Fotó: Pixabay

A Szlovák Köztársaság Statisztikai Hivatala figyelmeztetése nyomán a Szlovákiai Városok és Falvak Szövetsége is felhívta a figyelmet a népszámlálással kapcsolatos nyugtalanító jelenségre, nevezetesen arra, hogy csalók próbálnak magukat számlálóbiztosnak kiadva bejutni idős emberek otthonába.

Mint ismeretes, a népszámlálás számlálóbiztosok asszisztenciájával megvalósuló szakasza csak április elsején veszi kezdetét, tehát aki most ilyen ürüggyel próbál valakinek az otthonába bejutni, az minden kétséget kizáróan tisztességtelen szándékkal teszi azt.

„A valódi számlálóbiztosok áprilistól is csak abban az esetben keresik fel személyesen a népszámlálási ív kitöltése érdekében az idős embereket, amennyiben azt előre telefonon kérik, ebben az esetben egy megadott időpontban érkeznek és megfelelő módon igazolják kilétüket” – figyelmeztetnek.

„Több olyan eset is a tudomásunkra jutott, hogy ismeretlen személyek telefonon keresztül vették fel a kapcsolatot idős emberekkel, ezért felhívjuk a figyelmet, hogy legyenek óvatosak azokkal, akik a népszámlálás ürügyén próbálnak próbálnak a bizalmukba férkőzni, majd ezt követően a lakásukba bejutni. Ne tegyék ezt számukra lehetővé, mert csalókról van szó” – hangsúlyozta a Szlovákiai Városok és Falvak Szövetségének szóvivője, Michal Kaliňák.

(NZS/Felvidék.ma/TASR)