Csoportkép az emlékház előtt (Fotó: Kliment Éva)

A tavasz folyamán megújult a szklabonyai Mikszáth Kálmán Emlékház állandó tárlata. A Szent Péter esernyője alatt címet viselő új kiállítás központi témája a szülőföld szeretete és a palócoktól kapott temérdek ihlet, amely megalapozta a nagy palóc mesemondó írói pályáját. Az új állandó tárlatot május 29-én nyitották meg.

Az átalakított állandó tárlat kialakítását dr. Praznovszky Mihály, dr. Kovács Anna és Jarábik Gabriella kutató munkája előzte meg.  A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma és szlovákiai múzeumok műtárgy-gyűjteményéből származó műtárgyak mellett magyarországi intézmények fotódokumentumai is kiállításra kerülnek.

Szent Péter esernyője a bejárat felett (Fotó: Kliment Éva)

A szerzők a felújítási koncepcióba nemcsak az emlékházat, hanem a faluban található azon hét autentikus helyet is bevonták, amelyek szorosan kötődnek Mikszáth a Jó Palócok kötetben leírt történeteihez.

A kiállítás látványterve és a kivitelezés a dunaszerdahelyi TRIKK és az MNUcreative kreatív stúdiók – Gocoň László, Németh Gergely, Tarr Kálmán és Németh Zoltán – munkáját dicséri.

Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke (Fotó: Kliment Éva)

A megjelenő vizualitásban az alkotócsapat a grafika, interaktív elemek és kiállítási segédanyagok segítségével a játékosságra, színességre és áttekinthetőségre helyezi a hangsúlyt.

Az emlékház három helyisége új funkciókat kapott. Az utcafrontra néző két kisebb szoba Mikszáth Kálmán gyerekkorába vezeti el a látogatókat.

„Mikszáth korai éveire fókuszáltunk, ennek jegyében alakultak át az egyes termek berendezései is”

– nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Németh Zita, a szklabonyai emlékház tárlatvezetője.

Híves István és növendékei (Fotó: Kliment Éva)

Az emlékház legkisebb szobája Mikszáth gyerekszobáját idézi fel. Itt többek között kiságy, a polcokon játékok jelenítik meg a gyermekkort. A mellette lévő szoba családi szoba, ahol a szabadságharc kerül előtérbe. Kard, pisztoly,  Kossuth portré, a fai tapétáján szklabonyai népviselet színesíti a helyiséget, bemutatva a korabeli falusi életet. Ugyanakkor a Mikszáth család családfája is megtekinthető. Az emlékház legnagyobb helyisége az író iskolai tanulmányait vonultatja fel íróasztallal, Mikszáth fiatalkori portréjával.

Koszorúzás (Fotó: Kliment Éva)

A tavasszal kivitelezett fejlesztésnek köszönhetően megújultak a kültéri játékelemek is. Jelképesen itt is megjelenik Szent Péter piros esernyője, mely alatt pihenőhelyet alakítottak ki. Kirakós kockával, s egyéb színes játszóelemekkel gazdagodott az udvar. A bejáratban szintén a kultikus piros esernyő köszön vissza.

A jelen fejlesztéseket megelőzte az emlékház külső homlokzatának felújítása, még tavaly. A felújítás állami költségvetésből, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága jóvoltából valósulhatott meg.

Kültéri elemekkel is bővült az emlékház (Fotó: Kliment Éva)

A Mikszáth Kálmán Emlékház az író szülőfalujában, Szklabonyán található, ahol az író 1853-tól több mint húsz éven át élt, ebből tíz évet a mai emlékházban. Mikszáth idejében Szklabonya kétnyelvű – szlovák és magyar – falu volt. A mindkét kultúrát jól ismerő író több művében e gazdagság és színesség is megmutatkozik. Ezt szerették volna a jelen tárlat átalakításával megörökíteni.

Praznovszky Mihály, a kiállítás egyik kurátora (Fotó: Kliment Éva)

Az emlékházat 2003 óta működteti a Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma. Az elmúlt évtizedekben jelentős irodalmi emlékhellyé vált. Számos felvidéki és magyarországi csoport célállomása a Nagykürtösi járásban található, mára már színtiszta szlovák település.

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)