Joe Biden (Fotó: TASR/AP)

Meg kell védeni, meg kell erősíteni és meg kell újítani a demokráciát, amely sok helyütt támadás alatt áll, így Európában és az Egyesült Államokban is – mondta Joe Biden amerikai elnök pénteken a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia (MSC) online fórumán.

Kiemelte, hogy az emberiség a világ jövőjéről szóló vita kellős közepén tart. Az egyik oldalon azok állnak, akik szerint a kihívások hosszú, a negyedik ipari forradalomtól a koronavírus-világjárványig terjedő sorát tekintve az autokrácia a leginkább megfelelő út, a másik oldal pedig a demokrácia mellett érvel.

A majdani történészek „inflexiós pontként”, útelágazásként jellemzik majd ezt a történelmi pillanatot, „én pedig minden porcikámmal abban hiszek, hogy a demokráciának kell győznie” – mondta Biden, aki elnökként az MSC-n fejtette ki először európai partnerek előtt külpolitikai nézeteit.

Mint mondta, hazájának és a demokrácia többi hívének meg kell mutatnia, hogy az együttélésnek ez a formája továbbra is az emberek javát szolgálja. „Be kell bizonyítanunk, hogy modellünk nem történelmi relikvia.”

(MTI/Felvidék.ma)