2017-ben jelent meg Sárosi Bálint Bejárt utak című önéletrajzi jegyzete a Nap Kiadó gondozásában. A kötet képanyagában a híres erdélyi zenész, Zerkula János és felesége Regina asszony fotójára bukkantam, a felvétel 1991-ben, Berlinben készült. A szerzőt kértem, hogy beszéljen a zenészpárhoz fűződő emlékeiről.
„Csíkrákoson volt egy rezesbanda, amelynek úgyszólván én is tagja voltam; még kicsi gyermekként hamarabb megtanultam klarinétozni, mint édesapám. Igen kedveltek voltunk, jól csillogtunk a rezekkel, s az öregasszonyok is eljöttek, hogy lássanak játszani. A szomszéd településről hoztak egy falusi karmestert is.
Mi amatőrök voltunk, Zerkula János prímás viszont fogalom volt: hagyományos zenészcsaládban született, a család Csíkrákosról származott, s Gyimesközéplokon élt. Sok muzsikás a gazdálkodás mellett járt mulatságokba, érdekes módon minden falunak volt saját cigányzenésze. Később zeneértőként már meg tudtam állapítani köztük a különbséget: Zerkuláék nagyon elől voltak a rangsorban.
A férfi hegedült, felesége, Regina asszony, ahogy hívták Régina pedig gardonyozott: csípte, ütötte, csípte, ütötte a népi ütős húros hangszert. Minden nótát tudtak a vidékről, játszottak lakodalmakban, és ahová hívták őket, jól cifrázták, ahogy kérték.
Zerkuláék megéltek a zenélésből, a prímás egyébként félig vak volt, így a zene tartotta el a családot. Különösen kapósak voltak például katonasorozáson, amikor soha nem volt elég a zenész. Gyakran még engem is meghívtak, pedig hegedűtudásom nem volt túl fényes. Később Budapestre is felhozták őket, hanglemezfelvételek is készültek velük. Kicsit körbe is hordozták a párt, így már az élmény miatt is megérte nekik az út, s játékuk is megmaradt az utókornak.
Igen, a paraszti kultúrában az ünnep és a zene összefonódott. A mulatságokon népszerű volt a csárdás, a verbunk, a valcer, az utóbbit senkinek nem jutott eszébe keringőnek nevezni.
Szintén az elnépiesedett polgári, de nem túl mutatós tánc volt a páros ütemű vansztep (onestep), ahol a párok összefogott kezüket előre tartva lépegettek előre. Mint a neve is mutatja, a két háború között kerül át a figura Amerikából. Azért minden mulatságban a csárdás volt a legnépszerűbb.
Mint a fotó is mutatja, Zerkuláékkal 1991-ben Berlinben voltunk együtt, nagy sikerrel játszottak a népes közönség előtt: mint egzotikum is érdesek voltak odakint. A fellépés után a szervezők megvendégelték a társaságot, töltöttek a pohárba, s Zerkula köszöntőt mondott, valahogy így: ’Köszönjük szépen, hogy elhoztak ide és Isten tartsa meg őket, és olyan jól érezzük magunkat…’ – s hosszan folytatta, míg felesége meg nem bökte, hogy hagyja már végre abba, hiszen nem is értik.”
(Csermák Zoltán/Felvidék.ma)
