Alább a Magyar7 hetilap november 23-i számának a tartalmát ajánljuk Olvasóink figyelmébe.

Csak eljött, amitől tartottunk. És a nyári nagy szabadáré után várható volt. Ismét megteltek a kórházak, és megint teljes gőzzel üzemelnek a krematóriumok, egyre több ismerősért, közismert emberért kell imát mondanunk, hogy ne hagyjon itt minket idő előtt – írja vezércikkében a lap főmunkatársa, Kövesdi Károly.

A témát folytatja Kolek Zsolt a Közélet rovatban, hiszen múlt hétvégén népességarányosan Szlovákiában találták a legtöbb új fertőzöttet a világ országai közül. Eközben a társadalmi robbanástól tartva a Heger-kabinet tojástáncot jár a járványkezelésben.

Telefonnal küzdenek Európa nagyjai a békéért, hiszen a lengyel határon kialakult helyzet ügyében felhívták a fehérorosz Lukasenkát és Putyin orosz elnököt is, de talán már nem telefonálgatni, hanem dönteni kellene az EU jövőjéről, olvasható Haják Szabó Mária külpolitikai jegyzetében.

Címlap – Nincs miért szégyenkeznünk

Bán János, írói álnevén Bán Mór egyike a legsikeresebb kortárs magyar íróknak, aki vitán felül megújította a magyar történelmi regény műfaját. Képzeletbeli páncélinge alól tehetséges regényírók tucatjai bújtak elő az elmúlt években. A szerzővel irodalmi pályafutásáról, a készülő Hunyadi-sorozatról és arról beszélgetett Pomichal Krisztián, miért lehetünk büszkék történelmünkre.

Az új kormány(ok) húsz hónapnyi regnálása után végre megismerhettük a pénzügyminisztérium adóreform javaslatát. Igor Matovič immár pénzügyminiszterként mutatta be, s ahogy az várható volt, fejezetekre lebontva, show-műsorrá átalakítva a bemutatót. Matovič öszvérreformja három részletben a címe Matus Tibor összefoglalójának.

Egyenrangú Szlovákiában a cseh és a magyar nyelv? A kérdésre még nem tudjuk a választ, de kiderül majd, ha a címzett válaszol. Éppen a bársonyos forradalom ünnepnapján, november 17-én adta hírül a magyarországi közszolgálati média (MTVA) sajtóirodája, hogy sportcsatornájuk, a M4 Sport lesz 2028-ig a kizárólagos magyarországi közvetítője a magyar labdarúgó-válogatott mérkőzéseinek, akárcsak az elkövetkező két Európa-bajnokságnak is. De mi lesz a BL mérkőzésekkel? Somogyi Szilárd járt utána.

Liberális propaganda határok nélkül a címe Kövesdi Károly írásának, amelyben lényegében arra keresi a választ, hogy igaz-e a Szabó Dezső által megfogalmazott mondat: Minden magyar felelős minden magyarért.

Júniustól új, igényes kivitelű kulturális magazin jelent meg a magyarországi folyóiratok palettáján a Petőfi Kulturális Ügynökség gondozásában. Novembertől pedig már a Felvidéken is elérhető lesz a Magyar Kultúra, melynek egyik legfőbb vállalása, hogy közérthető nyelven, élményszerűen, megjelenését tekintve pedig egy időtálló művészeti album igényességével ismertesse meg a magyar kortárs kultúra értékeit. B. Vida Júlia beszélgetett a főszerkesztővel, Bonczidai Évával.

Novemberi borongás címmel olvashatják N. Gyurkovits Róza jegyzetét.

Szabó B. Renáta mutatja be a Vőkről származó, jelenleg Pozsonyban élő Koszorús Rita képzőművészt, aki azt mondja magáról, hogy alkotóként meg akarja állítani az időt. Tavaly elnyerte az ország egyik legrangosabb képzőművészeti díját.

Halál a Szajna partján a címe a Leporolt históriák újabb fejezetének, amelyben a magyar állameszme feltétlen híveként ismert Grünwald Béla munkásságáról és furcsa haláláról ír Lacza Tihamér.

