Egy korábbi díjátadás (Fotó: Urbán Attila, archív)

A felvidéki Palóc Társaság immár 25 alkalommal hirdette meg a magyar kultúra napja alkalma tiszteletére az esszéíró pályázatát. Sajnos a járványügyi helyzet miatt a hagyományos, ünnepélyes budapesti eredményhirdetés elmaradt.

„A magyar kultúra napja tiszteletére 25. alkalommal meghirdetett pályázatra beérkezett 73 pályaművet a Kolczonay Katalin egyetemi oktató vezette bizottság értékelte. A hagyományos ünnepélyes eredményhirdetés a rendkívüli vírushelyzet kezelésére hozott kormányzati rendelkezések miatt  elmaradt. A díjak átadásáról később, a körülményektől függően gondoskodunk”

– jegyezte meg Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke a szerkesztőségünknek eljuttatott közleményében.

Idén is három korcsoportban, alapiskolások, középiskolások és felnőtt kategóriában várták a pályaműveket. 2021-ben az alábbi témák közül válogathattak az I-II-III. korosztály  pályázói:

  1. Akár a vadvirág, ott akarok nyílni, ahová tartozom – Az otthon, az anyanyelv szeretete
  2. Családi együttlét a vesztegzár idején – Otthoni élményeim
  3. Hősiesség és szolgálat – Háborús emlékek családunkban
  4. Felejteni nem szabad! – Család- és élettörténetek
  5. A mesterség mestere környezetünkben – Hagyományok, kihívások, szokások és lehetőségek
  6. Akire büszkék lehetünk – Neves magyarok (tudósok, művészek, sportolók, mesterek) példája
  7. Megfogyva bár, de törve nem? – A megmaradás viszontagságai kisebbségi létben
  8. Száz éve elszakítva – Mit üzen nekem, a ma gyermekének Trianon?
  9. Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség– Gondolataim nemzetünk jövőjéről
  10. Nyelvi Trianon – Idegen szavak és roncsolt magyar szavak a mai nyelvhasználatban
  11. Himnusz-történetek – a családi legendáriumban, környezetemben, saját életemben

A jubileumi pályázati felhívásra 73 pályázó nevezett be. Az értékelő bizottság a Felvidékről harminc dolgozatot, Magyarországról 16-ot, Délvidékről 14-et, Erdélyből 9-et, Kárpátaljáról és a nyugati diaszpórából további 4 írást értékelt.

Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke (Fotó: Urbán Attila, archív)

A pályázaton az alábbi általános iskolák tanulói vettek részt.
Felvidék: Csicsó – Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda,  Felsőszeli – Széchenyi István Alapiskola, Ipolybalog – Ipolyi Arnold Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, Ipolyság – Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola, Ipolyság – Pongrácz Lajos Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, Lukanénye – Alapiskola és Óvoda, Szentpéter – Kossányi József Alapiskola.
Magyarország: Legyesbénye – Zalay Andor Általános Iskola.
Erdély: Nagybánya – Németh László Elméleti Líceum, Szamosardó –  Kós Károly Általános Iskola

A pályázaton az alábbi középiskolák tanulói vettek részt.
Felvidék: Dunaszerdahely – Vámbéry Ármin Gimnázium, Ipolyság – Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola, Ipolyság – Szondy György Gimnázium,  Kassa – Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola, Pozsony – Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium, Révkomárom – Ipari Szakközépiskola.
Magyarország: Balassagyarmat  – Nógrád Megyei Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikum, Budapest – Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Varga István Kereskedelmi, Közgazdasági Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, Budapest –  Kőbányai Szent László Gimnázium,  Cegléd – SZC Bem József Műszaki Technikum és Szakképző Iskola, Karcag – Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium, Ócsa – Bolyai János Gimnázium.
Erdély: Barót – Baróti Szabó Dávid Technikai Líceum, Szováta – Domokos Kázmér Óvoda, Gimnázium és Szakközépiskola.
Délvidék: Szabadka – Svetozar Markovič Gimnázium, Topolya – Mezőgazdasági Iskola és Diákotthona.

„Köszönet a Kárpát-medence valamennyi iskolájának, amelyek az összetartozás jegyében bekapcsolódtak a  Palóc Társaság pályázatába!” – fogalmazott Z. Urbán Aladár.

