A füleki és a losonctamási önkormányzat most induló közös projektjének célja a közigazgatás hatékonyabbá tétele Nógrádban. A kísérleti projekt június 17-én, csütörtökön vette kezdetét a Füleki Városi Hivatalban, ahol bemutatták a Losonci járásban dolgozó polgármestereknek, valamint megnyitották a projektirodát.

A Hatékony közigazgatás operációs programnak köszönhetően a két önkormányzat összesen csaknem félmillió euró értékű támogatást kapott.

Két projektiroda létesült, az egyik a Füleki Városi Hivatalban, a másik pedig a Losonctamási Községi Hivatal épületében található. Az összesen kilenc szakember szolgáltatásait az elkövetkezendő 30 hónap alatt 57 község önkormányzata veheti igénybe.

Fülek polgármestere, Agócs Attila tájékoztatása szerint, a projekt három fő irányvonalat jelöl meg. Az első a módszertani kézikönyvek és anyagok biztosítása a járás önkormányzatai számára az építésügyi és az oktatási törvény, valamint a szociális ügyek és az idegenforgalom területén. A tevékenységek következő témaköre az új stratégiai dokumentumok készítése, valamint a már meglévők aktualizálása, mint például község- és városfejlesztési programok, vagy területrendezési tervek.

„Nemsokára új programozási időszak veszi kezdetét az uniós támogatások lehívására, amelyben az előzőekhez képest sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek az egyes projekteken belüli integrációra. A lényeg tehát az, hogy megtanítsuk együttműködni önkormányzatainkat a közös cél elérésének érdekében”

– részletezte a polgármester, hozzátéve, hogy a pozitív változás már a régióban is észlelhető. „Járásunk északi részén azt tapasztaltuk, hogy az önkormányzatok igyekeznek összhangba hozni és közösen átgondolni a területrendezési terveiket. Ez nagy előrelépést jelent, mivel eddig a támogatások megszerzésénél és a stratégiai dokumentumok készítésénél mindenki önmagáért harcolt“ – magyarázta Agócs.

Az irodák harmadik tevékenységi területe a községek konkrét beruházási pályázatainak kidolgozásához szükséges segítségnyújtás és tanácsadás. „Tapasztalataink alapján a községek aktívabban részt szeretnének venni az uniós támogatások lehívásában, ezek elkészítése azonban adminisztratív szempontból igényes, amire többnyire nincs szabad munkaerő-kapacitásuk. Reméljük, hogy hasznos segítség leszünk, ami végeredményben az egész régió fejlődését segíti” – nyilatkozta a füleki projektiroda munkatársa, Kovács Tímea.

Hozzátette, hogy előnyben részesítik majd azokat a projekteket, amelyek több község közös kezdeményezése által jönnek létre és a járás fejlődésére nagyobb hatással lesznek. A szervezők példaként több szomszédos község csatornahálózatának kiépítéséről szóló projekt kidolgozását említették.

Az irodák az önkormányzatok számára ingyenes segítségnyújtást terveznek. „Minden a körülményeken és a konkrét projektek igényességén múlik majd. A hatékonyságra, valamint az egyes községek közötti együttműködésre fektetjük a fő hangsúlyt. Amennyiben az egyes projektek csupán egy község fejlesztésére összpontosítanának, fennállna a személyzeti kapacitás gyors kimerítésének veszélye” – tette hozzá a polgármester.

A járás déli része a füleki irodához tartozik majd, az északit pedig a losonctamási iroda segíti. „Községünk partnere és tagja a Javor, valamint a Nógrádi Váralja. Jól ismerjük az egyes önkormányzatokat és problémáikat. Nagyon örülünk, hogy bennünket választottak projektpartnernek” – mondta Mičuda Ján, Losonctamási polgármestere.

A projekt hivatalos megnyitójára a Füleki Városi Hivatalban került sor, ahol azt bemutatták a meghívott polgármestereknek. A többi településvezetőt már előzetesen tájékoztatták az irodák kínálatáról. „Túl vagyunk az első tárgyalásokon, a községek koordinációján a kötelező óvodalátogatás, valamint a Helyi polgárőrség program (MOPS) projektek folytatása tekintetében” – zárta szavait a polgármester.

(Fülek város sajtóközleménye)