Fotó: TASR

A létminimum összegének változását követően több mint 30 ezer nyugdíjas ellen indult végrehajtást szüntet meg, vagy csökkenti a törlesztőrészlet összegét a Szociális Biztosító – jelentette be kedden Zuzana Dvoráková, a biztosító szóvivője.

A létminimum összege 2021 júliusától 214,83-ról 218,06 euróra emelkedett.

„A létminimum összegének emelése azt jelenti, hogy a levonás után megemelkedik azoknak a nyugdíja, akik ellen végrehajtás indult. Ez körülbelül 30 500 nyugdíjast érint, 30 ezer nyugdíjastól kevesebb összeget fognak levonni, 500 nyugdíjas ellen pedig megszűnik a végrehajtás” – magyarázta a szóvivő.

A létminimum emelésével megemelkedik az a minimális összeg, amennyinek a levonás után meg kell maradnia a nyugdíjból. Ezért a Szociális Biztosító emeli azok nyugdíját, akik ellen végrehajtás folyik, és csökkenti a levonás összegét.

A levonások utáni minimális összeg emelkedése azt is jelenti, hogy olyan helyzetben, amikor a levonás után megmaradt nyugdíj kevesebb lenne, mint amennyit a törvény szerint a nyugdíjasnak meg kell kapnia, megszüntetik a nyugdíjas elleni végrehajtást.

„A változásokról idén is írásban tájékoztat minden érintett nyugdíjast a Szociális Biztosító” – közölte Dvoráková, és hozzátette, a nyugdíjasok augusztusban megkapják a tájékoztatást.

Az értesítés egyebek mellett azt a dátumot is tartalmazza, amelytől a megemelt összegű nyugdíjat folyósítják, valamint azt is, hogy mikortól szüntetik meg a levonásokat.
Mivel a nyugdíjakat előre fizetik ki, a végrehajtás miatti levonás összegét augusztustól csökkenthetik. Ebben a hónapban a nyugdíjasok megkapják a júliusi levonás összegét is.

(tasr/Felvidék.ma)