Évezredes nemzetek élet- és társadalomszervező tapasztalatai válnak egyik napról a másikra érvénytelenné! Mert a spekulatív nyerészkedés gondolatkörébe (értsd: gátlástalan hazugságai közé) nem illeszthetők, írja Haláltánc című jegyzetében Fülöp Antal. Hogyan is illeszkednének évezredes igazságok a lassan már mindent gátlástalanul meghamisító tendenciák közé?

Megy a gőzös, megy a gőzös… Nógrádba is – írja Böszörményi István Múltunk rovatban. Az Osztrák–Magyar Monarchia magyarországi területein az I. világháború előtti ígéretes gazdasági fejlődésének a feltétele, ugyanakkor fokmérője is volt a szerteágazó vasúthálózat.

Tájaink

Még mindig veszélyben van a Csallóköz ivóvízkincse, pedig hosszú évek után elmozdulni látszik a vereknyei hulladéklerakó ügye. A közlekedési tárca ugyanis a napokban bejelentette, hogy a Pozsonyvereknye melletti szemétlerakó több pontján ideiglenesen felfüggesztették a magánkézben lévő szennyezett talajú területek tulajdonjogának gyakorlását, ami azt jelenti, hogy elindulhat végre az érdemi munka. Dunajszky Éva foglalta össze az idevágó új információkat.

Korszerű egészségügyi központ kezdte meg működését Bátorkeszin, tudósít Nagy Miskó Ildikó. Egy sikeres uniós pályázatnak köszönhetően nemrég korszerű, összevont egészségügyi központ nyílt a Komáromi járás közel 3,5 ezer lakosú községében, Bátorkeszin. Az intézményben a helyi és a környező településekről érkező betegeket olyan szakorvosok is fogadják, akikből sok helyen hiány mutatkozik.

Fábián Gergely beszámol a XXII. Egressy Béni színjátszó fesztiválról, amelyet Jászón szervezett meg a Csemadok Kassa-környéke Területi Választmánya. Az Egressy Béni Fesztivál-díjat az idén Srejner Tibor, a diószegi Hahota színjátszócsoport vezetője kapta. A versenyelőadások nagy részét videófelvételen tekintette meg a zsűri, mindössze két csoport adta elő élőben a darabját.

Puss Sándor atya, a tevékeny jezsuita a plébániakert omladozó kőfalánál várta Bokor Klárát. Már megtisztították a sűrű, burjánzó növényzettől a területet, mindenütt földkupacok, vezetékeknek kiásott árkok láthatók, mert folyik egy kápolna alapozása.

2021 októberében – Ipolyság városának támogatásával – jelent meg az egykor állatorvosként tevékenykedő helytörténész, Márton István Az ipolysági Hollywood című újabb kötete, amelyről Kaszmán Zoltán számolt be.

Nincs szebb annál, mint amikor a történelmi épületek kezdenek el mesélni a múltról, és van, aki ezt meg is hallja. A tallósi Esterházy-kastély hosszú éveken át leledzett Csipkerózsika-álomban, de most végre élet költözött az ódon falak közé. Az újonnan kialakított emlékszoba a turizmus egyik látogatóhelyévé válhat Mátyusföldön, írja Szomolay Andrea a Mesél a tallósi Esterházy-kastély című riportjában.

A járványügyi intézkedések árnyékában november 12-én felavatták Bacskai Béla festőművész felújított emlékházát Persén. Ladóczki Vilmos irányításának és tevékeny munkájának köszönhetően restaurálták az eredeti bútorokat és megújult a szülői ház belső tere. Agócs Szvorák Emese mutatja be az épületet.

Vajon milyen hatással van egy régi képeslap a lokálpatrióta dunaszerdahelyi emberre? Karaffa Attila Szerdahelyi szemmel című kiállításán válaszokat talál a kérdésre az, aki még emlékszik az egykori dunaszerdahelyi vasútállomás épületére, vagy a múltbeli Fő utca zsivajos mindennapjaira. A dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum lehetőséget kínál arra, hogy az érdeklődők időutazást tegyenek a régi és az új Dunaszerdahely emlékezetes helyszínei között. Megtekinthetik a múlt relikviáit és emléktárgyait, amelyek az alpolgármester hosszú gyűjtőmunkájának eredményei – írja Reczai Lilla.

