(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma, archív)

Hatályba lépett a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának első fokozata – közölte a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a szerdai online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert alezredes elmondta: ehhez kapcsolódóan több új rendelkezés lépett érvénybe. A kijárási tilalom este 10 és reggel 5 óra közötti időszakra módosul.

A március 8-án ideiglenesen bezárt üzletek ismét megnyithatnak, ha az üzlet tulajdonosa, illetve üzemeltetője vállalja az új védelmi intézkedések betartását. A személyes megjelenést igénylő szolgáltatásokra korábban elrendelt intézkedések megszűnnek. Az üzleteket érintő négyzetméter-alapú korlátozás a szolgáltatásokra nem vonatkozik – tette hozzá.

Az alezredes azt is elmondta, hogy továbbra is érvényben maradnak a maszkviselésre, vendéglátóüzletekre, szabadidős létesítményekre, szolgáltatási helyekre, szálláshelyekre, felsőoktatási intézményekre és a rendezvénytartásra vonatkozó intézkedések, ahogy a valamennyi schengeni belső határszakaszra ideiglenesen bevezetett határforgalom-ellenőrzés és határőrizet is – fejtette ki.

Kiss Róbert elmondta: az új védelmi intézkedések közé tartozik, hogy az üzletek 5 óra és 21.30 között tarthatnak nyitva, a 10 négyzetméteres vagy annál kisebb vásárlóterű boltokban a dolgozókon kívül egy vásárló tartózkodhat, ennél nagyobb üzleteknél 10 négyzetméterenként egy-egy vásárló. Az üzemeltető köteles a bejárat előtt tájékoztatni a vásárlókat arról, hogy egyszerre hányan tartózkodhatnak az üzletben, a bejutásra várakozók között pedig be kell tartatnia a másfél méteres távolságot, az üzletben pedig gondoskodni kell a személy- és eszközfertőtlenítésről.

Hozzátette, hogy a bevásárlóközpontok területén az üzletekbe bejutásra várakozók közötti távolságtartásért nemcsak a bolt, hanem a bevásárlóközpont üzemeltetője is felelős.

Szerdára 6309-cel nőtt, így 47 578-ra emelkedett a hatósági házi karanténban lévők száma, újonnan 3682-en választották a mobiltelefonos applikációval történő ellenőrzést.

(MTI/Felvidék.ma)