Fotó: Kiss Márton

A komáromi amatőr tartalomgyártó, Kiss Márton bő féléves kihagyás után visszatért, hogy folytassa Felvidék kisebb-nagyobb településeit bemutató videósorozatát, az Úton a Felvidéken-t. A sorozat első évadjában a kalandor két társával kiegészülve, Nyitrára, Dunaszerdahelyre, Érsekújvárba, Párkányba és Rozsnyóra kalauzolta el a nézőit. A második évad első epizódjában pedig a bodrogközi kisvárosba, Királyhelmecre látogatott el.

A Komáromi Kalandor célja a videósorozattal az, hogy a saját szemszögéből felfedezze az általa meglátogatott felvidéki településeket és azok vonzáskörzetét, ezzel pedig arra szeretné motiválni a nézőit, hogy a későbbiekben saját maguk is ellátogassanak ezekre a helyekre. Marci szerint nem kell világgá mennünk ahhoz, hogy egy jót kiránduljunk, hiszen ahhoz elég nekünk a Felvidéken utazni.

A sorozat első évadának dramaturgiája alapjában véve úgy nézett ki, hogy a bemutatott városok mellett a srácok a települések vonzáskörzetét is megmutatták a nézőknek. Az egyes epizódok 10 perc körüliek voltak és főleg a zenére vágott vágóképek dominálták a videókat. Ugyan elhangzott egy-két fontosabb információ a meglátogatott településekről, a tartalom azonban főleg a képi világra fókuszált.

A kamera előtt álló és a vágóasztal mögött ülő Marci, a beérkező építő jellegű kritikák hatására, kicsit változtatott a sorozat koncepcióján és második évadára behozott néhány újítást. A legszembetűnőbb változás talán az, hogy Gubík László tanácsára

felkeresett olyan köztiszteletnek örvendő királyhelmeci embereket, akik a saját területükön kimagasló eredményeket értek el és ezekkel az eredményekkel a város fényét növelték. Ezekkel az emberekkel pedig egy rövid interjút készített a tevékenységükről.

A másik legjellegzetesebb változás pedig Helmec–specifikus, hiszen Marci édesanyja királyhelmeci születésű, ezért a videós az interjúk és az alapinformációk mellett saját történetek és emlékek mentén próbált komplex képet adni a bodrogközi településről. Marci elmondása szerint reméli, hogy a forgatás alatt felmerülő nehézségek ellenére a végére egy kerek és élvezhető epizódot sikerült összehoznia, a szívéhez közel álló Királyhelmecről.

(Felvidék.ma)