Előző, felelősségtudatunkat segítségül hívó, magamban vitaindítónak szánt, itt megjelent cikkeimre (Amire a pandémia után is szükség lesz: az erkölcsi támasztékokról globális és nemzeti szinten; Gyökeresen új létezésszemléletre, új létezéstechnikákra van szükség; Jövőmodellek versenyfutása az emberiség megmaradásáért; Globális genocídium felé tart az emberiség?; Útban a digitális világdiktatúra felé?) számos visszajelzést kaptam, amit ezúton is megköszönök. Nem szeretném az ismeretlenség homályában hagyni a fontosabbakat.
Elsőként Agárdy Gábor szenci mérnök úr reflektáló sorait említem, s azt, hogy első válaszadó cikkemet megtisztelő módon Szenc város honlapján is közzétették. Nagyon hálás vagyok dr. Erdélyi Géza ny. felvidéki református püspök úr méltató, további kutatásra és publikálásra biztató soraiért: ”Inspiráló magaslatról láttató összefüggésekkel és sürgető feladatok kijelölésével írod cikkeid. Demokráciát óhajtottunk, de egyre inkább egy démonkrácia hálójába sodródunk. Megváltó Istenünk megbocsátó szeretete az egyetlen remény, nem akármilyen, hanem aktivizáló, elszántabb szolgálatra szólító remény”.
Ugyanígy Komár Judit tanárnőnek is nagy köszönet, aki facebookon osztotta meg velem kérdéseit, és Ravasz Ákos müncheni református testvéremnek is, aki ugyancsak a jövőt érintő gondolatsorok, szemléletmód további kibontására biztatott. Mindezek ösztönzésére és saját terveim szerint nem csak folytatom eszmefuttatásomat, hanem közvetve reflektálok is arra a cikkre, ami nemrég itt jelent meg Csonka Ákostól, fájdalmasan önbomlasztó magyarság-jelenségről írva Nekünk tényleg Mohács kell, nem összefogás? Legyen már vége a megosztottságnak! címmel. Mindezek a megnyilatkozások azt a meggyőződésemet erősítik, hogy még sokan vannak széles e hazában, s remélhetőleg ők vannak többségben, akik a magyarság erkölcsi gerincének védelmére szánták oda magukat ott, ahol élnek Rimaszombattól Újvidékig, Kopácstól Munkácsig, Felsőőrtől Kolozsvárig, s a csíki hegyekig. Ez a jövőoltalmazó, olykor szótlan, de a lelkekben hálózódó szövetkezés nélkülözhetetlen sója és kovásza magyarságunk megmaradásának az anyaországban kiváltképpen, de a leszakított területeken még inkább. Ezért pro-testálok, kiállok ezért magam is cikkeimmel.
Mi az, amire semmiképpen nincs szükség
Pontosan az, amiről Csonka Ákos ír. A megosztás kísértetét tudatosan és elszántan meg kell kötözni magunkban, s ki kell füstölni emberszemléletünkből, önmagunk és más népek megítéléséből. Azokból a tudatos vagy ösztönösen beinduló indulatokból, amiket keresztyénként nem tudok másként hívni, mint diabolikus ártalomnak. A szó bibliai értelmében e világ fejedelme (János 12,31; 14,30; 16,11) szétszóróként, megosztóként (dia-bolosz) jár a Kárpát-medencében is, és szerte a világon. Ő az, aki anti-etikával, minden pozitív, embersegítő törekvéssel szemben a cinikus okoskodás, akadályozás, gúny mesterkedésével próbálja nem is eredménytelenül rombolni azt, amit nappal Isten és az emberi ész világosságában, konstruktívan felépítettünk. Hatalmas negatív létezéstechnikai arzenálja van. Pontosabban létezésellenes, gyilkoló stratégiai arzenálja.
Erről Pál ezt írta, mintegy előre vetítve mai világkorszakunk megpróbáltatásait: “Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek. Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek, dicsekvők, gőgösek, istenkáromlók, szüleikkel szemben engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek; szeretetlenek, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, féktelenek, jóra nem hajlandók, árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, akik inkább az élvezeteket szeretik, mint Istent” (2Timóteus 3,1-5).