A fa és az ember címmel tartották meg 2021. november 19-én a gömöri és nógrádi iskolák számára kiírt pedagógiai projektnapot, amelynek témája a fa és az ember kapcsolata volt, s amely a járványhelyzet miatt első alkalommal szorult az online térbe. Az adott téma rendkívül tág értelmezési lehetőséget rejtett magában, mind a 19 oktatási intézmény más szempontból közelítette meg a fa és az ember kapcsolatát. A legtöbb csapat népdalokkal és mondókákkal fűszerezett mesével vagy történettel állt elő, de voltak humoros és ismeretterjesztő kisfilmek is, sőt árnyjátékot és bábjátékot is láthattak a zoomos közvetítésbe bekapcsolódó résztvevők és érdeklődők. Az eseményről Virsinszky Tamás számol be.

A múlt század hetvenes éveiben a Bodrogköz falvaiban megszokott jelenség volt, hogy a közúton közlekedőt pár perces kényszerszünet erejéig megállította az úton áthaladó tehéncsorda vagy birkanyáj. Azóta ez a jelenség ritka, mint a fehér hollóAz őrösi szövetkezet egyik napsütötte legelőjén a ridegtartású  több száz tehén épp délutáni kérődzését szakította meg Molnár Gabriella Hančevsky Éva zootechnikus vezetésével.

Kávézó

Iskolaérett-e a gyermekem? A nagycsoportos óvodások szülei tavasz közeledtével, az iskolaérettség felmérésének idején gyakran felteszik ezt a kérdést. A logopédus, Zupko Mária osztja meg tapasztalatait.

A Hazajáró rovatban Kenyeres Oszkár Átmenetek a Szigethegységben címmel közöl írást. Aki sokat jár Székelyföldre, az szereti Gyalut. Szereti, mert végre vége az Ártánd óta tartó, kamionok mögötti araszolgatásnak, végre kezdődik az autópálya! Igaz, az autópálya mindössze 53 kilométer, Aranyosgyéresig tart, és onnan újra kezdődik minden elölről, de legalább halad az ember, és nem kell a román nemzeti színekben pompázó kukákban, vagy éppen Bánffyhunyad bádogpalotáiban gyönyörködni. Mi most mégis azt mondjuk, nem feltétlenül kell Gyalunál felhajtani az autópályára, ugyanis érdemes közelebbről megismerkedni a Kalotaszeg és Aranyosszék határvidékének számító táj magyar falvaival, illetve a Gyalui-havasokkal.

Manapság egyre divatosabbak a pontozó (pöttyöző) festéssel készült mandalák, kavicsok, vászonfestmények, kis dobozkák vagy ékszerkiegészítők – derül ki Zsebik Ildikó írásából. Olyan  népszerű festési technika ez, mely az ausztrál bennszülöttek művészetéből eredeztethető. Maga a festés folyamata meditációs állapotot idéz elő, az elkészült pontfestett mandala térharmonizáló, energetizáló hatással van ránk és környezetünkre egyaránt.

Az Íz-lelő rovatban Szabó B. Csilla a sólet és a sütőtökös sajttorta karamellás tükörglazúrral receptjét osztja meg.

A magyar férfi kosárlabda-válogatottra világbajnoki selejtezők várnak – írja Rajkovics György. November 26-án Portugáliában lép pályára, három nappal később pedig az olimpiai ezüstérmes és világbajnoki bronzérmes franciákat fogadja a csapat Kaposváron. Az E csoport negyedik tagja Montenegró. Az első három továbbjut a következő körbe, és harcolhat a világbajnoki részvételért. A tornára 2023-ban kerül sor. Ismét novemberben járunk. Véget ért a világbajnoki selejtező csoportköre, s már egy hónapja tudjuk, 36 év után sem jut ki a magyar válogatott a fociünnepre. Ennek ellenére van minek örülni idén is – állítja írásában Rajkovics Péter.

A Magyar7 47. számában is megtalálják a részletes műsort és a keresztrejtvényt.

A templomokat bemutató sorozatban ezúttal Malompatak község Antiochiai Szent Margit-temploma került a lap hátsó borítójára.

Kellemes időtöltést, jó olvasást kívánunk lapunkhoz. És ne feledjék, ha még nem előfizetői a Magyar7-nek, a Felvidék egyetlen közéleti hetilapjának, meg is vásárolhatják, nem csupán a standokon, már a postahivatalokban is kapható.
(ma7.sk/Felvidék.ma)