Keresztyénekként egy hét múlva új esztendőt köszöntünk. Nem szilvesztert ünneplünk, hanem az egyházi naptár szerinti új évet, ami advent első vasárnapjával kezdődik. Ez a mai vasárnap pedig az örökkévalóság vasárnapja.
Protestánsként eleink először 1589-ben kezdték jegyezni az annus ecclesiasticust, az egyházi évet vagy más megjelöléssel az annus liturgicust, azaz liturgiai évet. A franciák követték a 17. század elején ezt a protestáns beosztást, elnevezték az egyházi évet année chrétienne-nek, keresztyén esztendőnek. A 18. század második felében année spirituelle-nek, lelki esztendőnek hívták már, szemben a polgári naptári évvel. A britek 1790-től Christian year-ről, keresztyén évről beszélnek. Amennyire formailag különbözik az egyházi év a polgáritól, tartalmilag annál inkább megjelennek, és szembe tűnnek a különbségek – ma is.
Többdimenziós év- és életszemléletünk
Már arra érdemes figyelnünk, hogy a mai vasárnap, amivel az egyházi év zárul, eleve felfelé emeli a tekintetünket és a gondolkodásunkat. Az egyházi év utolsó pillanataiban a keresztyén embereket nem az elmúlás fájdalma, szomorúsága tölti el, hanem az a reménység, ami nem adja meg magát az orrlógatásnak, a lefele tekintésnek, az élet, a történelmi idő értelmetlenségei feletti kesergésnek. A pesszimizmusnak vagy cinizmusnak sem.
Gustav Heinemann (1899–1976), egykori német elnök írta: „A világ urai és birodalmai jönnek-mennek. A mi Urunk és az Ő Országa mindig jön, előttünk van”.
Kálvin sok életiránytűt hagyott ránk. Köztük ezt is: aki sub specie aeternitatis, azaz az örökkévalóság hitével, szemléleti magaslatáról látja az életet, az mindig „fenn” van, „csúcsjáró a mélységekben is”. Miként az egyházi év záró vasárnapja is. Az örökkévalóság reménysége, a semminek sincs vége, aminek látszólag vége van hit-pozitivizmusa, amikor a végső dolgok hitben elrendeződtek (Bonhoeffer), ez minden dolgunkat, ami az utolsó pillanatokat megelőzi, évtizedeken át, helyre segít tenni, áthangolja. Pozitív életszemléletünk, protestáns életfilozófiánk derűjét nem a földi eredményesség, siker, hanem létezésünk égi-mennyei beágyazottságának bizonyossága adja meg. Imáinkban, bibliaolvasásunkban az éteri muzsikát, az angyalok karácsony éji énekét meghalló hit emeli fel tekintetünket, mint akik nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, hiszen a láthatók ideig valók, a láthatatlanok örökkévalók (2Kor 4,18).
Túl – túllátás, átlátás képessége
Ha csak ebben az életben reménykedünk, minden embernél nyomorultabbak vagyunk (1Kor 15,19) – tanítja az apostol. Ez a mennyei kapaszkodó, a minden elképzelhetetlent felülmúló másik dimenzió hite és tudata, a túlnani bizonyossága az igazi transzcendens kötődése embersorsunknak. Mennyei gyökérrendszerünk, transzcendens rádiuszunk van. És erre a megtartó, éltető hitre, a köztünk járó Úr Jézussal való életközösségre falat kenyérként szükségünk van. Hiszen az egyik legnagyobb nyomorúsága az emberi sorsnak, hogy egydimenziós szemlélettel belekapaszkodunk, görcsösen ragaszkodunk a múlandóhoz, kisebb-nagyobb bálványainkhoz. Ami csak látszólag és időlegesen a miénk. Amit csak „használatra” kapunk. Relatív, de veszendő kincsek ezek. Istent és az Általa teremtett létet, túlnanit és innenit „örökre” kapjuk. Csak ezeknek van abszolút értéke.
