Illusztráció (Fotó: pixabay.com)

A Megújulási terv, amelyet a kormány szerdai ülésén elfogadott, a Klub-500 képviselői szerint hiányos és nem teljesíti alapvető küldetését.

A legnagyobb munkaadókat, vállalatokat, munkahelyeket tömörítő klub képviselői ugyanakkor figyelmeztetnek, hogy a tervezetből éppen azok az intézkedések hiányoznak, amelyek segítenék a gazdaság élénkítését, növekedését és a versenyképesség támogatását.

A tervezet nem a kitűzött célt szolgálja

A klub képviselői szerint a tervből hiányzik az ipar, a mezőgazdaság, az élelmiszertermelés és az újítások támogatása. Az általuk kiadott közleményben kifejtik, hogy csalódottak és egyáltalán nem tartják helyénvalónak, hogy a tervezetet zárt ajtók mögött, a vállalatok képviselőinek véleményezése nélkül fogadták el.

Pedig éppen ezek a nagy vállalatok és munkahelyek járulnak hozzá a legnagyobb mértékben az állami költségvetéshez. A tervezet végleges formáját egy nagy csalódásnak minősítették.

„A tervezetet zárt ajtók mögött, véleményezés és vita nélkül hozták össze, és véleményünk szerint úgy is néz ki. Ezért jogosan tesszük fel a kérdést, hogy miként lehet megújítani a gazdaságot azok támogatása nélkül, akik leginkább hozzájárulnak az állami költségvetéshez?! Ez egy alapvető pillér, amely nélkül egyetlen papírra vetett elképzelésnek sincs megfelelő értelme” – fejtette ki Tibor Gregor, a Klub-500 igazgatója.

A munkáltatók ráadásul állítják, hogy a szlovákiai intézkedéstervezet egyáltalán nem azt a célt szolgálja, amelyet pontosan kellene.

A gazdaság megújítása a válság után

„A Klub-500 a reformok és befektetések tervezetét hiányosnak tartja, amely egyáltalán nincs összhangban a gazdaság észszerű megújításával a válság után” – tette hozzá Tibor Gregor.

Szlovákia a Megújulási tervet hivatalosan is benyújthatja az Európai Bizottságnak. A kormány ugyanis a szerdai ülésén megjegyzésekkel ugyan, de elfogadta.

A tervezet benyújtásának határideje valamennyi Európai Uniós tagállam számára azonos, április 30. A tervezet értelmében Szlovákia 2026-ig 6 milliárd eurós támogatást kap. A pénzösszeg felhasználásában elsőbbséget élvez az oktatás, a tudomány, a kutatás, a zöld gazdaság, az egészségügy, a közigazgatás és a digitalizáció.

(BM/Felvidék.ma/webnoviny.sk)