„Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért!” (Jn 10, 11)
Néhány évvel ezelőtt megkérdezték a híveket, hogy milyen egy jó pap. Érdekes eredmény jött ki. A válaszokból megtudhattuk, hogy a tökéletes pap maximum tíz percet prédikál. A bűnt elítéli, de azzal senkinek nem okoz fájdalmat. Naponta reggel hattól éjfélig dolgozik, de a telefont hajnali ötkor is szívesen felveszi. Ellátja a templomi teendőket, gazdasági szakember, villanyt szerel, kertészkedik, és kitűnő építészi tudással újítja az egyházi épületeket. Emellett 26 éves, de 30 éves lelkipásztori gyakorlattal rendelkezik. Kiváló pedagógus, nagyon szereti a fiatalokat és minden idejét az idősekkel tölti. Szereti a sportot és szépen énekel. A tökéletes pap mindig mosolyog, mert odaadó munkájához az erőt a kitűnő humorérzékéből meríti. Naponta legalább tizenöt családot, ugyanennyi kórházban fekvő beteget és magányos embert látogat meg. Minden idejét az egyháztól elhidegült hívek pásztorolásával tölti, bekapcsolódik a közösségi életbe és mindig az irodában van, ha keresik. Minden problémára tudja a megoldást, és mindig bölcs tanácsokkal látja el a híveit. Soha nem szorul mások segítségére és támogatására. Ő a tökéletes ember.
Picit humorosnak tűnik a felmérés végeredménye, hogy mennyire nagy elvárásaink vannak egy pappal szemben. Jól tudjuk azonban, hogy mennyire tökéletlenek vagyunk.
Életünk folyamán sokszor mások segítségére vagyunk utalva. Az az ember, aki azt állítja magáról, hogy mindent meg tud oldani egyedül, saját erejéből, és senkire sincs szüksége, nem mond igazat, vagy téved. Sokszor megtapasztaljuk tehetetlenségünket, erőnk végességét, elveszettnek érezzük magunkat, és akkor segítségért folyamodunk. Embertársaink vagy az Isten segítségét kérjük.
Földi életünk valójában egy utazás, melynek során sok örömben, de megpróbáltatásban is részesülhetünk. Mindkét esetben társakra van szükségünk, hogy célba érjünk. Isten velünk halad ezen az úton és mindent megtesz azért, hogy üdvözüljünk. Irántunk tanúsított végtelen szeretetéből küldi el hozzánk Egyszülött Fiát, Jézus Krisztust, hogy kereszthalálával és feltámadásával megváltson minket. Megalapítja a papi rendet, hogy általa közvetítsen minden olyan kegyelmet, ami az örök élet eléréséhez szükséges. Pásztorokat állít nyája élére.
A Jó Pásztor életét adta juhaiért, s hatalmat adott papjainak, hogy az Ő szeretetét képviseljék a világban. Így ad számunkra esélyt arra, hogy amikor letérünk a helyes útról, visszatereljen bennünket a helyes ösvényre.
Egy közösség vezető nélkül elveszett. Szükség van jó pásztorokra. Szent VI. Pál pápa nagy szükségét érezte annak, hogy imára szólítsa a katolikus közösséget a hivatásokért és 1964-ben húsvét 4. vasárnapját a hivatások vasárnapjává rendelte. Jó Pásztor vasárnapján a katolikus egyház papi és szerzetesi hivatásokért imádkozik. A felvidéki magyar katolikus közösség 32 éve imádkozik magyar papi és szerzetesi hivatásokért, valamint magyar főpásztorért Komáromban, mert szükségét érzi, hogy anyanyelvén hallgathassa Isten igéjét és olyan pásztora legyen, aki ismeri övéit. Jézus mondja: „Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem.” (Jn 10,14)
Harminc éven keresztül nyilvánosan, személyesen is hangot adhattak kérésüknek, de az utóbbi két évben, a pandémia miatt az online térbe szorultak vissza. Azonban nem csak a Komáromi Imanapok során, és nem csupán 32 éve imádkozik a felvidéki magyar katolikus közösség a hivatásokért, hanem ez az imahadjárat sokkal szélesebb körű. Jézus mondja: „Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek!” (Mt 7,7)
Amikor papi és szerzetesi hivatásokért imádkozunk, valójában magunkért, valamint Isten egész népéért is könyörgünk. Az Istenhez vezető úton szükségünk van Jézus Szíve szerinti papokra, akik a krisztusi szeretet példájával járnak előttünk.
A jó pásztor elöl halad „…a juhok pedig követik őt, mert ismerik a hangját. Idegen után pedig nem mennek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik.” (Jn 10, 4-5)
Imádkozzunk jó magyar papi és szerzetesi hivatásokért, jó keresztény családokért, valamint szlovákiai magyar főpásztorért! Saját pásztorra van szükségünk, mert nélküle szétszéled a nyáj. Imára kulcsolt kézzel és kellő alázattal fohászkodjunk a hivatásokért, még ha nem is lesznek annyira tökéletesek, hogy megfeleljenek a bevezetőben megfogalmazott elvárásoknak.
Haladjunk mi is Krisztus útján Jó Pásztorunk által vezetve, egymást segítve. Az üdvösségre vezető út sokszor keresztút, de mindig erőt meríthetünk Krisztus bátor hitvallóitól.
Ne feledjük, a próbatételek mindig megerősítik az embert.
Ezért tesz bennünket számtalanszor próbára a Jóisten, de a legreménytelenebb helyzetben sem vagyunk egyedül, mert Krisztus a Jó Pásztor velünk van!
(Dr. Farkas Zsolt atya, a Jópásztor Alapítvány elnöke/Felvidék.ma)
