Ezen a vasárnapon, szeptember 26-án különös elragadtatással látogatott meg az Úr. Egyfelől a Szentháromság utáni 17. vasárnapra rendelt, ám az egész előttünk lévő hétre érvényes herrnhuti Losung Igéjével: „Aki Istentől született, az legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk” (1Ján 5,4).
Másfelől elragadtatásom oka, hogy ezen a vasárnapon került sor ünnepélyesen a Pesterzsébet-Szabótelepi Református Egyházközség Makovecz által tervezett gyönyörű új temploma, az Összetartozás temploma felszentelésére Orbán Viktor miniszterelnök és Balog Zoltán püspök, a Zsinat lelkészi elnöke szolgálatával. Lelki kötődésem oka, hogy ebben a gyülekezetben szolgálhattam 12 éven át.
Elragadtatásom oka harmadjára az a szubjektív érzés, ami őszre fordulóban mindig elfog: miközben a természetben a falevelek gyönyörű színpompában lassanként hullnak lefele, különös haláltáncot járva hullásuk közben, a lelkem ilyenkor pneumatikus, Szentlélek-csodaként nem lefele, a szomorúság völgye felé, hanem felfelé, az örömtenger fele hull – Istenemhez. El egészen a Jelenések könyvében, számomra mindig azúrkék-zöld, Adria-színben megjelenő üvegtengerig.
A drága Bárány végigkocog az üvegtengeren…
Belső látomásban az egész életem felfele, Istenhez hulló falevél. Így élem át a Szentlélek mindennemű gravitációt, lefele húzó lét és létezés terhelést, bűnsüllyesztő erőt legyőző hatalmas ellenerejét. A kegyelmi vonzás hatalmát és gyönyörűségét. A Jelenések 4,6-ban és 15,2-ben olvashatók szerint. „A trón előtt mintha üvegtenger lett volna, kristályhoz hasonló” – „És láttam valami üvegtenger-félét, amely tűzzel volt vegyítve, és láttam azokat, akik legyőzték a fenevadat, annak képmását és nevének számát, amint az üvegtengernél álltak az Isten hárfáival, és énekelték Mózesnek, Isten szolgájának énekét és a Bárány énekét”.
Az üvegtenger mellett szólnak Isten hárfái, lelkemben visszhangzanak az angyali pengetések elragadó zenei harmóniái. Lélekben érdemtelenül és földi porszemként, de odasodort falevélként én is éneklem el-elcsukló, boldog, önfeledt, meghatódott hangon, ám belesimulva az üvegtenger mellett állok éneklésébe Mózes és a Bárány énekét. Az oly’ sok szenvedést ránk szabadító, tengerből feljövő fenevad (Jel 13,1) és a nagy vizek mellett ülő nagy parázna (Jel 17,1) diszharmóniájának teljes és tökéletes ellenpontozásaként, ellenénekeként. Ami betölti a mindenséget, a harmadnapra Győztes Bárány himnuszát, s ezt meghallják mindazok, akiket a Lélek hallókká tesz. Ez az az üvegtenger, amely magához vonzza idők és terek fölött, időfölötti szívként (H. Dooyeweerd) azokat, akik földi sorsukat, esendő létezésük éjszakáiban és nappalaiban a Bárányra bízták magukat.
A Lélek elragadtatásában, ott az üvegtenger mellett eszembe jutnak Pilinszky János felekezeteken túli lelkülettel, Isten hárfásaként megsejtett, gyönyörű, látomásos sorai: „És ki nem fél közülünk? Ki ne félne,/midőn szemét az Isten is lehunyja,/és leborulnak minden angyalok,/és elsötétül minden kreatúra?//A bárány az, ki nem fél közülünk,/egyedül ő, a bárány, kit megöltek./Végigkocog az üvegtengeren/és trónra száll. És megnyitja a könyvet/”.
Ami felsejlett már bennetek is, azt mondom nektek…
Itt állok lélekben, látomásos elragadtatásban, behunyt szemmel, és rakétasebességgel odaszáguldva a Titkok Üvegtengeréhez, pneuma-széltől hajtva, s miközben velük, a fenevaddal megküzdöttekkel hallgatom az éteri koncertet, az emberi füllel alig sejthető tökéletesség-harmónia dallamokat, megfogalmazódik bennem pár üzenet. Olyan hegycsúcsos, tiszta levegőben, a mindennapok szürke pora, fojtogató szófüstjei fölé emelkedve. És ezeket az újra fogalmazott mondatokat vágyom megosztani veletek, Kedves Olvasók, akikben van alázat Istentől ahhoz, hogy képesek legyetek a másik bűnös ember elragadtatott, isteni ihletésű bizonyságtételére odafigyelni.
Meghallva, ahogyan a Bárány végigkocog a kozmikus némaságba merült, ezért kristálytiszta hangot adó szentség-üvegtengeren, minden lépése egy-egy hatalmas koccanás a lelkemben is. Szavak keresésre indító, drága égi inspiráció. Az üvegtenger mellől üzenem nektek a bennetek is felsejlő ismeretet: megszületni helyetted senki sem tud, személyes létezésbe csöppenő sorsodat tekintsd páratlan kincsnek, ami nem a tiéd, hanem Istené – „Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?” (1Kor 4,7).
Üzenem nektek a bennetek is felsejlő ismeretet:
újjászületni helyetted senki sem tud, fogadd el a feléd nyúló Isten-kezet, hadd teremtsen belőled más embert, mert neki van hatalma erre is – keresd meg a más utat, amelyen újjászületett emberként járhatod életutadat – „Más úton tértek vissza hazájukba” (Máté 2,12).
Üzenem nektek a bennetek is felsejlő ismeretet:
élni éltető életet helyetted senki sem fog, minden pillanatban Isten szent színe előtt érezzétek magatokat – „A júdaiak valamennyien ott álltak az Úr színe előtt gyermekeikkel, feleségeikkel és fiaikkal együtt..” (2Krónika 20,13).
Üzenem nektek a bennetek is felsejlő ismeretet:
meghalni helyettetek senki sem fog, s nem mindegy, hogy az a pillanat Krisztus-minőségű, nagy és boldogító átlépés lesz-e Őhozzá vagy félelmek sötét éjszakájaként tekintesz rá – „Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad” (János 6,68).
Üzenem nektek a bennetek is felsejlő ismeretet:
örök életre jutni, üdvözülni helyetted senki sem fog, ezért fogadd el azt az egyetlent, Isten Bárányát, Akiben mindez helyetted és éretted igenné és ámenné lett – „Nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk” (ApCsel 4,12).
Ott, az üvegtenger mellett és mellől, melynek olyan gyönyörű még a neve is görögül, hogy idekívánkozik: THALASSZA HÜALINÉ – látom-hallom a magam életére és mindenkire érvényes biztatást: „Bölccsé teszlek és megtanítalak téged az útra, amelyen járj, szemeimmel tanácsollak téged” (Zsolt 32,8).
Áldott hetet mindenkinek ebben az értelemben!
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
