Visszafogott, mondhatni tartózkodó örömködés közepette alakult meg végre a felvidéki magyarság új pártja, a Szövetség, amit páran – valljuk be őszintén – indokolatlanul messiásként vártak. Mindenesetre nem árt óvatosnak lenni, mivel a három párt új köntösbe bújtatása, mindenféle megújulást nélkülözve hagy némi kívánnivalót maga után…
Az évtizedes árkok, ideológiai, világnézeti szembenállások számos kihívás elé állítják az új formációt, de ahogy mondani szokás, a puding próbája az evés, így kár lenne ítéletet mondani egy újszülött felett annak pusztán eredendő bűnei miatt.
Az egyik legnagyobb kihívás viszont rögvest fejtörést is okoz a gyűjtőpártnak, amire látható módon nem volt felkészülve. De vajon mire készültek akkor Forróék, ha a legelemibb kérdés rögtön kibillenti őket? Az újságírók ugyanis jószerivel nem a „nem cél hanem eszköz” szintű agyoncsépelt lózungokra kíváncsiak, hanem például arra, hogy a nem cél, hanem eszköz eljövetelekor majd
kivel, kikkel és hogyan kívánják érvényesíteni a felvidéki magyarság érdekeit? Láthatóan minden szövetséges tisztségviselő csak dobálja egymáshoz a témát, mint a forró gesztenyét.
Persze minden vitán felüli, hogy ember legyen a talpán, aki el tud igazodni a jelenlegi szlovák politikai palettán, de az illetékesektől – ha már ilyen szépen törtetve átmentették magukat összefogtak –, joggal várható el, hogy világos válaszokat kínáljanak.
Úgyhogy aki erre az egyszerű, mégis megválaszolhatatlan kérdésre releváns választ tud adni a politikailag, értékrendileg és világnézetileg teljesen heterogén és széttöredezett felvidéki magyar társadalomnak, az egy népmesei frázissal élve megnyerheti a fél felvidéki királyságot (persze teljesen üres kincstárral).
Úgy meg aztán különösen nehezített a pálya, hogy a három szövetséges párt – vagyis immár platform – közül az egyik konzervatív, a másik balliberális, a harmadik pedig pusztán opportunista (mindenki döntse el, melyik melyik).
Na, de nézzünk végig ezen a szlovák(iai) politikai csatatéren, mint Theoden király Rohan pusztáin…
Forró Krisztián a Szövetség alakuló kongresszusán tartott sajtótájékoztatón, illetve egy stúdióbeszélgetésben is leszögezte, hogy a szlovák pártok közül a Smert és a Kotelbáékat tudja kizárni. Simon Zsolt, a Magyar Fórum elnöke ezzel szemben konkrétabb volt, a Kotlebáékból kivált Republika pártot és a Ficoékat otthagyó Pellegrini vezette Hlast is elutasítja, illetve az azóta teljesen leamortizálódott SNS-t. Ennek fő indoka, hogy valamennyi felsorolt vagy extrém szélsőséges, vagy részese volt annak a maffiakormányzásnak, amit nehezen tud lemosni magáról Szlovákia még sokáig. Ebben bőven van ráció, csupán egy bökkenő van a Szövetség számára, hogy ennek a Híd is részese, ha úgy tetszik bűnrészese volt, amiért a létének megszűnésével fizetett. Bár kétségtelen, hogy Pellegrini egy szalonképesebb Fico, mégis nehezen feltételezhető, hogy a Szövetség vállalná velük a partnerséget.
A parlamenti ellenzék ezzel gyakorlatilag kizárva. Marad a jelenlegi kormány, ami bár jobboldalinak vélhető, mégis értékrendileg még távolabb áll a Szövetségtől és annak platformjaitól (ez alól kivételt talán csak az opportunisták képeznek).
A legtisztább helyzet tán az OĽaNO-val lehet, főleg, hogy van egy magyarja is, Gyimesi Juraj/György személyében. De ami az előny, az gyakorlatilag hátrány is. Bár Matovičcsal az MKP-nak kimondottan jó viszonya volt, a legerősebb kormánypárt hitelessége teljesen megborult kiszámíthatatlan, következetlen döntései miatt. Ezáltal, míg korábban sokan reménykedtek a magyarok közül is Matovičékban, addig ez mostanra gyökeresen megváltozott és nem sokan veszik komolyan, akkor sem, ha Heger személyében egy színtelen-szagtalan, jellegtelen bábszemélyt tettek a kormány élére. Továbbá ehhez járul hozzá Gyimesi személye, aki kimondottan konkurenciája a „magyar egységnek”, ráadásul a régi keményvonalas MKP-s vehemenciával szidja és támadja a Hidat, ahol csak éri.
Boris Kollár Sme rodinájáról túl sokat kár írni, a fickó mindent megtestesít, amit a Szövetség és úgy általában a jóérzésű emberek elutasítanak: ködös, maffiagyanús múlt, bizniszelő jelen, értéksemlegesség, kiszámíthatatlanság, mocskos ügyletek.