Gyémántmetszően kemény, mert igaz erkölcsi tükör ez arról, mit nem szabadna magunkkal vinni a jövő felé hajózva vagy éppen esztelenül száguldva. Elképesztő leltár ez “Luciferi” emberölő eszköztáráról. 18 olyan diabolikus jegy, jel, jelenség, ami egytől-egyig tobzódva jelenik meg ezekben a napokban – világszerte, de sajnos itthon is. Az erkölcsi fekete listáról mégis ki kell emelnem néhányat, amire egész magyar világunkban kihegyezett füllel és éber lélekkel kellene ügyelni, azonnali ellensúlyozó eltökéltséggel, azokra a konkolymagokra, amiket bőkezűen hint-vet a Sátán. Azt gondolom, hogy az istenkáromlás az egyik bővizű, szennyezett forrás, mivel a káromkodás naponta számolatlanul csattan fel népünk ajkán.
Az és helyett is, minden indulati robbanásunkkor, már unokáinkra is áttestáltan. Jaj, Isten áldd meg a magyart éneklő népünk hova lettél? S mivel nincs meg az Isten tisztelete, szeretete sokakban, ezért ennek helyén kénes miazmák büdös forrásai buzognak fel. Másként: Isten-káromló, ember-káromoló káromkodás-terrorizmus dúl mindenfele. Feltör bennük a rágalmazás, árulás, féktelenség, mértéktelenség. Ahol nincs Isten tisztelete vagy annak igénye, ott bizony az ember tisztelete is jégre fut, elvágódik, netán lékre fut a vékony jégen. És ez nemzeti méretű károkat okozhat. Nagyobbat és tartósabbat, mint a Covid-19! Ilyen “legatyásodottan” nem lehet a Cyber világkorszakban prosperálónak lenni. Fenn az ernyő, nincsen kas – ha erkölcsileg, hitbelileg nem teszünk szert sürgősen belső támasztékokra, önmagunkat veszítjük el útközben. “Ne halj meg a jövő kapujában!” – írta egy gondolkodó keresztyén a millenniumra.
Mi az, amire viszont feltétlenül szükség van és lesz?
Maradva Stückelberger svájci szociáletikus közel 1000 oldalon megírt jövőlátásainál,
a poszt-kovid világnak megírt globalance, világegyensúly teremtő igényű etikai kézikönyvénél, valamint az informatikai forradalom nyomán beköszönt Cyber-világ bibliai alapvetésű etikájáról írtaknál, a kötelező, sarkalatos létezéstechnikákat idézzük tőle, adjuk Olvasóinak elé továbbgondolásra.
A következőkre igencsak szükség lesz: 1. hitre, de nem valamiféle általános humanista hiedelemre, tévhitre, álhitre, hanem kifejezetten istenhitre, személyes és közösségi keresztyén hitünk tudatos és teljesebb megélésére, bizony-bizony keresztyén etikára; 2. erkölcsi tartásra, igényességre, lelki-szellemi gerincre, amit ha megroppantanak nemzetellenes, emberellenes diabolikus erők, vérveszteség nélkül is kidőlünk a sorból; 3. a diabolikus multistratégia fentebbi, páli fekete listája ellensúlyaként és ellensúlyozásaként kölcsönös tiszteleten alapuló, nem elvtelen kompromisszumokra; 4. transzformatív párbeszédre, amiben túl lehet lépni a diabolikus, ellentéteket támasztó démoni eszköztáron; 5. olyan erényekre, amelyek a 21. századi, posztmodern erénytanban öltenek testet, s elősegítik a világméretű erkölcsi koalíciót, erős, jövősegítő világméretű szövetséget és összefogást a pozitív gondolkodású emberek, nemzetek között, hiszen a robotoknak, a mesterséges intelligenciáknak nincs személyisége, történelmi és családtudata, biográfiai élményvilága, emlékezete, tehát erkölcse sem; 6. a digitális világbörtön (S. Korsgaard), az agykontroll által észrevétlenül is rabszolgamorálra szoktató világuralmi törekvések, s az emberisten (Y. Harari) hamis és bábeli emberképét ellensúlyozni képes pneumatikus, Szentlélek általi iránytűrendszerre lesz szükség, ami a Cyber-etikában ölt testet.
A. Gehlen fogalmazta meg a 20. század közepén: “Az ember nem csak él, hanem arra hivatott, hogy vezesse, irányítsa az életét”. Annyi múlt századi rettenet, egyéni és közösségi pokoljárás nyomán, amikor kiderült, mit jelent és hova vezet, ha csak az ember irányítja az életét, a 21. századra világossá vált, hogy több kell ennél: mégpedig isteni, távlatosabb, embermegtartó, pneumatikus Szentlélek-vezetés.Most a felsorolt jövővédelmi stratégiák közül néhányat sorra veszünk ebben és a következő írásban.
Vállalható kompromisszumokat!
