(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma, archív)

Nem igaz, hogy a Közbeszerzési Hivatal (ÚVO) megállapítása szerint az Állami Tartalékalap (SŠHR) háromszor is törvénysértő módon vásárolt volna antigénteszteket.

A négy szerződés közül csak egynél talált jogsértést a hivatal, és még ezzel sem ért egyet az SŠHR, de az nem a nagyszombati Eurolab Lambda céggel kötött szerződésre vonatkozott – jelentette ki Ján Rudolf, az SŠHR elnöke szerdai sajtótájékoztatóján, aki visszautasította egyes ellenzéki képviselők félrevezető állításait.

„Nem igaz, hogy az SŠHR az ÚVO megállapítása szerint háromszor is törvénysértő módon vásárolt teszteket. Egy szerződésről állapították ezt meg, és ezzel sem értünk egyet. Nem igaz, hogy a nagyszombati cég által leszállított antigéntesztek megvásárlása jogellenes volt. Nem igaz, hogy az Állami Tartalékalap törvényt sértett az 50 milliós vásárlás során. Csak a 3,9 millió eurós vásárlás vitás” – közölte Rudolf.

Visszautasítja, hogy megkérdőjelezték az egyik szerződésben szereplő tesztek minőségét, emiatt is fellebbeztek a Közbeszerzési Hivatal döntése ellen.

Rudolf hangsúlyozta, egyelőre várnak a döntésre, és lehetőségük van arra is, hogy a bíróságtól kérjék a hivatal határozatának felülvizsgálatát, de mint mondta, nem akar elébe menni a dolgoknak, és kitart amellett, hogy rendben voltak a beszerzések.

Emlékeztetett rá, hogy a teszteket a kormány és az egészségügyi minisztérium kérésére vásárolták meg, s azokat több intézmény képviselőiből álló szakértői bizottság értékelte.

Ján Rudolf kifejtette, hogy az Állami Tartalékalap kétszer is ellenőrizte az antigénalapú tesztek beszerzését. Az első szerződés 500 ezer darab teszt megvásárlására vonatkozott, áfával együtt 2,9 millió euró értékben.

Elmondta, ebben az esetben a hivatal arra a megállapításra jutott, hogy nem állt fenn összeférhetetlenség, a beszerzés a törvényeknek megfelelő, a szerződés megkötése pedig jogszerű volt.

Hozzátette, a hivatal ebben az ügyben megszüntette az eljárást, és hasonló következtetéseket vont le a 13 millió értékű vásárlás felülvizsgálata során is.

Rudolf hozzátette, ez a beszerzés három szerződést és három céget érintett, és a hivatal csak az egyiket találta kifogásolhatónak. Ez azonban nem a nagyszombati céggel kötött megállapodás volt.

Rudolf visszautasította az ellenzéki képviselők, valamint a Smer-SD és a Hlas-SD vezetőinek kijelentéseit. Azt mondta, többet vár a volt miniszterelnököktől, minthogy csak az újságok szalagcímeit olvassák.

„Ez fel fogja idegesíteni őket, de az ÚVO szerint nem hibáztunk. Sajnálom, de az ÚVO nem úgy táncol, ahogy ők fütyülnek” – szögezte le, és felszólította az ellenzéket, hogy olvassák el az ÚVO határozatát.

Az ÚVO határozata értelmében a Közbeszerzési Hivatal a tesztek vásárlásakor megsértette az átláthatóság és az egyenlő bánásmód elvét. A hivatal nem ért egyet a megállapítással, és fellebbezett. A határozat nem jogerős, a fellebbezésről a Közbeszerzési Hivatal tanácsa dönt.

Az ellenzék bírálta a nagyszombati céggel kötött szerződést, és a vállalat kormánytagokhoz fűződő kapcsolatairól, valamint átláthatatlanságról beszélt.

(tasr/Felvidék.ma)