Ezredévek óta ezért keresték filozófusok, vallásalapítók a túltekintés, a transzcendálás lehetőségét. És nem érték el. Jézus Krisztusban karácsony mélyhumán-istenmély éjszakáján Fiában maga Isten indult el felénk. Lehozta azt, amire valóban az egész embervilágnak, minden embernek szüksége van: az Isten-közelséget, a határtalan és örök istenközösséget. Az innovatív, újjáteremtő túlnani világot egészen belehozta a szívünkbe, rövidke földi sorsunkba. Inplantálta értékvilágát belénk. Gyökeresen másként, mint a ma olyan sokat emlegetett, joggal vitatott önmegváltó, önistenítő Yuval Noah Harari filozófus Homo Deus=emberisten koncepciója. Aki mindent félretolva, az Ószövetség és az Újszövetség kijelentésvilágát is lenullázva hirdeti, hogy a történelem célja az emberek megistenülése, a halál eltörlése, a mesterséges intelligencia, az Algoritmus bálványistensége révén az ember önmeghaladása. A transzhumánum elérése.
Nemrég Harari háromkötetes (nálunk is megjelent), hamis messianizmust hirdető munkája nyomán Lipcsében nagy konferencia volt, melyen megvitatták a Homo Deus, az emberisten kontra Isten-Ember, a Deus Homo ellentétes koncepcióját.
Ennek sok filozófiai, teológiai, etikai következtetése között az egyik kulcsmondat: az ember emberré válása nem „istenné válásával”, hanem krisztianizálásával, Krisztusba öltözésével teljesedik be. Ahogyan azt a 12. században már Európa egyik alázatos keresztyén géniusza, Anselm megírta: Miért lett emberré Isten? Cur Deus homo? Hogy az ember emberré válhasson. Emberré válás – Isten emberré válása segítségével! Örökkévalóság vasárnapján jó elgondolkodnunk, mennyire fontos a túllátás képessége. Hogy túl lássunk, átlássunk a hamis próféciákon, az áligazságokon. És ellenálljunk nekik. Annak a kísértésnek, hogy ha már a modern Bábelekkel, felhőkarcolókkal, rakétákkal nem jutunk közelebb Istenhez, akkor önmagunk bábelivé, felhőkarcoló magasba emelt tudatával, önhittségével, téveszméivel még annyira, tapodtat sem jutunk Őhozzá, embertársainkhoz és önmagunkhoz sem közelebb. Elégedjünk meg a jászolbölcső mélységével, hogy valóban emberekké nevelődjünk – családban és közösségekben, Európában és itthon.
Előre – az égi-földi szeretetkultúráért
Örökkévalóság vasárnapja kiváló lelki magaslati pont arra is, hogy áttekintve, végigtekintve földi életünk különféle dimenzióit, helyes arányokhoz jussunk. Jézus egyik mondatában utal arra, hogy aki az eke szarvára teszi a kezét, ne tekintgessen hátra (Lukács 9,62). Az igazi irány nekünk az előre, felfele, túltekintve. Pállal pedig azt valljuk: „amelyek előttem vannak, nekifeszülve, célegyenest futok Isten felülről való elhívása jutalmáért” (Fil 3,14).
Örökkévalóság vasárnapján csodálkozzunk rá arra, milyen nagy dolgot cselekedett érettünk Isten: földi formában eljött közénk, egészen lehajolt hozzánk.
Hogy égi-mennyi, örök és „multiverzumos” szeretetkultúrájának közösségébe fel- és beleemeljen. Hogy az Ő teljességéből vegyünk, éljünk – kortéveszmék, ember- és emberiségtorzító, romboló szellemi, lelki tornádók közben is. Boldog aeternitatist, örökkévalóság vasárnapját, a mély és magas, teljesebb dimenziókra szívünket-szemünket felnyitó egyházi év végét mindenkinek!
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