Első ránézésre viszonylag kevésbé problémásnak tűnik az SaS, mely pár évvel ezelőtt tárgyalt is az MKP-val egy esetleges közös indulásról, sőt pályájuk legelején a Híddal is. A párt vállaltan liberális irányultságot követ, ami a felvidéki konzervatív szavazóknak nehezen lenyelhető, de mentségükre lehet mondani, hogy bizonyos kérdéseket konzervatívabban is tudnak látni (ha akarnak). Ugyanakkor
mégiscsak kitermeltek egy Martin Klust és ők jelölték külügyminiszternek Ivan Korčokot is. Mindkettőről sok minden elmondható, csak az nem, hogy barátai lennének a felvidéki magyaroknak… és még finoman fogalmaztunk.
Maradt végül a Za ludí nevű formáció, ami a korábbi köztársasági elnök, Kiska projektje volt, aki még azelőtt lelépett, hogy a párt logóján megszáradt volna a festék. Jelenleg bár kormánypártnak nevezik, de gyakorlatilag megszűnt létezni. Nincsenek képviselői, tagságuk nem is volt, a politikai potenciáljuk pedig azzal el is fogyott, hogy Kiska vette a kalapját, úgy 1% körül mozog.
Látható, hogy ez a felhozatal nem ad okot túl fényes optimizmusra, amikor a Szövetség szövetségeseit keressük…
Na, de a végére tekintsük át a futottak még kategóriát, ami a Szövetséghez hasonlóan az 5%-os bejutási küszöb alatt vár jobb sorsra. Némileg kilóg ebből a sorból a Progresszív Szlovákia, amit befutónak jósolnak a közvélemény-kutató ügynökségek. A pártnak bár magyar tagozata/platformja is van, ám lényegéről a legtöbbet az árul el, hogy a magyarországi Momentum testvérpártja, amiről köztudott, hogy nyugati érdekeket szolgál ki. Egyes anyaországi források biztosra veszik, hogy a hálózat mögött a jó öreg Soros Gyuri bácsi áll (és tolja a zsozsót).
Kifelejtettük még a KDH-t, ami a Szövetséghez, illetve a korábbi MKP-hoz hasonlóan gyakorlatilag 10 éve nincs a parlamentben, de állandó jelleggel 5% körül mozog (választásokkor rendre alatta). Talán ez tűnik a legközelebbi potenciális szövetségesnek a Szövetség számára, ráadásul ez a párt képviseltette magát egyedüliként a somorjai alakuló kongresszuson, igaz egy teljesen ismeretlen alelnökkel. Viszont ha belegondolunk, magyarként nem túl jó emlékek idéződnek fel bennünk a KDH-val kapcsolatban egy-egy magyar téma kapcsán.
Itt kell megjegyezni továbbá zárójelben, hogy sokatmondó jelzés volt az is, hogy a nevezett kongresszuson a külhoni magyar pártokon kívül a magyar kormány politikusai sem voltak jelen, de szlovák térfélről is csak a KDH.
Maradt még az 1% körülüli Vlasť (Harabin) és Dobrá voľba, melyek ugyebár Fico zsebéből lógnak ki, míg a liberális Spolu korábban a már emlegetett Progresszív Szlovákiával indult (sikertelenül) koalícióban.
Végére pedig azért ne menjünk el szó nélkül a hármas szövetségi buliból kimaradó Magyar Fórum és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség mellett sem. Bár utóbbi egyértelműen a Híd csatlósa volt, s mára likviditási anyagi gondokkal küzd, lehet, hogy a későbbiekben megéri még a hidasoknak életben tartani, növelve ezzel mozgásterüket, zsarolási potenciáljukat a Szövetségen belül. Simon Zsolt projektje pedig bár tipikus egyszemélyes one man show, de aki ismeri az MKP-t és a Hidat is faképnél hagyó volt mezőgazdasági minisztert, az tudja, hogy naivitás lenne őt lebecsülni.
És azokról a mozgalmacskákról nem is beszéltünk még, akik ugyancsak nem túlságosan barátai a Szövetségnek: Új Egység Mozgalom, MagyarOké stb. Esetükben viszont
saját egójuk olyan szintű korlátokba zárja vezetőiket, hogy e karanténból nehezen tudnának konkurenciát jelenteni a Szövetségnek.
Egy szó mint száz, a Szövetség nemcsak belügyeivé vált, részét képező partnerek terén nincs könnyű helyzetben, de a külső partnerek, potenciális szövetségesek keresése területén sem, melyek nélkül kutya nehéz lesz a parlamenti bejutást „nem cél, hanem eszköz”-nek használni az érdekérvényesítés vonatkozásában.
(Csonka Ákos/Felvidék.ma)