A felnőttek az alábbi településekről vettek részt: Gúta, Naszvad, Zselíz, a magyarországi Gyöngyössolymos, Ják, Nagyrécse, Tatabánya, az erdélyi Kolozsvár,  Magyarberkesz, a délvidéki Temerin, a kárpátaljai Tiszacsoma, illetve a nyugati szórványból Purkersdorf, Lyon városából.

Kolczonay Katalin egyetemi oktató, az értékelő bizottság elnöke, a Palóc Társaság tiszteletbeli tagja (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma, archív)

A pályamunkák elkészítését az alábbi tanárok segítették.
Felvidék: Csicsó – Nagy Edit, Dunaszerdahely – Pekár Ildikó, Felsőszeli –  Jakubecz Márta, Morovics Ibolya, Ipolybalog – Németh Ágota, Ipolyság – Bolgár Katalin, Matyis Edit, Pokorný Ondrusz Anna, Tóth Tibor, Viczencz Gábor, Wollent Andrea, Kassa – Spišák Veronika,  Lukanénye – Kuzma Monika, Pozsony – Demcsák Edita, Révkomárom – Tóth Katalin, Szentpéter –  Bukovszky Nóra.
Magyarország: Balassagyarmat – Pásztor Sándorné, Janik Réka, Budapest – Tulipánt Tímea, Richter Ingrid, Cegléd  – Halasi Nelli, Karcag – Gyermán János Tamás,  Legyesbénye – Jancsovszki Máté, Ócsa – Csengődi Erika.
Erdély: Barót – Kékesi-Keresztes Lujza, Nagybánya – Dávid-Kállay Erzsébet, Szamosardó – Fodor Orsolya Beatrix, Szováta.
Délvidék: Szabadka – Hajdú Ágnes, Topolya – Éter Papucsek Bettina, Vajda V. Annamária.

Az I. korosztály – alapiskolások díjazottjai a következő voltak. A magyar kultúra napja díjban részesült Pásztor Csaba–Pásztor Szabolcs (Ipolyság, Pongrácz Lajos Alapiskola). Kiemelt I. díjat kapott Takács Richard (Felsőszeli, Széchenyi István Alapiskola) valamint Váncza Ruth (Szamosardó, Kós Károly Általános Iskola). Első díjat érdemelt Bukovszky Borbála (Szentpéter, Kossányi József Alapiskola); Németh Noémi  (Csicsó, Gáspár Sámuel Alapiskola); Zvolenszki Noémi (Legyesbénye, Zalay Andor Általános Iskola).

Második díjat kapott Faggyas Ábel (Ipolybalog, Ipolyi Arnold Alapiskola); Lénárt Emese (Felsőszeli, Széchenyi István Alapiskola); Szabó Evelin  (Csicsó, Gáspár Sámuel Alapiskola). Harmadik díjban részesült Bodzsár Mária (Ipolybalog,  Ipolyi Arnold Alapiskola), Kovács Vivien (Lukanénye, Lukanényei Alapiskola és Óvoda); Nedela Nicolas (Ipolybalog, Ipolyi Arnold Alapiskola), Rados Félix (Ipolybalog, Ipolyi Arnold) Alapiskola.

Csoportos különdíj: Banc Tímea Dea (Nagybánya, Németh László Elméleti Líceum); Covaci Renáta, Hitter András, Kerekes Hanna Ingrid. Dicséretben részesült: Dömötör Ádám (Felsőszeli, Széchenyi István Alapiskola); Fatura Brigita (Felsőszeli, Széchenyi István Alapiskola); Kuzma Noé (Lukanénye, Lukanényei Alapiskola és Óvoda).

A résztvevők egy korábbi díjátadáson (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma, archív)

A II. korosztály – középiskolások díjazottjai a következő voltak. A magyar kultúra napja díjat Dénes Attila Norbert (Szováta Domokos Kázmér Óvoda, Gimnázium és Szakközépiskola) érdemelte ki. Kiemelt I. díjban részesült Brunner Bence (Cegléd,         Ceglédi SZC Bem József Műszaki Szakközépiskola); Szekér Bence (Karcag                 Szentannai Sámuel Református Gimnázium); Ucekaj Vivien (Kassa, Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium).

