Kialudt az olimpiai láng, bezárta kapuit a 10. Felvidéki Ministráns Olimpia
(Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
A Jópásztor Alapítvány és a Pázmaneum Társulás szervezésében a Felvidéken tizedik alkalommal, Szőgyénben hatodik alkalommal került sor a ministránsok seregszemléjére, amely hatvan résztvevővel zajlott a Csongrády Lajos Alapiskolában és annak területén, augusztus második hetében.
A ministrálás nem „cikis” dolog, hanem hírnöki szerep, hiszen a ministráns Jézus szolgája, aki Jézust hirdeti minden tettével, nemcsak a templomban, hanem mindenhol. A négy nap alatt sportban, szellemi megmérettetésben és keresztényi viselkedésben tettek tanúbizonyságot azok a fiúk, akik egész évben segítik a lelkipásztorok munkáját és szolgálnak az Úr asztalánál. A rendezvény szervezői Farkas Zsolt és Andrusko Gyula lelkiatyák voltak, segítőikkel, a hajdani ministránsokkal és a templomokban szolgálatot teljesítő lányokkal.
(Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Regisztráció (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Érkeznek a ministránsok (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
A két szervező: Zsolt atya és Gyuszi atya (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
A két szervező: Zsolt atya és Gyuszi atya (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
A vendégek is kapnak mezt (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Már lobog az olimpiai láng (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Minden résztvevő megkapja az egyen-pólót (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Az olimpiai jelképekkel vonultak a templomba (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Érkezés a szentmisére (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Hajdani ministránsok, a rendezvény segítői (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Bevonulás (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
A Nagyboldogasszony-templomban (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Zsolt atya köszönti a résztvevőket (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
A 10. ministráns olimpia résztvevői (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
A rendezvény plakátja (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Kiértékelés (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Ajándékok, díjak sokasága várja a résztvevőket (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
A legkisebb résztvevők, a szőgyéni ministránsok (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Az első kategória aranyérmesei (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Az első kategória ezüstérmesei (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Az első kategória bronzérmesei (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Éremosztás (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Ajándékeső (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
A vezetők nevében Cserman Dávid vette át a harmadik helyért járó jutalmat (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
A második kategória ezüstérmesei (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Serleg az aranyérmeseknek (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
A második kategória csapata dobogó felső fokán (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Zsolt atya áldással bocsátja el a ministránsokat (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Zárószentmise Molnár Tamás atyával (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Kialudt az olimpiai láng, bezárta kapuit a 10. Felvidéki Ministráns Olimpia
(Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)