Genius loci, azaz a hely szelleme, amely jelenthet a helyhez való kötődést, helyszeretetet, emberi kapcsolatokat, patriotizmust, érzéseket, egyéni vagy kollektív emlékeket, tárgyakat, esztétikai vagy kulturális élményeket, ambíciókat, reményeket, történelmet, politikát (Szinopszis | (szepsolymar-lab.com)
Ilyen hely a kalondai „régi kocsma” épülete és annak udvarrésze is, amely 2000 óta néprajzi múzeumként és közösségi házként éli izgalmas mindennapjait, bár az utóbbi években az állagromlás miatt csendesebb napokat élnek át az ódon falak, de ez már nem tart sokáig, hamarosan kezdődik a felújítás, hogy aztán majd a koronavírus helyett újra a palóc összetartozás sokkal erősebb vírusa hatalmasodjon el ismét a térségben és újra ezrek élvezhessék majd a hely közös ünnepeinek semmihez sem hasonlítható szellemiségét.
A régi kocsma elnevezést még ma is használják a helyiek, hiszen az épületet vagy száz évvel ezelőtt a helyi úrbéresség tagjainak egy része építtette, tehát a közös tulajdonú kocsma, amolyan korabeli részvénytársaság „vendéglátóipari egysége” volt, de inkább működött az Ipoly-völgye egyik érdekes közösségi tereként, hiszen az épületben volt szatócsbolt és a kocsmai részben zajlott rengeteg közösségi rendezvény, a lakodalmaktól kezdve az úrbéres taggyűléseken át a kukoricafosztásig minden.
Az épület alapjaiban ott vannak azok 17 millió éves cápafogak, meg az ősi Pannon-tengerben élő tengeri csigák lenyomatai, hiszen a falu felett magasodó erdőkben régen kőbánya is üzemelt és a házak alapjait száz évvel ezelőtt az ott bányászott kövekből rakták össze, amelynek eredményképpen sok régi ház föld feletti alaprészeiben a mai napig is láthatóak a tekergős csigaházak, vagy kagylók lenyomatai.
Ahogy több millió évvel ezelőtt egy vulkánkitörés pusztította el a környék élővilágát, úgy több, mint hetven éve a kommunizmus vörös lávája temetett maga alá minden emberi anyagi és szellemi értéket Kalondán is.
Így az érintett épület is elkobzásra került, de az elvtársak értették a dolgukat, ugyanis ahol eddig a vidámság és közösségi élet hangjai és tarka színei voltak a jellemzőek, most a szomorúság és a megosztottság épített vörös és fekete bitófát. A beneši kollektív bűnösség mellé a kalondai gazdák is megkapták a „kontingens” terhét, azaz a megtermelt javaik szinte teljes hányadát be kellett szolgáltatniuk a „közösbe”. Aki ezt nem teljesítette, arra börtön és pénzbüntetés, további vagyonelkobzás várt. Egy ilyen nyilvános per zajlott 1951 novemberében a már elkobzott kalondai kocsma előtt is, ahol több helyi nagygazdát egy ilyen rituális büntetőeljárás keretein belül ítéltek el. Mindezt a faluba betelepített komiszár jegyezte fel ékes szlovák nyelven, az általa vezetett helyi krónikába, büszkén kiemelve, hogy a koncepciós perről a pozsonyi (bocsánat, bratislavai…) Új Szó helyszíni tudósítást készített, bolsevista népnevelői szándékkal.
Nos, ez előtt az épület előtt alakított ki a Pro Kalondiensis Polgári Társulás egy amolyan emlékparkot, hiszen az épület előtt díszeleg az ipolynyéki Hrubík Béla kétkezi munkáját dicsérő hét kopjafa, továbbá a székelyföldi testvértelepülés, Siklód adománya, a faragott székely kapuoszlop. Itt kapott helyet az Esterházy-emlékfal is, amelyet anno Csáky Pál avatott fel.
Ennek az emlékműnek az érdekessége, hogy a nyers börtönfalat ábrázoló alkotás ablakában a rácsok mögött felsejlik Esterházy János arcképe egy gravírozott üveglapon. A szögesdrótból formázott 7832 fegyencszámon számtalan nemzeti színű szalag viseli büszkén az időjárás viszontagságait, jelezve, hogy Esterházy helye itt van, ahol a helynek szelleme, különleges kisugárzása van.
Csodás és különleges dolgok történtek az épület körül az elmúlt időszakban. Hosszú idő után igazi tél volt az Ipoly-völgyében, méretes vizes hótakaró borította be a tájat, törtek is sok helyen a hó súlya alatt a fák ágai. Az Esterházy-emlékfal mögé ültetett szomorúfűz egy vastag ága sem bírta a hó terhét és egy éjjelen rázuhant az emlékfalra, ledöntve annak egy részét. Napokkal később, amikor már újabb károsodás nélkül el lehetett távolítani a jéggé fagyott, letört faágakat, a téglatörmelék alatt, megmagyarázhatatlan módon teljes épségben ott feküdt a hó és a téglák között a gravírozott üveglap.
Megmagyarázhatatlan? Igen, az, ugyanis ezt a helyzetet nem megmagyarázni kell, hanem elültetni a szívünk, a magyar lelkünk mélyére és ott ápolni azt, hiszen az égi üzenet egyértelmű:
Esterházy János elpusztíthatatlan, s reá figyelve, őt követve, elpusztíthatatlan lesz az ő népe is.
Amikor a hamarosan megkezdett épületfelújítás a végéhez érkezik az idén ősszel, az emlékművet is helyreállítjuk és kibővítjük azt az elítélt kalondaiak névsorával, ezzel is szimbolizálva, hogy minden megpróbáltatásunkban, fájdalmunkban, élni akarásunkban és örömünkben
egyszerre van jelen a mi mártírpolitikusunk és ott van vele az ő szeretett felvidéki szülőföldjének magyarsága.
Együtt szenvedték meg értünk a múltat, abban a reményben, hogy cserébe mi is hűek maradunk hitünkhöz, magyarságunkhoz és a szülőföldünkhöz. Megértjük-e mai közösségi életünkben az efféle prófétai jelek üzenetét? Nyitott szívvel, lélekkel és Isten segítségével, reméljük, hogy igen.
(Papp Sándor/Felvidék.ma)
