(Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

A Szőgyénben működő 32. számú Szent Mihály cserkészcsapat nyári tábora helyszínéül az Ipoly menti kis falut, Szetét választotta. A szőgyéniekhez csatlakozott a köbölkúti 25. számú Stampay János cserkészcsapat néhány tagja is.

A 230 lelket számláló falu az elmúlt napokban ünnepelte 785. születésnapját. Német Zsolt polgármester, vendéglátó szeretettel fogadta a cserkészeket és segítő kezet nyújtott minden felmerülő gond megoldásában.

A falu melletti réten, a régi futballpályán vert sátrat a táborozó csapat apraja-nagyja, összesen ötven cserkész. Keretmeséül Exupéry „A kis herceg” című művét választották.

Egy héten át utaztak a bolygók közt a Csillagköpeny-foltozók őrse (vezetők) irányításával. Számtalan program és a tíz cserkésztörvény megélése kísérte a keretmesét, melyben a következő őrsök vettek részt: a Sivatagi kígyóvadászok, a Rózsabúra-tisztítók, a Bárányszájkosár-fabrikálók, a Repülőgép-rekonstruálók és a Baobabfa-babonázók őrsei.

A hét folyamán kiderült, hogy ismerősök is akadtak szép számmal a szeteiek között, akik meglátogatták a táborozókat és senki sem jött üres kézzel. Látogatást tett a táborban Méri Szabolcs szőgyéni polgármester, Farkas Zsolt szőgyéni esperesplébános, és nem maradtak el a szetei önkormányzat dolgozói és képviselői sem. Andrusko Gyula atya, az SZMCS lelki vezetője szintén meglátogatta a tábort és cserkészként bekapcsolódott a napi programba.

A számtalan színes cserkészprogram mellett voltak kísérőprogramok, ilyen volt a kenuzás és kajakozás az Ipolyon, amit Batka Péter segítségével teljesítettek. A vasárnapi érvényű szombat esti szentmise bemutatására másodízben érkezett a táborba Farkas Zsolt atya, aki maga is cserkész, és aki a szentmisét a szetei templomban mutatta be közösen a cserkészeknek és a szetei híveknek.

A táborozók sok szép élménnyel gazdagodtak a kilenc nap alatt (melyből két nap az előtábor volt), az utolsó zászlólevonásnál bőven hullottak könnyek is.

„A táborbontás mindig lehangoló, a sátrak melletti körlet és a tábori építmények, amit egy héten át építgettünk, könnyen szétbonthatók. Kettős érzés kíséri, mert a búcsúzás mellett ott az öröm is, hogy hazatérünk. Az biztos, hogy jobban értékeljük majd az összkomfortot, a puha ágyat, a fürdőszobát. De a tábori életet és hangulatot nem pótolja semmi, és minden fáradságot megér. Csak az tudja, aki ezt megéli. Nem hiányzott sem a tv, sem az internet” – mondták el a gyerekek az utolsó napon.

A táborparancsnoki tisztséget Svajcer Antónia szőgyéni csapatparancsnok töltötte be. A köbölkúti cserkészeket Vlačuha Krisztián (cserkésznevén Csuka) vezette.

A tábor támogatói: Szőgyén Község Önkormányzata, Szete Község Önkormányzata, J. R. Transport s.r.o., Mánya KFT, Ipolyvisk Község Önkormányzata, Batka Péter, szetei családok és cserkészpártolók, a szőgyéni tájház és a táborozó cserkészek szülei.

(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)