Molnár István lelkipásztor (b2), Grezsa István, a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelõs miniszteri biztos (b3), Molnár Éva lelkipásztor (b4), Géresi Róbert püspök (b5) és Molnár Elemér lelkipásztor (b6) átadják a helyi Református Egyházközség új óvodáját és bölcsődéjét Királyhelmecen 2021. szeptember 7-én. A beruházást 464 millió forinttal segítette a magyar kormány. MTI/Vajda János

Az óvoda életre szóló elkötelezettséget ad a nyelv és kultúra iránt – jelentette ki Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos a felvidéki Királyhelmecen, ahol kedden átadta a helyi Református Egyházközségnek a program keretében épített óvodáját és bölcsődéjét.

A miniszteri biztos beszédében kiemelte: az, hogy ezúttal a Felvidék gazdasági hátránnyal küzdő keleti részén került sor intézményátadásra, jelzi a magyar kormánynak azt az alapvetését, hogy

nincsenek első és másodosztályú magyarok, hanem a nemzet része minden magyar.

Rámutatott: már az intézmény kivitelezése, az építőipari cégek kiválasztása során is megmutatkozott, hogy ezekről a keleti területekről nagyobb az elvándorlás, nem pörög a gazdaság, ami még szükségesebbé teszi a segítséget. Hozzátette: így annak ellenére, hogy az óvodaprogram már az utolsó fázisában jár, engedtek a reformátusok kérésének, és bejelentették, hogy még egy új intézmény megépítését támogatják, az ország legkeletibb csücskében lévő Tiszacsernyőn.

MTI/Vajda János

A miniszteri biztos felidézte: a királyhelmeci templom falán a Jelenések könyvéből van egy idézet, a “légy hű mindhalálig”. Megjegyezte: ez a gondolat megfelel a magyarság megerősítését célzó programok célkitűzéseinek is, hiszen a magyar nyelvű nevelést biztosító intézmények a gyermekek számára életre szóló elköteleződést jelentenek.

Az óvodák egy életre szóló elkötelezettséget jelentenek a nyelv és kultúra iránt, ugyanakkor olyan kiművelt emberi utánpótlást is hoznak, ami nélkül nem lehet sikeres a nemzet

– szögezte le Grezsa István.

A Királyhelmecen kedden átadott intézmény két óvodai és egy bölcsődei csoportnak, azaz mintegy 52 magyar gyereknek tud kiemelkedő színvonalú elhelyezési és oktatási lehetőséget biztosítani. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház fennhatósága alá tartozó intézmény, az egyházközség által részben vásárolt telken épült meg, s így egy 800 négyzetméteres épület jött létre. Az intézmény megépítését 464 millió forinttal segítette a magyar kormány.

Grezsa István, a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos beszédet mond Királyhelmecen, a helyi Református Egyházközség új óvodájának és bölcsődéjének avatása előtt tartott istentiszteleten 2021. szeptember 7-én. MTI/Vajda János

A délután folyamán Grezsa István egy másik, teljesen új óvodát és bölcsődét is átad a Felvidéken, az ország ugyancsak keleti részében lévő Nagykaposon. Ez a szintén- a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház fennhatósága alá tartozó intézmény 25 gyermek befogadására alkalmas, két óvodai és egy bölcsődei csoportnak ad majd helyet. A 783 négyzetméteres intézmény a magyar kormány 441 millió forintos támogatásának köszönhetően valósulhatott meg.

A helyi Református Egyházközség új óvodája és bölcsődéje az avatás napján Királyhelmecen 2021. szeptember 7-én. MTI/Vajda János

Az óvodafejlesztési program keretében az egész Kárpát-medencét tekintve 179 új intézmény építése, illetve 713 intézmény felújítása lett tervbe véve. Ezen belül a Felvidéken 33 új óvoda és bölcsőde épült vagy épül, illetve 132 lett vagy lesz felújítva. A Felvidéken nagyrészt már csak a teljesen új intézmények átadása van hátra.

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot 2016 decemberében, illetve 2017-ben hagyta jóvá a magyar kormány. A program, amely részben követi, részben pedig párhuzamosan fut a magyarországi óvoda és bölcsőde fejlesztési programokkal, Trianon óta a határon túli óvodákat célzó legnagyobb befektetés. A program két ütemében 38 és fél milliárd forint forrásból újítják meg az óvodai és bölcsődei rendszert Kárpát-medence- szerte. A program a tervek szerint 2022 végéig fejeződik be.

(MTI)