Fotó: Pixabay

Besztercebánya vezetősége tevékenyen reagált arra a tényre, hogy még mindig alacsony az idős emberek beoltottsága, holott járványügyi szempontból épp ez a korosztály a legveszélyeztetettebb. Szerdai sajtótájékoztatójukon bejelentették, hogy közvetlenül a lakóhelyen történő oltás biztosítása érdekében külön erre a célra autóbuszt indítanak útjára a falvakba, az idősek mozgósítását pedig telefonos ügyfél-tájékoztatási szolgálattal biztosítják, mely közvetlenül szólítja meg az érintetteket.

„Minden egyes elvesztegetett nap emberéleteket jelent, akik oltással megmenthetők lettek volna. Az idősek oltásának lassú üteme február közepétől már negyven idős ember életébe került, s a jövőben a statisztikai adatok alapján történő becslések szerint még 890 ember fertőződik meg, akiknek a felénél elkerülhető lenne a fertőzés, ami újabb halálos áldozatokat követel. Ez előzhető meg a leginkább veszélyeztetett, 80 év feletti korosztály mielőbbi beoltásával“ – mondta el Ondrej Lunter megyei alelnök.

Ennek elkerülése érdekében állítják üzembe az oltásra szolgáló buszokat és a 70 évesnél idősebb korosztályt mozgósító telefonos szolgálatot. Az autóbuszok közvetlenül a falvakba érkeznének az oltást biztosító egészségügyi személyzettel és a vakcinakészlettel.

A mozgásképteleneket egyenesen az otthonukban keresnék fel. Mindebben a megye partnere az ADRA humanitárius szervezet, melynek vannak tapasztalatai a mobil teszteléssel is. A telefonos szolgálat megszólítja az érintetteket és beregisztrálja őket a nahradnici.sk rendszerbe. A terv megvalósításához szükség van a minisztérium együttműködésére is, melynek meg kell adnia mindehhez az engedélyt és a megye rendelkezésére kell bocsátania a szükséges vakcinamennyiséget.

Számításaik szerint országszerte közel 60 mobil oltóegységre lesz szükség, melyek mindegyike megközelítőleg száz 70 évesnél idősebb személyt olthat be, aminek eredményeként június végére ennek a korosztálynak a 70 százalékát sikerülhet védetté tenni.

(NZS/Felvidék.ma/Webnoviny.sk)