Évi 300 ezer eurót kaphatna a kulturális minisztériumtól a Csemadok – Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség. Az erről szóló előterjesztést pénteken második olvasatba utalta a parlament.

A törvény célja, hogy jogi keretet alkosson arra, hogy évi rendszeres hozzájárulást kaphasson a Csemadok a kulturális minisztérium költségvetéséből.

A törvényjavaslatot előterjesztő Gyimesi György (OĽaNO) szerint a Csemadoknak kulcsszerepe van a Szlovákiában élő magyarok nemzeti identitásának, kultúrájának megőrzésében és ápolásában, valamint társadalmi érdekeik védelmében. „A szervezet polgári társulásként működik, 53 ezer tagja és több mint 400 helyi szervezete van” – áll a javaslat indoklásában.

A törvénytervezet ismerteti a Csemadok tevékenységét is: ismeretterjesztés, érdekvédelem, a nyelvi kultúra ápolása, rendezvények szervezése, valamint „a magyarság tárgyi és szellemi kultúrájának hozzáférhetővé tétele és gyarapítása”.

Ha a törvényt elfogadják, 2022. január 1-jétől léphet hatályba.

(TASR)