Első díjat kapott Egyed-Kese Erika (Barót, Baróti Szabó Dávid Technikai Líceum); Jónás Dóra (Karcag, Szentannai Sámuel Református Gimnázium); Kardos Krisztián (Karcag,   Szentannai Sámuel Református Gimnázium); Kormos Bence (Karcag, Szentannai Sámuel Református Gimnázium); Németh Kristóf (Szabadka, Svetozar Marković Gimnázium); Nyírő Szabina Dóra (Budapest; BGSZC Teleki Blanka Közgazdasági Szakközpiskola).

Második díjban részesült Balogh Lara (Balassagyarmat, Szent-Györgyi Albert Technikum); Éter Réka (Topolya, Mezőgazdaság Iskola); Fűzéresi Laura (Topolya, Mezőgazdaság Iskola); Hajdú Bence (Ipolyság, Szondy György Gimnázium); Kovács Szilveszter (Topolya, Mezőgazdaság Iskola); Nagy Judit              (Dunaszerdahely, Vámbéry Ármin Gimnázium).

Harmadik díjat kapott Balassa Anita (Topolya, Mezőgazdaság Iskola); Jusztin Lehel      (Ipolyság, Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola); Marton Zsófi              (Karcag, Szentannai Sámuel Református Gimnázium); Peresztegi Hanna (Budapest, Kőbányai Szent László Gimnázium); Tóth Balázs (Ócsa, Bolyai János Gimnázium); Vojnić Bojana (Szabadka, Svetozar Marković Gimnázium); Wollent Anna (Ipolyság, Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola).

 Különdíjat érdemelt: Kovács Dávid (Karcag, Szentannai Sámuel Református Gimnázium); Majzik Anna Dorottya (Karcag, Szentannai Sámuel Református Gimnázium); Moči Viktória (Ipolyság, Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola; Móricz Mirella (Topolya, Mezőgazdaság Iskola); Németh Róbert (Topolya, Mezőgazdaság Iskola); Viczencz Máté – Viczencz Márk (IpolyságSzondy György Gimnázium).

Józsa Judit kerámiaszobrász, a Magyar Kultúra Lovagja, a Palóc Társaság tiszteletbeli tagja, A magyar kultúra napja díj alkotója a plakettekkel (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma, archív)

Dicséretben részesült: Balko Nikolett (IpolyságFegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola); Csernus Dorottya (Topolya, Mezőgazdaság Iskola); Goór József (Topolya, Mezőgazdaság Iskola); Fridrik Blanka (Topolya, Mezőgazdaság Iskola); Hodászi Dominka (Balassagyarmat Balassi Bálint Gimnázium); Kiss Bálint Béla (Pozsony, Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium); Koleszár Anikó (Topolya; Mezőgazdasági Iskola); Máté Levente (IpolyságSzondy György Gimnázium); Zeve Tibor (Révkomárom, Ipariskola).

A III. korosztálynál, a felnőtteknél az alábbi eredmény született. A magyar kultúra napja díjat kapta a gútai Angyal Árpád. Kiemelt I. díjban részesült Kovács Sándor
(Gyöngyössolymos, Magyarország). Első díjat szerzett Adamcsík Katalin (Tiszacsoma, Kárpátalja); K. Kovács István (Kolozsvár, Erdély). Második díjat kapott Fodor Orsolya Beatrix (Magyarberkesz, Erdély); Kántor Péter (Tatabánya, Magyarország). Harmadik díjban részesült Molnár Sára (Purkersdorf, Ausztria); Németh Nikoletta (Nagyrécse; Magyarország). Különdíjat kapott Lengyel Melinda (Naszvad, Felvidék); Zséli Emese (Temerin, Délvidék). Dicséretben részesült Riedl Andrea (Zselíz (Felvidék).

Mint a Palóc Társaság elnöke végezetül kifejtette:

„Köszönjük valamennyi alapiskolás, középiskolás diáknak, valamint a felnőtteknek  az érdeklődését, a dolgozatok megírását és beküldését, részvételét a Kárpát-medencei magyarok  összetartozását megszilárdító 25. tanulmányírói pályázatunkon!”