, amelynek a levét elsősorban az iskolák és a kulturális szervezetek, valamint a turizmus itta meg, hiszen alig pár nyári hónap volt, amíg, ha lassított üzemmódban, de nyitva tarthattak.

Az élet a koronavírus ellenére azért nem állt le teljesen, így több fontos projekt is megvalósult, elkészült a vasútállomást a városi parkkal összekötő kerékpárút, ahogy a vár alsó része is új arculatot kapott.

Az idén is számos új projektet szeretnének megvalósítani, megújul a lépcső a temetőben s bekerítik a városi parkot, ahogy elindult egy projekttervezési időszak is. „Az utóbbi években olyan projektekre összpontosítottunk, melyekre támogatást lehetett lehívni, és általuk jelentős mértékben sikerült beindítani a város fejlesztését. Mivel a 2020-as évben lényegében véve sikerült befejeznünk az összes megkezdett nagy projektet, az aktuális évben azokat célozzuk meg, melyekre nem lehet támogatást szerezni” – nyilatkozta a lapnak a polgármester.

Beszámol a Füleki Hírlap a képviselő-testület decemberi üléséről, a Cseres-hegység TK megvédése érdekében indított petícióról, megtudhatjuk, mely városi szervezetek részesültek a város idei költségvetéséből, ahogy tájékoztatnak a közelgő népszavazásról is.

Képes oldalon elevenednek meg a tavalyi év legfontosabb eseményei, értékeli a magunk mögött hagyott évet a Közhasznú Szolgáltatások, a Füleki Vármúzeum és a nyugdíjasok is. Bár az iskolák kapui még mindig zárva vannak, mindkét magyar alapiskolában folytatódik a távoktatás, míg a rászorulókat szociális munkások segítik a mindennapjaikban. S azt is elárulják, mi is az a Galamba, ahová pihenni és elmélkedni is eljárhatnak az érdeklődők.

(giv/Felvidék.ma)