Bár ezúttal is csak online térben, megjelent a Királyhelmeci Nézetek idei második száma, amelyet az alábbi linken olvashatnak el. A lap aktuális számában olvashatnak az elmúlt hónapok történéseiről, megtudhatják, kik kapták az idei Királyhelmeciekért-díjakat, de beszélgetést is közölnek  Palágyi Ildikó „Indigó” énekes-dalszerzővel.

„Az eltelt bő egy év visszafordíthatatlan következményeket hagyott maga után, s ezek minket is érintenek. Míg kezdetben elképzelni sem tudtuk, hogy minket is érinthet, mára sok családban megismerték a koronavírus sötét oldalát. Vannak, akik komoly tünetekkel estek át a betegségen, sokáig lábadoztak, s talán a poszt-Covid szindróma tüneteivel is meg kell küzdeniük. Sajnos akadnak olyanok, akiktől a járvány végleg elragadott egy számukra fontos személyt. Hónapokon át néztünk szembe a veszteséggel, a fájdalommal és a félelemmel. Egyszer bizonyosan elmúlik a veszély, ám továbbra is velünk maradhatnak a vírus miatti óvatossági reflexek a tömegrendezvényeknél, a fokozott higiéniai szempontok az élet legtöbb területén” – írja beköszöntőjében Pataky Károly polgármester, aki bízik abban, hogy heteken-hónapokon belül újra visszatérhet a királyhelmeciek élete a régi kerékvágásba.

Az élet természetesen a vírushelyzet ellenére sem állt meg a városban, áprilisban a Föld napja alkalmából szemétszedési akciót kezdeményeztek, melynek során száznál is több zsák gyűlt össze. A hírhez kapcsolódik, hogy a város is támogatja az ún. „I love Nagy-hegy” akciót, s a természetvédők részére most térítésmentesen egy nagyobb űrméretű – a város logójával ellátott – szeméttároló konténert bocsátott rendelkezésre, melynek rendszeres ürítését is ingyenesen biztosítja. A képviselő-testület legutóbbi ülésén módosította a város 2021-es költségvetését, s Balogh Csaba, a Királyhelmeci Városi Hivatal vezetője azt is elárulja, az illeték- és ebadó az idén sem emelkedett, a szemétdíj viszont igen, s a város erélyesen fog fellépni a fizetést elmulasztókkal szemben. Az adóhátralékkal rendelkező fizikai személyek és cégek listáját közlik is a lapban.

Március 15-én rendhagyó formában, de együtt ünnepeltek a királyhelmeciek, május első hetében befejeződött a sportcsarnok környezetének parkosítása, átadták a Helmeciekért-díjat, amelyet az idén Dócs Arnold és Karnai Árpád vehetett át, akiket a helyi környezet megóvása és a természeti értékek védelme terén kifejtett munkáért díjaztak. Fejlesztési lehetőségekről egyeztettek a bodrogközi polgármesterek, közel ötszáz hímes tojás és óriásnyulak emlékeztettek a húsvétra,  kiválasztották Bodrogköz idei legszebb májusfáját, a Tempora Orientia – A Jövő Nemzedékek, Dél-Zemplén Kultúrájáért és Fejlődéséért Polgári Társulás jóvoltából elkészültek az Eszterhéj-videók, amelyek az óvodáskorú gyerekek számára kínálnak szórakoztató elfoglaltságot úgy, hogy az ismeretszerzésen túl a kicsik képességeit, készségeit is fejlesztik.

„Különleges ajándék számomra az, hogy zenész lehetek” címmel beszélgetést olvashatnak Palágyi Ildikó „Indigó” királyhelmeci énekes-dalszerzővel, míg a sportrovatból megtudhatják, hogy Sipos Roland és Szabó Ferdinánd kezdeményezésének köszönhetően 2018-ban, bő húsz év szünet után asztalitenisz szakosztály alakult Királyhelmecen. Három oldalon számol be a lap a helyi oktatási intézmények tevékenységéről, s közli a hatodik alkalommal meghirdetett Tóthpál Gyula Fotópályázat felhívását, amelyre az érdeklődők május 30-ig jelentkezhetnek.

(giv/Felvidék.ma)