Új, de mégis ismerős arcot láthattak az M2 Petőfi TV nézői kedden este az Én vagyok itt! műsorvezetőjeként. A Dal 2018 felfedezettje, Dánielfy Gergő próbálhatta ki magát Koltay Anna oldalán az A38 Hajó stúdiójában.

Dánielfy Gergő a 2018-as A Dalban robbant be a köztudatba az Azt mondtad című szerzeményével, ami pillanatok alatt rádióslágerré vált, azóta pedig több új és népszerű dalt is alkotott. A több hangszeren játszó énekes-zenész – gitározik, zongorázik, szaxofonozik és klarinétozik – egészen új szerepben próbálhatta ki magát a közelmúltban. Július 27-én, kedden az M2 Petőfi TV népszerű programjában, az Én vagyok itt!-ben debütált műsorvezetőként Koltay Anna oldalán.

„Bár követem az Én vagyok itt! műsorait, voltam már vendég is nálatok, mégis iszonyatosan izgulok, közben pedig nagyon örülök, hogy itt lehetek. A kamera előtt, énekesként nem gondol bele az ember, hogy ennyire összetett és izgalmas a stáb kamera mögötti munkája, érdekes most ebbe belelátni. Ahogy a színpadi lét, úgy a műsorvezetői munka is egyfajta speciális jelenlétet igényel, de közben igyekszem magamat adni” – mondta nevetve az adásban Dánielfy Gergő, aki hamar megtalálta a helyét az új szerepben. A további részletek az Én vagyok itt! idézett adásában visszanézhetők.

Hétfőtől szombatig minden este 21.05-től Én vagyok itt! az M2 Petőfi TV-n, meghökkentő témákkal, sikeres fiatalokkal, izgalmas beszélgetésekkel, élő koncertekkel és kihagyhatatlan zenészinterjúkkal.

 Az Én vagyok itt! korábbi adásai visszanézhetők a MédiaKlikken.

(Sajtóközlemény)