Az idei színházi világnapon, 2021. március 27-én öt földrész magyarjait hívja virtuális nézőtérre a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház, hogy megtekinthessék Pozsgai Zsolt: MÁTYÁS ÉS JANUS című drámáját. Milyen mának szóló üzenete miatt választotta ezt a történelmi darabot az ünnepi alkalomra?Erről is kérdeztük – online – Andrási Attila igazgató-rendezőt.
Természetesen alig várjuk már, hogy találkozzunk a közönségünkkel, de addig is, amíg ezt nem tudjuk megtenni a járvány miatt, feltettünk előadásainkból az internetre. Ezeket rendkívül jutányos áron lehet elérni, viszont most úgy döntöttünk, hogy Pozsgai Zsolt Mátyás és Janus című drámáját ez alkalommal, a színházi világnapon ingyenessé tesszük és elérhetővé a világon mindenki számára.
Mátyás király és Janus Pannonius barátságáról, illetve a Mátyás elleni lázadásról, vagyis az árulásról szól a darab. És a megbocsátásról is.
A megbocsátás nagyon fontos szerepet játszik ebben az előadásban. Ilyenkor, amikor sűrűn látogatja városainkat a halál, a megbocsátást újra át kell gondolni, és főként: gyakorolni kell.
Mindig történelmi témájú darabokat mutat be. Ezzel a céllal alakította 2002-ben a társulatát?
Azt láttam, hogy a magyar színpadokról hiányoznak a magyar történelmi témák. Akkoriban, a 90-es években, én egy kis budapesti alternatív színházban dolgoztam, ahol szó szerint megmondták, hogy pályázati pénzt nem adnak történelmi darab bemutatására, mert az senkit sem érdekel. Erre döntöttem úgy, hogy szülőföldemen, a Délvidéken alapítok társulatot, és kizárólag a magyar történelmet visszük színre. Isten kegyelméből ez sikerült is. Azóta itt, az anyaországban változott a világ: kapunk támogatást is és állandó játszóhelyet Budapesten. A közönség pedig bebizonyította, hogy igenis van igény a témáinkra. Az utolsó történelemórát a középiskolában kapták évekkel, évtizedekkel ezelőtt, és ki tudja, milyen szellemben. Ahhoz, hogy az ember történelemmel foglalkozzék, kell, hogy áthassa a megismerés vágya, és az alapos kutatás igénye, szenvedélye. A hiteles történethez viszont a mai kornak, ízlésnek megfelelő formát, előadást kell találni.
Önt íróként is, rendezőként is többnyire a 20. századi történelem, a Trianonhoz, vagyis a magyarság egyharmadának kisebbségi létbe kerüléséhez vezető út foglalkoztatja, egyes előadások pedig magáról a kisebbségi lét drámájáról szólnak, mint például a Fehér Szarvas, a Kié ez az ország?, vagy a Halottak napjától virágvasárnapig. Számos darab szélesebb látószöggel a közép-európai történelem összefüggéseibe helyezi a cselekményt, s ezt – ha ön a szerző is – pergő, mozaikszerű jelenetekben viszi színre.
Köszönöm szépen, ha így látja. Nagyon szeretem a filmeket. De félek, hogy olyan történelmi filmet, mint az Egri csillagok egyhamar nem fogunk látni a moziban. Hősökre viszont igény van, s a globális tudatipar ezt nyújtja is, csak éppen nem valódi és nem magyar hősökkel. Színházat viszont tudunk csinálni: saját történelmünkből olyan történeteket formálni, amelyek a mi fiataljainkhoz, a mi nemzetünkről szólnak. A 19. századi pátoszt nem szeretik a nézők, de a deheroizálást, a példaképek rombolását is elutasítja a társadalom.
Állandó budapesti játszóhelyüket a Pozsonyi úti református templom altemplomában 2019-ben a magyar dráma napján avatták fel, de megőrizték az alapítás helyére emlékeztető nevüket.
Magyarkanizsáé volt az egyetlen önkormányzat, amely befogadott bennünket a programunkkal. Ők a délszláv háború után a mozit színházzá alakították, de mikor még próbáltunk, nem lehetett az épületet az utcáról megközelíteni, csak az udvarról. Hát ezt a ziccert nem lehetett kihagyni, így lettünk udvari színház. Később, amikor Erdélyben szerepeltünk, érzékeltük, hogy az embereknek nem a magyarkanizsai udvar jut az eszükbe, hanem a hajdani királyi, fejedelmi udvar.
A név viszont megmaradt, és hálájuk is a befogadó közösség iránt. Pedig ön nem is ott született.
Szabadkán születtem, akkor színmagyar közegben, s csak az iskolában döbbentem rá, hogy nem Magyarországon élek. Később tudtam meg, hogy amikor Szerbiához kerültünk, a lakosság 3,5%-a volt szerb. Ezzel nem lehet nem foglalkozni. De a szélesebb látókör miatt vissza kell nyúlnunk a régebbi időkhöz. Mátyás kora után, már elkészült előadásunk, a Zergetánc, az erdélyi fejedelemség idejébe visz, szintén Pozsgai Zsolt írta és Kálló Béla rendezte, én pedig Nagy Lajossal és a nápolyi hadjárattal kezdtem foglalkozni. Trianon nem áll önmagában. Az Osztrák-Magyar Monarchia megsemmisítése egy 500 éves folyamat vége, és Közép-Európa balkanizálódásának kezdete volt. Az is mese, hogy a nagyhatalmak nem tudták, hol vannak az etnikai határok, hiszen a 19. század végén az amerikai ipar számára munkaerőt toborzó ügynökeik pontosan felmérték az itt élő nemzetiségek sajátosságait, alkalmasságát a különböző területek igénye szerint.
Kárpát-medencei színháznak szánta kezdettől a társulatot. Hol léptek fel, mielőtt az online felületre kellett vonulniuk?
Több mint kétszáz helyszínen: Délvidéken, Erdélyben, Felvidéken. Bízom benne, hogy mielőbb folytatódnak utazásaink, amelyekből mi magunk is tanulunk. A közönség mindenhol magyar ugyan, de vannak különbségek a reagálásban, vagy a csendekben. A csend nagyon beszédes tud lenni. Sokat nyújt egy utazó társulat színészeinek az is, hogy más-más vidék közönségét kell meghódítaniuk, és más inspirációt kapnak tőle. Mi színházi szemmel térképeztük fel a Kárpát-medencét. Ez gyönyörű élet!
Tavaly március 15-én tüntették ki Jászai Mari-díjjal, sajnos nyilvános ünnepséget ugyanúgy nem lehetett tartani, mint idén, de Csukás István, az azóta sajnos elhunyt Kossuth-díjas író és költő ajánlása önmagában is díjjal ér fel: „Nagy meggyőződéssel javaslom Andrási Attilát, aki töretlen hittel és tehetséggel képviseli, ábrázolja és éleszti a nemzeti lélek néha ki-kihunyó lángját, pályája kezdetétől fogva, a legnehezebb helyeken: a végeken! Magyar művész számára ma sincsen szebb és fontosabb feladat, ennyit megtanultunk már a múltunkból, és biztos, hogy így lesz jelenünk és jövőnk.”
Az alábbi linken lehet regisztrálni az előadásra, amely ingyenesen megnézhető.
(Cservenka Judit/Felvidék.ma)