Korunk különlegességeinek, paradoxonjainak egyike volt, hogy éppen Pekingben, 2018. augusztusában tartották meg a 29. Filozófiai Világkongresszust. Ennek fő témája így hangzott: “Megtanulni embernek maradni”. Korábban és itt is felmerült az a kérdés, hogyan lehetne a jövő érdekében koalíciót kötni a lehető legtöbb, erkölcsi tartást hordozó kultúra között. Három értékhordozó kultúratípust írtak körül: a becsület, az eredményesség és az öröm kultúrköreit (Miguel Basanez).
A becsület-kultúrákban a hagyomány tisztelete áll a középpontban. Ide sorolták a legtöbb afrikai országot (ott nő manapság legerősebben a keresztyénség), az iszlám, a keresztyénség és az ortodox többségű nemzeteket.
Az eredmény-kultúrák mértéke a prosperálás, ide sorolták a feltörekvő és növekvő gazdasági erőt képviselő ázsiai, ún. Konfuciánus filozófián, etikán alapuló országot (Kína, Japán…), a nyugati országokat, az USA-t. Az öröm-kultúrákban a család, az élet még szegény viszonyok között is megvalósuló ünneplése, és a barátság áll a középpontban Latin-Amerikában. Hogyan lehet kapcsolópontokat találni ezek között? És nekünk a magunk többgyökerű, erősen kevert, elvilágiasodott, keresztyén, zsidó, pogány, ősmagyar jegyeket is hordozó kárpát-medencei kultúránkban?
Stückelberger barátunk egyensúlykereső jövőetikája szerint a kompromisszum olyan folyamat, amely során önként vagy nyomásra a résztvevők megkeresik a közös célokat, értékeket, s ennek érdekében készek és képesek saját érdekeik érvényesítéséről lemondani, illetve ezeket hátrébb léptetni.
A kompromisszumkötésnek vannak különféle típusai, ezek közül ötöt sorol fel a poszt-kovid etikai kézikönyv. 1. Területileg megkülönböztet társadalmi és etikai kompromisszumot; 2. Három szinten valósul meg: személyen belül, személyek között, intézmények között; 3. Két jellemzője lehet: a hamis és a valódi kompromisszum; 4. Intenzitását tekintve van demokratikus, jogi alapú kompromisszum és békés, béketeremtő, megállapodásos kompromisszum; 5. Ütemezését tekintve van ideiglenes és végleges kompromisszum.
Rövid szemlézés a kompromisszumkötés 10 szempontjából
Nem soroljuk fel mind a tíz szempontot, a fontosabbakat emeljük ki. A kompromisszum akkor igazolható erkölcsileg, ha eszközként szolgál bizonyos, közösen vállalható és vállalt etikai értékek és célok megvalósításához, még akkor is, ha ez a gazdaság vagy ipari termelés valamelyik ágazatára irányul. Ezt nevezik posszibilizmusnak, ami a kölcsönösen vállalható, lehető legjobb megoldásra törekszik.
Ugyanakkor a kompromisszumot el kell utasítani, ha ezt értékállapotnak tekintik, mint ami a legfőbb erkölcsi cél lenne. Nem vezérelheti az olcsó túlélési pragmatizmus sem. Az elfogadható kompromisszumok is az ideig valóság jegyét hordozzák, hiszen ha a jövőben előáll egy jobb kompromisszum megvalósításának a lehetősége, a korábbi állapotot ez felülírja.
Akkor jó egy kompromisszum, ha segít rendezni, feloldani konfliktusokat személyek, intézmények, nemzetek között. Nem szabad ennek során bizonyos konfliktusokat leplezni, elhallgatni, mert ez a megkötött kompromisszum hátterében időzített bombaként ketyeg. Előfordulhat, hogy az emberi élet vagy az öko-világ fenntartása érdekében gyors kompromisszumra lesz szükség, és rosszabb kompromisszumot kötnek a felek, mint amit terveztek, de ezt az életvédelem érdekében a jobbik lehetőség megvalósíthatóságáig el kell fogadni. A demokratikus elveknek is megfelelő kompromisszumot a nyilvánosság előtt is lehet és kell is igazolni. A titokban államok vagy szervezetek között megkötött, bizalmasan kezelt kompromisszumok csak bizonyos ideig garantálhatnak sikert. El lehet utasítani a kompromisszumot akkor például, ha az egy fennálló diktatórikus rendszer túlélését szolgálná pusztán előnyös nemzetközi kereskedelmi megállapodások révén.
A következő részben a transzformatív párbeszéddel ismerkedünk meg, illetve a 21. századi lehetséges erénytannal, a diabolikus negatív multistratégia elemeinek ellensúlyozására, kivédésére, kiiktatására.
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
