Tesztelés a Ben Gurion Nemzetközi Repülőtéren (Fotó: maariv)

Ezt persze mindenki tudja, aki csak egyszer is betette a virtuális lábát bármelyik facebook-os szakértői csoportba. A fenti kijelentés ezúttal azonban annak az államnak a kormányfőjétől származik, amelynek lakossága nagyjából Magyarországéval megegyező – s amely átoltottság tekintetében világelső. Az esetszámok azonban az elmúlt hetekben újra ijesztően emelkedni kezdtek. Izraelben lassan kezdik kongatni a vészharangokat…

A bajt a delta-variáns okozza. Naftali Bennett izraeli miniszterelnök pénteken úgy fogalmazott:

a COVID-19 vakcinák által nyújtott védelem „gyengébb, mint reméltük” a delta variáns ellen. Tévedett, aki azt remélte, hogy a vakcinák önmagában megoldják a problémát – nem fogják,

mondta Bennett.

Az Izraelben szinte kizárólagosan használt Pfizer vakcina a delta ellen lényegesen kevésbé hatékony, mint a korábbi törzsekkel szemben, mondta Bennett, hozzátéve: mindnyájan a járvány lassulásában reménykedtünk, de a tények jelenleg azt mutatják, hogy nincs semmiféle lassulás – sem Izraelben, sem világszerte.

Az izraeli kormány egyik e heti kabinetülésén arról számoltak be, hogy

a koronavírussal újonnan diagnosztizáltak 2 százalékánál súlyos lefolyásúvá válik a fertőzés.

A jelenlegi napi új esetszámok alapján – ez kb. 700 eset – ez azt jelenti, hogy Izraelben a következő hat-hét hét során 1000 súlyos eset fordulhat elő.

A beutazási szabályokon máris komolyan szigorítottak: azok a személyek, akik a feketelistán szereplő országok valamelyikében jártak a közelmúltban (Argentína, Brazília, India, Mexikó, Oroszország és Dél-Afrika), semmiképpen sem léphetnek be az ország területére. Egyéb esetekben külföldi állampolgárok csak a bevándorlási hatóság, vagy a külügyminisztérium engedélyével – amit viszont csak különleges körülmények (és eljárások) esetén adnak meg. Az engedély megadása esetén is csupán 2 hétre szól.

(szd/Felvidék.ma/jpost.com/timesofisrael.com)