Ma csörgött a telefonom. Janovics István, Neszmély polgármestere hívott.
– Szia, István! Örülök, hogy hívtál.
– Szomorú hírem van. Meghalt Benkő Feri bácsi.
Annyira meglepett a hír, hogy hirtelen fel sem fogtam. Rákérdeztem újra. Igaz, Benkő Ferit nem láttam már hosszú évek óta, de volt idő, amikor napi kapcsolatban voltam vele. Akkor neszmélyi önkormányzati képviselő volt.
Vele és hídverő polgármestertársaimmal együtt jártuk a hivatalokat, hogy elérjük közös álmunk, a rendszeres kompjárat megvalósítását Dunaradvány és Neszmély között. Össze akartuk kötni a Duna két partját.
Először csak eszmei hidakkal, együttműködéssel, szeretettel, később valós hidakkal, kompjárattal. Bíztunk benne, hogy összenő, ami összetartozik.
Tréfásan azt szoktuk mondani, hogy Duray Miklós a hídverés atyja, hiszen ő látta meg Duna két partján fekvő községek önkormányzatai együttműködésében rejlő lehetőséget, Benkő Ferenc meg a motorja, mert ha mi, polgármesterek belefásultunk már a kudarcokba, ő jött, és felrázott bennünket.
Mindig volt ötlete, mindig akart valami újat, mindig volt biztató szava.
Sok felvidéki fiatal számára szép emlék az általa szervezett újságíróiskola. Az ott tanultaknak hasznát vehették életük során, még ha újságírók nem is lettek. Emlékszem, hogy mekkora élmény volt számunkra még az is, hogy
büntetlenül énekelhettük a Hídverő Napokon a nálunk tiltott magyar himnuszt, erősödhettünk magyarságban, érezhettük, hogy összetartozunk.
Csodás rendezvények voltak a Hídverő Napok Neszmélyen, rétessütéssel, néptánccal, kultúrműsorral, szeretettel és együvé tartozással.
Most érik be az akkor elvetett mag gyümölcse. Nemrég boldogan újságolta, hogy kotorják a Dunát, készül a kikötő a Duna két partján.
Reményeink szerint jövőre elindul a komp is.
Benkő Ferenc nélkül.
Köszönjük munkáját, jövőbe vetett hitét és emberségét. Emlékét megőrizzük!
***
„Amikor engem polgármesternek választottak, és a programomat meghirdettem, úgy döntöttünk a képviselőtársaimmal együtt, hogy rácáfolunk Ady Endre szomorkás vallomására, mely szerint a Duna partján sosem éltek boldog, kacagó népek. Elkezdtük a Duna-partot fejleszteni, hogy a kiváló adottságokat a falu javára fordíthassuk – nyilatkozta korábban a 24 óra című lapnak a település polgármestere.
És valóban: a művészeti iskola, a tűztáncház, a vízimalomszínpad, a gasztronómia, a borkóstolás, a hajóskanzen, a turizmus fellendítését szolgáló számos program a kicsiny falut világszerte ismertté tette. Svájci, holland és amerikai hajók kötöttek ki, 4-5 órás programmal várták a külföldieket, amelynek elmaradhatatlan részét képezte a neszmélyi rétessütés. A rétest a Duna-parton sorakozó kemencékben sütötték, a falu apraja-nagyja részt vett az előkészületekben, a kemencét a vendégek is kipróbálhatták… A sikertörténetnek azonban váratlanul vége szakadt.”
(Dr. Szabó Olga, volt parlamenti képviselő, Path község korábbi polgármestere/Felvidék.ma)
