Valószínűleg 2021 augusztusának elejére majd úgy fogunk emlékezni, mint arra a politikai időszakra, amikor a szlovák–magyar viszonyrendszerben támadt némi forgószél. A kiváltó ok – mint bizonyára közismert – egy somorjai emlékmű, mely a történelem máig megoldatlan és elhallgatott tényére, a magyarság csehszlovákiai kitelepítésre emlékeztet. Az emlékművet augusztus 2-án avatták, avattuk fel.
A sors úgy hozta, hogy kerek öt nappal később egy újabb kitelepítésnek mementót állító rendezvényen vehettem részt, mégpedig Máriakálnokon (németül Galling). A Mosonmagyaróvár szomszédságában fekvő települést sem kerülte el a világégés utáni átrendeződés. Igaz, itt a németek voltak azok, akiket házaik, szülőföldjük elhagyására kényszerített az akkor formálódó szovjet (kommunista) rendszer.
Nem kívánok történelmi kérdésekkel foglalkozni, csupán arra szeretnék rámutatni, hogy az egymástól légvonalban alig 20 kilométerre lévő két kitelepítési emlékmű nagyon hasonló emberi, családi és közösségi sorsokat szeretne az emlékezet láthatártalan „felhőjébe menteni”. A két emlékműnél viszont érzékelhetővé váltak fontos eltérések is.
Amíg a somorjai miatt „felpezsdült” a politikai élet, addig a máriakálnoki biztos, hogy nem csap hullámokat. Hogy miben kereshetjük ennek az okát?
A válasz sokkal, de sokkal egyszerűbb, mint azt gondolhatnánk. A történelmi tények feltárásra, vállalása, önmagunk, közösségünk és nemzetünk elé tárása a megfelelő társadalmi-politikai út. Amíg a szlovák elit „egy lezárt, elfeledett” történetként határozza meg a kitelepítést, melyet nem ildomos felemlegetni, sőt rá se kell mutatni, addig a „gallingi” avató beszédek egy másik szemléletet mutattak be. Egy olyan eszmeiséget, mely tisztázza, hogy a történelem viharos időszakai tanulságot szolgáltatnak a mai kor emberének.
Fotó: Őry Péter
Egyszerűbben, ha rossz is volt, meg kell beszélnünk, a vétkeseket nevesíteni kell, az elkövetésért bocsánatot kell kérni, a szenvedő félnek pedig meg kell bocsájtania. Ez lehetne a méltó út, így lehet békességet teremteni. Ezt érdemelné a somorjai emlékmű léte és avatása is. Hiszem, hogy mi, magyarok meg tudunk bocsájtani – talán belsőleg már meg is tettük, viszont – ugyanúgy, ahogy a pozsonyi parlamentben a németek esetében már pár évtizede megtették –
várjuk a bocsánatkérés nemes gesztusát és azt, hogy végre a pozsonyi elit is kimondja: a kollektív bűnösség akkor és most sem elfogadható!
A kitelepítési emlékművek jelek, melyek emlékeztetnek. Ahogy Máriakálnokon a megyei önkormányzat elnöke megfogalmazta, „nemcsak a borzalmakra, hanem a megbocsájtásra is emlékeztetnek minket”. Javaslom a szlovák politikai elitnek egy pozsonyi kitelepítési emlékmű létrehozást, melynek avatásánál közösen tudnánk a borzalmakra emlékezni. Ez hozná el a közös megbocsájtást és nem a csúsztatásokkal teletűzdelt internetes bejegyzések.
Higgyék el, a jó példa sokkal közelebb van, mint azt hinnénk!
(Megjegyzés.: írásom címe megegyezik a máriakálnoki németek 2021. augusztus 7-én felavatott kitelepítési emlékművének feliratával.)
(Őry Péter/Felvidék.ma)
